Az alapszakaszelső otthonában kezd a Fehérvár

   

Hári Jánosék az EBEL-szezon másik meglepetéscsapata, a Graz 99ers otthonában kezdhetik a felsőházi pontgyűjtést.

Szó sincs róla, hogy mostantól egyfajta jutalomjáték lenne minden a Volán számára. A szezon legfontosabb célját ugyan elérte a gárda az első hatba kerüléssel – amivel három szűk esztendő után ismét részese lehet a playoffnak is –, ezzel azonban egyáltalán nem kell megelégedni. Hannu Järvenpää vezetőedző nem is tett ilyet, éppen ellenkezőleg, a hivatalos klubhonlapnak adott interjújában azt mondta: ”Beszélni mindig könnyű, így nem szeretnék üres frázisokat pufogtatni, de szeretném a csapatunkat a döntőben látni.”

Ha ez összejönne, az igazi szenzáció és újabb komoly történelmi pillanat lenne a magyar jégkorong életében. A Fehérvár AV19 eddigi playoffos szereplései során még egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn sem. Hogy most képes lehet-e átlépni saját árnyékát, nem tudhatjuk, de miután láttuk, hogy decemberben és januárban nem volt nála jobb – értsd: több pontot gyűjtő – gárda a bajnokságban, így lehetetlennek sem indokolt minősítenünk a küldetést.

Viszont ahhoz, hogy bármi is lehetségessé váljon, nem szabad túlságosan előreszaladnunk. Először a középszakaszban kell a lehető legjobb pozíciót kivívni a folytatáshoz, amihez pedig mindig – összessen tíz alkalommal – a soron következő mérkőzések megnyerésén keresztül vezet az út. A magyar csapat első ellenfele az alapszakasz végén első helyet szerző – és ezzel a Bajnokok Ligája-indulást is kiharcoló – Graz 99ers lesz. Úgy is mondhatnánk, hogy a Volán mellett a Graz ennek a szezonnak a másik meglepetéscsapata. A graziak ugyanis nem csupán legutóbb maradtak le a rájátszásról, az utolsó öt szezonban összesen is csak négy alkalommal voltak képesek elérni azt, miközben történetük során mindössze egyszer jutottak túl a negyeddöntőn, méghozzá 2004-ben, a legelső kiírás alkalmával.

Azóta nem sok babér termett számukra, az idén azonban kiváló csapatot sikerült összehozniuk. Ezt a mieink is megtapasztalhatták az alapszakaszban, hiszen a négy mérkőzésből hármat a Graz nyert meg – igaz, egyiket sem rendes játékidőben, mindegyiket csupán túlórában. Azt ugyanakkor, bogy a Graz nem legyőzhetetlen, november 27-én bebizonyították a fehérváriak, amikor is 3-1-re nyertek az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban.

A Fehérvár 9 meccses pontszerző sorozatban van – ezen találkozók közül 7-et meg is nyert –, innen jöhet a folytatás. Van viszont egy nagyon rossz hír is. A klubhonlapról megtudtuk, hogy miként Kóger Dánielre, úgy Timotej Sille játékára sem számíthat már Hannu Järvenpää a szezonban, a kiváló csatár sérülése nem jött rendbe, műtétre van szüksége. Nem léphet egyelőre jégre az agyrázkódásából lábadozó Anze Kuralt sem, míg Sárpátki Tamás és Szabó Krisztián szereplése kérdéses.

fehgra2

Graz–Fehérvár 5-3

   

A magyar EBEL-csapat kétgólos vereséggel nyitotta a középszakaszt a listavezető otthonában.

Azonnal támadólag lépett fel az alapszakaszgyőztes Graz, az első lövéseket Carruthnak kellett hárítania, ugyanakkor hamar emberelőnybe került a Fehérvár. Ezt nem sikerült kihasználni, miként a következőt sem, és a kettő között, illetve után megint csak inkább a hazaiak voltak fölényben, bár adódtak helyzetek a túloldalon is, például Hári előtt. A 99ers vezető gólja a 13. percben született Hamilton révén, védelmi hiba kellett hozzá. Ez felrázta a magyar csapatot, amely hamarjában sebességet váltott. Gyors kontra végén Sarauer lehetősége még kimaradt, utána Stipsiczé már nem, a védő elszaladt baloldalt és nem hibázott, 1-1 a 17. percben.

A második felvonás nem a legjobban indult, Kainz áthúzódó emberhátrányban ugrott ki a 22. percben – ez már a harmadik hazai kiállítás volt –, és belőtte a szólót. A graziak támadásban maradtak, a fehérváriak kontráztak, Tikkanennek sikerült egyenlítenie, Phillips kipattanóját tette be, 2-2. Megjött az első Volán-kiállítás is, amit még kivédekeztek, de a második négy az öt ellent már nem sikerült, pontos passzok után volt eredményes Yellow Horn, 3-2 a 33. percben. A Fehérvár ismét meglódult, ment lendületesen az egyenlítésért, jó néhány helyzetet kialakított, csakhogy közben kinyílt hátul, így bőven volt dolga Carruthnak is. Sokáig jól oldotta meg az egyre nehezebb feladatokat, ám a 38. percben Johansson átjátszotta, 4-2. Ezután egy Hári-passzt próbált áttuszkolni a kapuson Luttinen, nem jött össze, a szituáció verekedésbe torkollott, Moderer ugrott neki a finnek, mindketten mehettek a büntetőpadra.

Caruso a kék vonalról, Sarauer jobbról lőtt, ezekkel a próbálkozásokkal indult a záró játékrész. Megint jött egy grazi kontra, az első lövés kijött, Weihageré bement, 5-2. Nem sokkal később Carruth kapott két percet, mert a bírók szerint túl szigorúan viszonyult a kapura törő grazihoz, a konfliktus nyomán Loney-nak is ki kellett ülnie. Erdélynek volt utána nagy helyzete, majd Zusevics célt is ért, a bírók szerencsére magas botot fújtak. A Fehérvár a 49. percben közelebb került ellenfeléhez, Meland passzát a duplázó Tikkanen értékesítette, megtalálván a rést Rahm lábai között. A harmad második felében az iram jelentős maradt, helyzetekből ellenben kevesebb akadt, és ami mégis, azokból sem lett semmi. Carruth is hiába ment le, újabb gól egyik oldalon sem született, maradt az 5-3, a Graz ezzel máris 9 egységnél tart, a Volán egyelőre 0-nál, pénteken a Klagenfurt érkezik a Raktár utcába.

grazavs

fotó: Fehérvár AV19 facebook

A mérkőzés elején nem voltunk elég élesek

 

Hannu Järvenpää vezetőedző és Erdély Csanád csatár értékelte a Graz–Fehérvár összecsapást.

EBEL, 2412 néző. Játékvezetők: Piragic, Sternat, Nemeth, Soos.
Rahm: 88,5% (Kastner)
K
Carruth: 84,8% (Kornakker)
Caito, Jakobsson, Ograjensek, Garbowsky, Hamilton
1
Szabó D., Harty, Sarauer, Hári, Erdély
Weihager, Johansson, Grafenthin, Oleksuk, Oberkofler
2
Wishart, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Egger, Setzinger, Loney, Yellow Horn, King
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Meland
Soritz, Zusevics, Moderer, Kainz
4
Szita
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:27 G99 Hamilton Garbowsky Weihager
1-1 16:10 FHA Stipsicz Luttinen
2-1 21:21 G99 SH Kainz
2-2 26:04 FHA Tikkanen Meland Phillips
3-2 33:00 G99 PP Yellow Horn Loney Caito
4-2 37:38 G99 Johansson Oleksuk Egger
5-2 44:03 G99 Weihager Grafenthin Oberkofler
5-3 48:39 FHA Tikkanen Meland Stipsicz
33 Kapura lövések száma 26
14 Kiállításpercek 10

A Graz–Fehérvár videó-összefoglalója

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum