A tavalyihoz képest képzettebb társaság jött össze

   

A péntektől vasárnapig tartó Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna előtt szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Fehérvár.

A klub által rendelkezésünkre bocsátott nyilatkozatokból idézünk az alábbiakban.

Fekti István, a Fehérvár AV19 SC szakmai alelnöke: ?Immár kilencedik alkalommal emlékezünk meg Ifj. Ocskay Gáborról ezzel a tornával. Igyekeztünk átstrukturálni a tornát, elengedtük a régi csapatokat, új együtteseket hívtunk meg. Ilyen lesz a Lausitzer Füchse. Hannu Järvenpää visszatér tehát Székesfehérvárra. Egy kis időt töltött már itt Benoit Laporte előtt, tavaly pedig a DEL2-ben az év edzőjének választották, úgyhogy biztosan remek csapattal érkezik. A KHL-ből négy év után az EBEL-be visszatérő Medvescsak Zagreb is minden bizonnyal komoly játékerőt képvisel, akárcsak a szlovák Extraligában érdekelt Érsekújvár. Reméljük, hogy ez a torna jól illeszkedik majd a csapatunk felkészülési menetrendjébe.?

Benoit Laporte vezetőedző: ?Nagyon boldog vagyok ezzel a csapattal, amit sikerült összerakni a következő szezonra. Kicsit más idén a felkészülés a Visegrád Kupa miatt. 100 százalékot adtunk ezeken a mérkőzéseken, hiszen minden meccsen nyerni akarunk, de a menedzsmenttel egyeztetve arra jutottunk, hogy a legfontosabb, hogy a szeptember 8-ai szezonrajtra készen álljunk. A szlovák együttesek jóval hamarabb elkezdték a felkészülést, mint mi, ez pedig az elején még meglátszott a teljesítményen. A srácok megértették a mérkőzések jelentőségét, és hogy hogyan kell időzíteni a formát. Meccsről meccsre jobban játszunk, kevesebb időt töltünk a védekező harmadban, egyre többet támadunk, ez pozitív. Az elsődleges cél a playoffba kerülés. Az EBEL hasonló a DEL-hez abból a szempontból, hogy minden csapat évről évre erősödik, de ez egy nagyon lelkes és dolgos társaság, úgyhogy mindenképpen a playoff a cél. A tavalyihoz képest gyorsabb és képzettebb társaság jött össze. Összetartó a csapat, szerethető, a srácok kiállnak egymásért, úgyhogy minden adott a jó szerepléshez.?

Kóger Dániel csapatkapitány: ?A Visegrád Kupa során fejlődő tendenciát mutattunk a mérkőzéseken. Tudtuk, hogy az ellenfelek már korábban elkezdték a jeges felkészülést, de úgy láttuk, hogy harmadról harmadra, mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban elsajátítottuk az elvárt játékelemeket. Nagy átalakuláson esett át a csapat, ilyenkor nehéz egyből megtalálni a közös hangot, de úgy tűnik, az öltözőben mindenki nyitott, közvetlen, nincsenek klikkek, mindenkin látszik, hogy segíteni akar a társának, a csapatnak. Egymásért is dolgozunk, ez fontos része lesz az idei szezonunknak. A szezonban vannak jobb és rosszabb periódusok, a rosszabb időszakokban is harcolni kell egymásért, és most egy ilyen csapatunk lesz. Elvárásnak tekintjük magunkkal szemben, hogy bekerüljünk a rájátszásba, hogy újra dominálni tudjunk a hazai mérkőzéseken.?

Gál Péter Pál klubelnök: ?Remélem, hogy idén a szezonban visszaközön majd az a rengeteg munka, amit a játékosok, a szakmai stáb és a háttérben dolgozók, valamint a menedzsment elvégzett a nyáron. Úgy érzem, nap mint nap látva az itt folyó munkát, hogy egy jó szezon sülhet ki ebből. Szerethető és sikeres csapatot várunk. Jól haladunk a bérletárusítással, közel ezer tikettet értékesítettünk a vasárnapi zárásig. A Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna mindhárom napján lehetőség lesz bérletvásárlásra, reméljük, hogy bízva a jó szezonban jönnek a szurkolók, a szponzorok és a cégek a mérkőzéseinkre. A cégek számára is kiváló lehetőség ez, ahogy a székesfehérvári dolgozóknak is, együtt kell megtöltenünk az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokot. Az előző évekhez hasonlóan idén is külön erre az alkalomra készült mezben lépünk jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán. Szintén a hagyományokhoz hűen idén is lehet licitálni a mezekre, vasárnap 14 óráig várjuk a liciteket. A mezeket a nyertesek a vasárnapi mérkőzés után a játékosoktól vehetik át.?

A 2017-es Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja:

Szeptember 1., péntek, 16:00: Medvescak Zagreb?HC Nové Zámky
Szeptember 1., péntek, 19:15: Fehérvár AV19?Lausitzer Füchse
Szeptember 2., szombat, 16:00: HC Nové Zámky?Lausitzer Füchse
Szeptember 2., szombat, 19:15: Fehérvár AV19?Medvescak Zagreb
Szeptember 3., vasárnap, 15:00: Lausitzer Füchse?Medvescak Zagreb
Szeptember 3., vasárnap, 18:30: Fehérvár AV19?HC Nové Zámky

AV19_OG_emlmez_latvany_2017-03

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2