Idegenben menetelt a Hokiklub Budapest

 

Az elmúlt hétvégén Salzburgban és Steindorfban lépett jégre a KMH Budapest EWHL-csapata.

“Szombaton a tabella negyedik helyén álló Salzburg Eagles otthonában játszott a magyar EWHL-csapat ? áll a klub beszámolójában. ? A találkozón egészen a 38. percig nem született gól, ekkor egy emberelőnyös helyzetüket kihasználva a hazaiak megszerezték a vezetést. A záró játékrészben feltámadt a Hokiklub Budapest, a 48. percben Ungár Rebeka jóvoltából kiegyenlített a magyar együttes, a folytatásban pedig Averi Nooren kétszer, Huszák Alexandra egyszer talált be a salzburgi kapuba, így 4-1-re nyertek lányaink.

Vasárnap a Southern Stars vendégeként játszott a Hokiklub Budapest, ahol fölényes győzelmet aratott. Az első harmadban Stacey Scott, Averi Nooren és Huszák Alexandra voltak eredményesek, majd a második játékrészben Amie Varano emberelőnyben szerzett góljával már 4-0
volt a budapestiek javára. A záró játékrészben sem tört meg a magyar csapat lendülete, összesen négyszer találtak az ellenfél kapujába, Dabasi kétszer, Nooren és Somogyi egyszer talált be a steindorfiaknak, így a KMH 8-0-ra nyert.

A csapat jelenleg 12 lejátszott mérkőzés után 32 ponttal vezeti a tabellát, utánuk a második helyen a Bolzano áll a 13 meccsen gyűjtött 30 pontjával.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum