Nem a hoki a legbeágyazottabb sport Debrecenben

   

A futball és a kézilabda előtte jár. Papp László, a hajdúsági város polgármestere lényegre törő interjút adott a Cívishírnek.

Arról, hogy miért kellett visszalépnie a MOL Ligától a Debreceni HK-nak ? rögzítsük ismételten: már eldőlt, hogy a jégkorongszövetség erőfeszítései ellenére 9 csapatos lesz ősztől a magyar bázisú nemzetközi bajnokság ?, Papp László a következőket mondta: ?Valóban nem kellemes az, ha egy élvonalbeli csapattal lesz szegényebb a város, de az elmúlt három évben a jégkorongcsapat mögé vagy mellé nem sikerült olyan támogatói kört kiépíteni, amelyik az önkormányzattal karöltve finanszírozni tudná a csapat MOL ligás versenyeztetését. Ennek az is lehet az oka, hogy a jégkorong beágyazódottsága nem olyan erős Debrecenben, mint a futballé vagy a kézilabdáé. Az önkormányzat ennek ellenére is támogatta a jégkorong ügyét, ebben az esztendőben 90 millió forintnál járunk, de ha a létesítményfenntartást és a munkabéreket is beszámítom, akkor bőven 100 millió forint fölötti összeget kapunk.?

A polgámester kategorikusan elutasította a feltételezéseket, hogy az önkormányzat miatt került volna bajba a DHK: ?Azért mindennek van egy határa! Az önkormányzat nem tud és nem is kíván minden klubjában a legnagyobb finanszírozó lenni. Női kézilabdában Ábrók Zsolték ügyesen menedzselik a csapatot, és ott még az önkormányzat a legnagyobb támogató, de a klub mögött áll egy komoly szponzori kör, és folyamatosan érkeznek újabb szponzorok, az látszik, hogy egyre kisebb lehet majd az önkormányzati szerepvállalás. A jégkorong esetében nincs ilyen jövőkép, ekkora kockázat mellett nem szabad egy újabb évadot felvállalni.?

Kiderült az is, hogy az utánpótlás finanszírozásából nem lépnek ki, és azt is remélik, hogy a hokiklub hamarosan ? akár a 2018/19-es idényben ? visszatérhet a legjobbak közé: ?Csak legyen meg a feltétele az indulásnak. Biankó csekket nem állít ki az önkormányzat!? ? szögezte le a polgármester.

Azt is beszélik a városban, hogy a klubnak gondjai vannak a tao-pénzek elszámolásával, a szövetség is vizsgálódik, és ezért húzta be a féket az önkormányzat ? vetette fel az újság. Papp László reakciója: ?A pletykákat én is hallom, de én nem szeretnénk senkit gyanúba keverni. Személyesen is nagyra tartom és tisztelem Mocsári Attila klubelnököt, aki óriási vívódással vitte végig a jégkorong ügyét a városban az elmúlt években. Majd a vizsgálat kideríti, hogy a pletykáknak van-e valóságalapjuk. Én csak őszintén remélem, hogy azok az emberek, akik energiát nem kímélve dolgoznak a város sportjáért, nem keverednek semmilyen kétes ügybe a tao-támogatások felhasználása kapcsán.?

A polgármester kitért arra is, hogy a DHK felemelkedésében elévülhetetlen érdemei vannak Kósa Lajosnak, a kormánypárt frakcióvezetőjének, illetve Rácz Róbert megyei kormánymegbízottnak, akik mindketten hokiszurkolók. Így fogalmazott: ?Ha úgy tetszik, én már készen kaptam mindent a jeges sportok terén. Nekem a csapat finanszírozásáért kellett megtennem mindent, amit meg is tettem: idén a jégkorongcsapat kapta a legnagyobb önkormányzati támogatást. 3 évvel ezelőtt ? még nem voltam polgármester ? a DHK vezetői letettek elém egy szándéknyilatkozatot, amit a szövetséggel adtak ki. Ez azt tartalmazta: 3 évig vállalják, hogy a klub részt vesz a MOL Ligában. Ezt látva azt ígértem, hogy a város segíteni fog, a klub mellé áll, és 3 éven keresztül biztosítja a támogatást, de a klub is tegyen meg mindent a szponzorok bevonásáért, és 3 év múlva megnézzük, hogyan tovább. Én az ígéretemet megtartottam, de szponzor nem áll mellettünk. Többet nem tudunk vállalni, így ez nem politikai, hanem racionális, gazdasági döntés. Így sem szégyenkezhetünk, hiszen bár kiesett a hoki, feljött a kosárlabda.?

A teljes beszélgetésért ide kattintsanak kedves olvasóink.

DHKFTCFotó: Molnár Dénes

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum