UTE?MAC 4-1

   

Amikor kellett, Ales Sila megtartotta csapatát, a társak a harmadik harmadban hengereltek.

A Magyar Kupa-selejtező fővárosi rangadóján a színvonal nem kápráztatta el a nézőket. A Megyeri úti közönség nagyobb része már a 13. percben boldog lehetett. A MAC kihagyott három emberelőnyt, a lilák viszont az elsőt beverték, Benk András révén. A MAC a hátrány tudatában mindent megtett a második harmadban. Előbb az egyenlítés, majd a vezetés megszerzése érdekében. Sok helyzetet alakítottak ki a vendégek, de soraikból ezen a napon csak Jesse Dudas volt eredményes. A válogatott hátvéd a 29. percben szintén emberelőnyből egalizált.

Miután a lilák lehozták iksszel az első negyven percet, a győzelem igényével jöttek ki a záró húsz percre, és igazuk lett. A harmad közepén fél perc alatt eldöntötték a meccset. Sági Martin a kapu előtt szúrt bele egy belőtt korongba, majd egyből a következő akcióból Pichler-Balássy Ádám vágta a kapuba a korongot közelről. A MAC-nak tíz perce maradt a szépítésre-egyenlítésre, de az erő nem látszódott Majoross Gergely csapatán. Néhány felesleges dulakodás, sportszerűtlen verekedés után egy üres kapus találattal került pont az összes kérdésre: Anze Ropret állította be a 4-1-es végeredményt a végére bánatos kis MK-rangadóvá silányuló mérkőzésen.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum