Újjáalakult az ESMTK jégkorongszakosztálya

 

A klubnál az egyéni képzésre koncentrálnak. Jécsi Gyula szakmai igazgató a USHL-es Papp Kristóf személyi edzőjeként is dolgozik.

Újjáalakult az ESMTK jégkorongszakosztálya, ahol három korosztályban oktatják a gyerekeket. Jécsi Gyula szakmai igazgató blogunknak elmondta, az előkészítő, mini és szupermini csoportokban 65 kis hokissal foglalkoznak.

A klubnál az egyéni képzést helyezik előtérbe, így az edzéseken sokkal több figyelmet tudnak fordítani a gyerekekre. A mai modern jégkorong alapja a minél magasabb szintű korcsolyázótudás, emelte ki Jécsi, és az ESMTK-nál pontosan erre fókuszálnak. A tréningeken az első számú feladatnak azt tartják, hogy a gyerekek mindent elsajátítsanak, amit manapság a korcsolyatechnikáról tudni lehet. Az edzésekre a pesterzsébeti jégpályán kerül sor, ám kiegészítő foglalkozásokat tartanak a közeli műfüves és hagyományos futballpályán, illetve az uszodában is.

Jécsi Gyula neve jól cseng a hokis berkekben, hiszen évek óta ő Papp Kristóf személyi edzője. A 17 éves tehetség lett a közelmúltban minden idők legeredményesebb elitligás magyar juniorja, nála több pontot sem a USHL-ben, sem a kanadai OHL-ben, QMJHL-ben és WHL-ben nem szerzett még magyarországi születésű jégkorongozó. Jécsi elmondása szerint ebben az eredményben több mint hat év közös munkája van benne. De hozzá járt egyéni edzésekre az utánpótlás-válogatottak több tagja is, mint például Sárdi Máté, Mesterházi Bálint, Szűcs Ádám és Somogyi Nátán. Az ő példájuk is mutatja, milyen fontos, hogy a hokisok már nagyon fiatal korban megszerezzék azt a korcsolyázótudást, amelyre egész karrierjük épülhet.

pappkristof1

TSH Photo

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum