McDavid jobb, mint tavaly

   

Idén mégsem biztos, hogy ő lesz az MVP, pedig a közelében sincs senki a kanadai tabellán.

A kanadai center öt meccsel az alapszakasz előtt 102 ponttal áll az élen, mögötte Nyikita Kucserov a második 96-tal. Őt Jevgenyij Malkin és Claude Giroux követi 93-93 ponttal, az ötödik helyet Nathan McKinnon foglalja el 92-vel. A második és az ötödik között tehát kisebb a különbség, mint az első és a második között. McDavidre http://www.eliteprospects.com/player.php?player=183442 visszatérve, sorozatban ez a második szezonja, amikor eléri a százpontos határt, erre utoljára nyolc évvel ezelőtt Sidney Crosby és Alekszandr Ovecskin volt képes. Az edmontoni csapatkapitány a hetedik játékos a liga történetében, aki 22 éves születésnapja előtt, akinek egynél több százpontos szezonja volt.

A számok azt bizonyítják, hogy nem egyszerűen megismételte a tavalyi teljesítményét, de szinte minden mutatóban túl is szárnyalta. A pontok számát tekintve már most kettővel jobban áll, mint tavaly. Negyven gólja tízzel több, mint a tavalyi, ezekből hét volt mérkőzést eldöntő, szemben a tavalyi hattal. Lövéseinek 15,4%-a talál utat hálóba, egy évvel korábban 12% volt ez az arány. 34 alkalommal volt eredményes egyenlő létszám mellett, ez nyolcgólos javulás, 104 alkalommal szerzett korongot, senki más nem volt ilyen eredményes ebben, Jeff Skinner 90-nel a második. McDavid a kevésbé technikás elemekben is csapata legjobbja, a szezonban 43 lövést blokkolt, senki más nem volt ilyen önfeláldozó az Oilersben. Összességében az edmontoni gólok közel felénél (46,36%) volt pontszerző.

crosby_sidney_mcdavid_connor

Azonban éppen ez utóbbi számok okozhatják a vesztét a Hart-trófeát folytatott versenyben. A világ legerősebb bajnokságában egy ennyire egyemberes csapat nagyon ritkán jut be a rájátszásba, erre az Edmontonnak már matematikai esélye sincs. Márpedig a Hart Memorial Trophy 1924 óta íródó történetében mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy olyan játékos kapta a díjat, akinek csapata nem jutott a rájátszásba, utoljára Mario Lemieux-nek, aki 1987/88-ban egészen elképesztő számokat ért el: 77 meccsen lőtt 70 gólt, összesen 168 pontot rakott a közösbe. A Pens egy ponttal maradt le a rájátszásról.

Márpedig egy harmincéves tradíciót nem egyszerű megtörni, különösen nem egy olyan szezonban, amikor féltucatnál is több legitim jelölt van az esélyesek között: Brad Marchand, Claude Giroux, Taylor Hall, McKinnon, Kucserov mind emlékezetes szezont produkáltak, nem beszélve olyan ?hagyományos? jelöltekről, mint Malkin vagy Alekszandr Ovecskin. Nem lesz tehát egyszerű döntés, a díjat az újságírók ítélik oda, azonban idén először nyilvános lesz, hogy ki kire szavazott.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum