Mayer Péter, Bíró Ignác és Budai Kriszián is új szerepkörben

   

Komoly átrendeződés zajlik a magyar jégkorong szakmai piacán.

A héten előbb a DVTK Jegesmedvék jelentették be, hogy július 1-jétől új szakmai igazgató tevékenykedik a csapat élén. Mayer Péter helyét Bíró Ignác veszi át. A váltás oka, hogy Mayer a Magyar Jégkorong Szövetség alkalmazottja lett, így Egri Gergely sportigazgató után újabb miskolci szakemberrel bővült az MJSZ szakmai stábja. A korábban az utánpótlás-válogatottaknál is dolgozó Mayer Péter mentoredző lesz az MJSZ-ben. A helyére álló Bíró Ignácnak nem kell akklimatizálódnia, 33 éve dolgozik a Jegesmedvék kötelékében, korábban a felnőttcsapat vezetőedzője is volt, az utóbbi években az utánpótlásban dolgozott.

A korábbi válogatott kapus, Budai Krisztián az előző szezonban kezdett komolyabban kapusedzősködésbe. A KMH Budapest és az FTC fiataljait okította, emellett pedig a női felnőtt válogatottnál segítette Marton Tibor szövetségi kapitány munkáját. Ezek után nem meglepő, hogy a jövőben a két edző együttműködése szélesebb alapokon nyugszik majd, mivel Budai a MAC Budapest akadémiájához igazol a 2017/18-as szezontól. Az U16?U20-as korosztály kapusaival foglalkozik majd, a serdülőknél Tokaji Viktor és Ritter Zsolt mellett edzői feladatokat is ellát majd.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum