Erzsébeten koronázhatja meg novemberét a Szereda

   

Akár kulcsfontosságú is lehet, mire jut egymással a Ferencváros és a Sportklub.

Az Erste Liga alapszakaszának legérdekesebb kérdése a jelek szerint az lesz, hogy a Csíkszereda, Ferencváros, UTE, Dunaújváros négyesből kiknek sikerül a helyüket biztosítaniuk a rájátszás során pályaelőnyt jelentő felsőházban. A DVTK Jegesmedvék és a MAC viszonylagos biztonságból figyeli a küzdelmet, előnyük az említett kvartettet vezető Csíkszereda előtt 10, illetve 7 pont. Az egymás közti pozíciók elosztása szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésre kerül sor hétfőn este Pesterzsébeten, ahol a Ferencváros fogadja a csíkiakat.

Három hete már megmérkőzött egymással a két csapat, akkor a szeredaiak győztek 3-1-re. Az a mérkőzés nem múlt el vezéráldozat nélkül, Sevela kapust a második szünetben le kellett cserélni, azóta sem védett. Brassóban még nevezték, azóta viszont a Pleszkán, Soós páros öltözik a mérkőzésekre. Hogy a zöldek 25-öse mikor védhet újra, egyelőre nem ismert, de nélküle is kötelező pontokat szerezni a közvetlen ellenféllel szemben, ha a Fradinál komolyan gondolják a felsőházat. Ehhez elsősorban a védekezésen kell javítani. A Ferencváros az elmúlt 4 mérkőzésén 18 gólt kapott, miközben 12-t lőtt. Nagyobb baj, hogy a 12-ből 8 jutott a Vienna Capitalsra, míg a Brassóra, a Csíkszeredára és Dunaújvárosra együtt 4. Az utolsó két meccs különösen gólzáporosra sikerült. A Vienna legyőzése kötelező feladat mindenkinek, viszont a Dunaújvárosban kapott 7 gól különösen fájó lehet, hiszen ezen az összecsapáson sikerült beemelni a felsőház és az alsóház határán küzdők csoportjába az Acélbikákat.

scc-ftc-900

fotó: Pál Zoltán

A Csíkszereda szép csendben gyűjtögetve a pontjait a harmadik helyig settenkedett előre. Igaz, egy mérkőzéssel többet játszottak, mint követőik, de nekik már megvan az a 3 pontjuk, amit a többieknek még meg kell szerezniük, hogy a kezükben levő meccsel felzárkózzanak. A szeredaiak teljesítményére a legjobb szó talán az egyenletesség, a kötelezőket hozzák, óriási bravúrokat nem mutatnak be, szélsőségektől mentes, megbízható jégkorongot játszanak. Novemberben hat meccsük volt, ebből ötször nyertek, kétszer a Titánok, egyszer-egyszer a Ferencváros, a Vienna és a Brassó ellen, a 18 megszerezhető pontból 14-et hoztak. Nem csoda, hogy felkapaszkodtak a dobogóra. Karácsonyig viszont kemény programjuk lesz, bár szerencséjükre a nagy részét hazai jégen bonyolítják le. Ezért minden egyes mérkőzésen a pontszerzés igényével kell jégre lépniük, ha szeretnék megtartani kedvező pozíciójukat.

FTC–SC Csíkszereda 5-4

   

A ferencvárosiak csak hosszabbításban gyűrték le a Sportklubot, így a csíkiak megőrizték dobogós helyüket.

A mérkőzést kiválóan kezdte a Ferencváros, már a 12. másodpercben megszerezte a vezetést, amikor Tendler betalált Onodi kapujába. A következő percben emberelőnybe került a Sportklub, nem éltek a lehetőséggel, míg az első zöld-fehér előnyt Virág váltotta gólra 13 másodperc alatt. A 17. percben szépített a Csíkszereda a légiósai révén, Belov góljánál Taratuhin és Valchar jegyzett asszisztot. A második harmad elején Kovács Viktor László visszaállította a kétgólos FTC-előnyt, ekkor Leo Gudas kapust cserélt, a 15 lövésből 3 gólt kapó Onodi helyét Ruczuj vette át. A változtatás felrázta a vendégeket, a középső játékrész felénél Valchar szépített emberhátrányból – a találatnál Ruczuj kapusnak beírtak egy gólpasszt –, a 37. percben pedig Fabus egyenlített. Nem tartott sokáig a csíki öröm, 40 másodperc múlva Jaborník találatával újra a Ferencvárosnál volt az előny. A harmadik harmadban egyetlen érdemi, de lényeges esemény történt: Taratuhin révén egyenlítettek a csíkiak. A hosszabbítás alig több mint 2 percig tartott, Könczei döntötte el a pluszpont sorsát.

A Ferencváros 5-4-re győzött, a pontszerzéssel a Sportklub megőrizte a 3. helyét, de a zöld-fehérekkel szemben 2 pontra csökkent az előnye.

FTCHSC

Fotó: Claus János

Örülhetünk a két pontnak

   

Greg Lindqvist fontosnak érezte a Sportklub elleni sikert.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): “Nagyszerűen indult a meccs, de egy korongvesztés után a Csíkszereda szépíteni tudott. A folytatásban mi kontrolláltuk a játékot, aztán a harmadik harmadban az ellenfél átvette az irányítást. Szoros meccs volt, bármelyik csapat nyerhetett volna. Örülhetünk a két pontnak, fontos volt a győzelem.”

Leo Gudas (vezetőedző, Csíkszereda): “Rosszul kezdtük a találkozót. Folyamatosan futottunk az eredmény után, de kemény munkával vissza tudtunk jönni. A végén volt lehetőségünk arra is, hogy megszerezzük a győzelmet. Ilyen a hoki.”

Erste Liga, 397 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Kis-király, Váczi.
Pleszkán: 87,5% (Soós)
K
Onodi: 80,0% (Ruczuj: 87,5%)
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
1
Papp, Belov, Valchar, Taratuhin, Farkas T.
Owen, Jászai, Németh, Bödök, Virág
2
Brnák, Salló, Szcsasztlivij, Fabus, Rokaly Sz.
Jaborník, Korbuly, Könczei, Kovács, Szappanos
3
Flinta, Gecse, Fodor, Molnár, Rokaly N.
Lengyel, Lakatos, Inglis, Farkas L. S., Tóth
4
Györfy, Antal N., Egyed
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:12 FTC Tendler Dubek Tuominen
2-0 05:39 FTC PP Virág Jaborník Németh
2-1 16:06 SCC Belov Taratuhin Valchar
3-1 22:13 FTC Kovács
3-2 29:13 SCC SH Valchar Taratuhin Ruczuj
3-3 36:38 SCC Fabus Szcsasztlivij Rokaly Sz.
4-3 37:18 FTC Jaborník
4-4 55:31 SCC Taratuhin Farkas T. Papp
5-4 62:04 FTC Könczei Szappanos
31 Kapura lövések száma 32
14 Kiállításpercek 8

Az FTC–SC Csíkszereda góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum