Bécsi pontvesztése után javítana a Brassó

   

Ismét jó formában van a Ferencváros, amely ellen a botladozó Brassónak kell megkísérelnie a pontszerzést.

Kisebb hullámvölgye után újra elkapta a fonalat a Ferencváros, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az örök rivális UTE pénteki legyőzése. Greg Lindqvist keze alatt ütőképes csapat alakult ki a nyári átigazolása után újjászületett Virág Tamás vezérletével. A még mindig csak 26 éves csatár ebben a szezonban 8 gólnál és 5 gólpassznál tart, valamint +11-es mutatónál, amivel minden kategóriában a liga közvetlen élmezőnyében található. Ráadásul nem kifutott teljesítményről van szó, hiszen egyetlen mérkőzés kivételével minden alkalommal ponttal járult hozzá a csapata összteljesítményéhez. Azt is megszoktuk már, hogy a finn Hietamaki rendkívül ponterős, olyannyira, hogy vezeti a hátvédek kanadai tabelláját, és csatlakozott mellé még egy hátvéd, Heinrich Jaborník. Az elmúlt egy hétben a Ferencváros két nagyvadat lőtt, a MAC és az UTE is vesztesen távozott Pesterzsébetről. A Brassó elleni győzelmi esélyeket alátámasztja, hogy ebben az idényben már játszottak egymással Budapesten, és akkor nagy küzdelemben húzta be a három pontot a Fradi.

FTC-BRA_3-900

Ahogy alig több mint egy hónapja, úgy ezúttal is bécsi pontvesztés után érkezik a Brassó Erzsébetre. Bár most kevésbé lett kínos az eredmény, hiszen a harmadik harmadban sikerült egyenlíteni a Vienna ellen, majd a hosszabbításban a győzelmet is behúzni, mégsem lehet palástolni, hogy mélyen az előzetes várakozások alatt teljesítő csapatnak kell megpróbálnia győzni. Nincs jó passzban a Corona, írtuk pénteki beharangozónkban, és Mihály Árpádék igazolták is ezt a szurkolóik legnagyobb bánatára. A csapat túrája alatt nyilván nem lehet túl sok dolgon változtatni,  kevés az idő az edzésre, és nem is a teljes keret utazik, de valamin muszáj lesz, hiszen ez a csapat a nevek alapján többre hivatott. Igaz, hogy a foggal-körömmel védekezők ellen nehéz nyerni, de a bécsiek elleni két pontvesztés árulkodó, ez a negatív bravúr senki másnak nem sikerült eddig. A Brassónak segíthet, hogy a házigazda Ferencváros nyíltabb játékot játszik, mint a Capitals, de így sem lesz könnyű pontot szerezni a zöldektől.

Ferencváros–Brassó 3-0

   

Az FTC kapott gól nélkül verte a brassóiakat, Sevela 47 védéssel ért el shutoutot.

A mérkőzés első harmadában bőven akadt dolga a kapusoknak, Peter Sevela 17, Patrik Polc 13 védést mutatott be. Utóbbi kapus egyszer tehetetlen volt: a 8. percben Henrich Jaborník betalált a brassói kapuba. A második játékrész közepén 2 és fél perc alatt kettővel nőtt az FTC előnye: előbb Jereme Tendler lőtt gólt emberhátrányban, míg Rafaj Attila 5 az 5 elleni játék során volt eredményes. A záró húsz percben a Brassó lőtt többet kapura, de ekkor sem sikerült bevenniük Sevala kapuját. Két perccel a vége előtt Nicholas Owen szabálytalankodott, Martin Lacroix lehozta a kapusát, a vendégek 6 a 4 ellen támadhattak. A kettős előnyben is meddő maradt a Brassó fölénye, Sevela végül 47 védéssel zárta a meccset. A Ferencváros 3-0-ra nyert, sikerével továbbra is tartja a lépést az élmezőnnyel.

Sevela FTC 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Nem tudunk több kifogást találni

   

A Ferencváros–Brassó fordulópontja Tendler emberhátrányban szerzett gólja volt. Nagy a nyomás a Brassón, mert az elvárások alatt teljesít. Edzői gyorsértékelések.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): “Két héten belül a hetedik mérkőzésünket játszottuk. Ez érződött a társaságon, nem voltunk olyan gyorsak, mint pénteken az Újpest ellen, nem léptünk ki a komfortzónánkból. Viszont dicséret illeti a játékosokat, hogy így is be tudták húzni a mérkőzést. Nagyon sokat számított, hogy Tendler emberhátrányban tudott betalálni 1-0-nál, ez eldöntötte a mérkőzést. Nagyon örülünk a három pontnak, és most már az erdélyi túránkra koncentrálunk, hiszen a jövő hétvégén újra összecsapunk a Brassóval, ezúttal viszont már idegenben, ami egy nagyon nehéz találkozó lesz.”

lindqvist

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): “Csalódottak vagyunk, kifejezetten azért jöttünk, hogy elvigyük a három pontot. A Ferencváros nagyon jól játszik a szezon elejétől fogva, mostanában elkaptak nagy csapatokat is, így tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Azonban ahogyan kezdtük a mérkőzést, az jó érzéssel töltött el, hiszen kontrolláltuk a játékot, sok korongot szereztünk a semleges harmadban, úgy játszottunk, ahogy szerettem volna. Viszont nagy a nyomás a csapaton, kellenek a pontok, hiszen nem az elvártaknak megfelelően teljesítünk. Jobbaknak kéne lennünk ennél és magasabb helyezést kéne elérnünk a tabellán. Az egész csapat, engem is beleértve nyomás alatt van. Amint elmegy az ellenfél egy vagy két góllal, bajban vagyunk és fejben egyre nehezebbek. Ezt érzem, de ez normális. Ezen az állapoton szeretnénk túljutni, és meg is fogjuk találni a módját. A vasárnapi meccs előtt jó volt a hangulat is. A fordulópont a második gól volt, pedig lett volna esélyünk visszajönni a meccsbe. Jól játszottuk az emberelőnyöket azután, hogy kivédekeztünk egy kettős emberhátrányt. De betalálni végül a mi kapunkba sikerült. Ez volt a meccs fordulópontja, ami után nagyon nehéz visszajönni, mert a Fradi jól védekezett. Megérdemelték a győzelmet, de őszintén megmondva az eredmény számomra nagyon súlyos, hiszen eljutottunk arra a pontra, hogy nem tudunk több kifogást találni. Meg kell találnunk a módját, hogy nyerni tudjunk, és végre pontokat szerezzünk.”

Erste Liga, 238 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kis-király, Bedő.
Sevela: 100% (Pleszkán)
K
Polc: 92,9% (Tőke)
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
1
Sirokovs, Filip, Walls, MacMillan, Gliga
Jaborník, Korbuly, Németh, Bödök, Virág
2
Stoflet, Nagy I., Wilgosh, Mihály Á., Bíró G.
Owen, Jászai, Shupe, Rafaj, Szappanos
3
Bors, Jemeljanyenko, Saluga, Molnár, Zsók
Inglis, Lakatos, Roczanov, Farkas, Tóth
4
Bíró M., Zabludovszkij, Mihály E., Péter
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Lacroix Martin, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:36 FTC Jaborník Dubek Korbuly
2-0 28:04 FTC SH Tendler Jaborník
3-0 30:30 FTC Rafaj
42 Kapura lövések száma 47
10 Kiállításpercek 10

Az FTC–Brassó videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum