Erősödő Brassó ellen kell javítania a Fradinak
A playoffba jutás még nem lezárt történet, mindkét csapat három pontért hajt.
A Vienna vasárnapi győzelmét követően hátrafelé is kell tekintgetniük az alsóházi csapatoknak a középszakaszban, ezért nagyon fontos 60 percre kerül sor a Ferencváros és a Brassó között hétfőn este. A Ferencváros eddig két vereséggel és egy győzelemmel áll, a Brassó viszont eddig hibátlan ebben a szakaszban, mindkét farmcsapatot legyőzte egyszer-egyszer.
A Ferencváros fehérvári vereséggel kezdett, majd a visszavágón legyőzte a Titánokat, ezt egy Csíkszereda elleni hazai vereség követte. A játék képével nem lehetett elégedetlen Greg Lindqvist, a zöld-fehérek mestere, viszont azokkal az egyéni hibákkal, amelyekből több gólt is a kapott a csapata, annál inkább. Három gólzáporos mérkőzést követően ezúttal 5 kapott gól alatt maradtak ugyan a zöldek, de a Szereda elég erős csapat ahhoz, hogy háromgólos előnyről 10 perc alatt ne bukjon el egy meccset. Hiába diktálták a tempót a zöldek a meccs harmadik harmadában, a hajó elúszott, annál is inkább, mert csak két gólt tudtak ütni. Az egyéni hibák és a kevés lőtt gól is elsősorban azt jelzik, hogy a játékosok fejében kell rendet tenni. A tar mester nagy pszichológus, de ezúttal mintha nehéz feladattal állna szemben, december eleje óta nincs egyben a Fradi, az olykor-olykor megcsillanó biztató jelek ellenére. A középszakaszban elvben könnyebb ellenfelekkel szemben van lehetőség a játék csiszolására és a fókusz megtalálására, bár pont a hétfő esti feladat nem ígérkezik könnyűnek.
A Brassó meglepően gyenge alapszakaszt produkált, csak a 7. helyen végzett 32 fordulót követően. Ehhez képest a középszakaszban eddig egyetlenként hibátlanok, méghozzá úgy, hogy a szombati, fehérvári győzelmük során hiányzott a csapatból Ölander vagy Wilgosh, továbbá a fiatalokkal otthon bajnoki meccset játszó Mihály Ede és Bíró Mátyás is. Így is megvolt 19 mezőnyjátékosuk a jegyzőkönyvben, miközben az otthon maradtak néhány tapasztaltabb fiatallal és a juniorokkal kétszer is legyőzték a Sportul Studentescet. Hogy Mihály Ede és Bíró Mátyás az Erste Liga-csapat után indult-e, azt nem tudjuk, de így is önbizalommal telten várhatják a Ferencváros elleni pesterzsébeti meccset a Farkasok.
A Brassó nyilván tovább akarja csiszolni a játékát és tovább akar javulni Julius Pénzes irányítása alatt, a Ferencvárosnak viszont szüksége van a pontokra, így izgalmas 60 percnek nézünk elébe.
FTC–Brassó 2-3
A Ferencváros hiába vezetett kétszer is, a brassóiak büntetőkkel legyőzték a zöld-fehéreket.
A mérkőzés első felében kiválóan védtek a kapusok, egészen a 30. percig nem született gól. A nyitó harmad elején 3 emberelőnyt hagyott ki a Ferencváros – ebből több mint fél percen át 5 a 3 ellen játszhattak a zöld-fehérek –, míg a Brassó szintén 3 lehetőséget kapott, nekik is lehetőségük nyílt kettős előnyben játszani. A találkozó felénél újra 5 a 3 ellen támadhatott az FTC, ezt Juhamatti Hietamaki révén kihasználta. A 45. percben Martin Saluga kipattanója után Kirill Knyazev egyenlített, a rendes játékidő végjátékára pedig felpörögtek az események. A ferencvárosiak emberelőnybe kerültek, a fórt Joni Tuominen váltotta gólra. Az utolsó percben a vendégek levitték a kapusukat, a 6 az 5 elleni akciót 6 másodperc alatt kihasználták, Gliga lövésébe Braden Walls ért bele, így hosszabbításra mentette a meccset.
A túlórában az FTC 33 másodpercig, míg a Brassó 2 teljes percig játszhatott emberelőnyben, de eredménytelenek maradtak. Büntetők döntöttek, amiből a brassóiak jöttek ki jobban, így begyűjtötték a pluszpontot, amivel 3 pontra megléptek legyőzött ellenfelüktől.
Fotó: FTC
Az Erste Liga alsóházának állása:
1. SC Csíkszereda 10 pont (3 mérkőzés)
2. Brassó 9 (3)
3. FTC 6 (4)
4. Fehérvári Titánok 3 (3)
5. Vienna Capitals II 3 (3)
Messze volt a rájátszás színvonalától ez a meccs
Két elégedetlen szakvezető nyilatkozott a Ferencváros és a Brassó összecsapása után
Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: „Az első harmad eleje rendben volt, aztán mindkét oldalon sok kiállítás történt, ennek ellenére egyik csapat sem tudta kihasználni az előnyöket. A második harmadban többet korcsolyáztunk, de így is szoros volt mindvégig, mint ahogy az általában a Brassó ellen szokott lenni. 2-1-re vezettünk egy perccel a vége előtt, aztán valaki rossz helyen állt, így az egyenlítő gólt ajándékba megkapták. Nagyon szomorú vagyok, mert három pontra lett volna szükségünk, hogy növeljük a magabiztosságunkat. A csapat küzdött 60 percig, de az a csapat, amely nem szokott meccseket nyerni, sokszor szerencsétlen is. Közel voltunk a három ponthoz, de egy pontot vittünk. Pénteken a Vienna Capitalsszel játszunk, most arra kell készülnünk”
Strenk Hunor, másodedző, Brassó: ”Gyengén kezdtük a mérkőzést, bennragadtunk az öltözőben. Az első tíz percben sikerült 6 perc kiállítást összeszednünk, ez nem megengedhető. Utána öt az öt ellen felvettük a tempót, tudtunk helyzeteket kialakítani. Ki kell emelni, hogy sok volt a felesleges kiállításunk, ezáltal elég csapkodó volt a játék, nem tudtuk a saját ritmusunkat játszani, mint az utóbbi időben, amikor négy sorral szoktunk pörögni. Az utolsó harmadban bármelyik csapat megnyerhette volna a meccset, esetleg három pontot szerezhetett volna. A hosszabbításban három a három ellen mindkét csapatnak volt lehetősége ismét eldönteni a mérkőzést. Ez ma egy ilyen meccs volt, jól tükrözi, hogy egyik csapatnak sem sikerült kihasználni az emberelőnyt, messze is volt a rájátszás színvonalától ez a meccs. Elég sok mérkőzésünk volt mostanában, azokon magasabb szinten is játszottunk, mint ma, de örülünk neki, hogy kettő pontot sikerült szerezni és egyre közelebb vagyunk a biztos rájátszást érő pozíciókhoz.”
Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 2018. jan. 29., hétfő. |
Pleszkán: 91,4% (Sevela) | K |
Polc: 92,0% (Tőke) |
Tuominen, Hietamaki, Könczei, Németh, Shupe | 1 |
Filip, Jemeljanyenko, Walls, MacMillan, Gliga |
Jaborník, Owen, Tendler, Rafaj, Dubek | 2 |
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Tranca, Knyazev |
Lengyel, Jászai, Kovács, Fliszár, Virág | 3 |
Bors, Imecs, Mihály Á., Molnár, Zsók |
Inglis, Lakatos, Tóth, Farkas, Bödök | 4 |
Bíró O., Bíró G., Péter, Zabludovszkij |
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc | E |
Pénzes Július, Strenk Hunor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 29:14 | FTC | PP2 | Hietamaki | Dubek | |
1-1 | 44:31 | BRA | Knyazev | Tranca | Saluga | |
2-1 | 55:59 | FTC | PP | Tuominen | Németh | Shupe |
2-2 | 59:18 | BRA | Walls | Gliga | ||
2-3 | 65:00 | BRA | GWS | Walls |
25 | Kapura lövések száma | 35 |
10 | Kiállításpercek | 16 |
Az FTC–Brassó videó-összefoglalója
További cikkek
- Az egyéni hibák kihatással vannak a csapatra, és ezekből azért még akad
- FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 4-2
- A Fradi és a DAB egymás ellen eredhet a mezőny után
- Kezdhettük volna jobban a meccset
- Saját magunkat gáncsoltuk el a sok kiállítással
- Egyértelműen a frissességen múlott
- Most a második harmadban játszottunk jól
- Sol bunyója is kellett a sikerhez, rengeteg tüzet adott a jégen és a nézőtéren is
- DEAC–BJAHC 3-4