Kovács Bronson marad a MAC-nál

   

A kanadai?magyar hátvéd szerződést hosszabbított.

A MAC Budapest bejelentetteKovács Bronson Zoltán a következő szezonban is a fővárosi klubban játszik. A 26 éves hátvéd elmondta, maradt egy kis rossz szájíze a MOL Liga-döntő után, de reméli, jobb eredménnyel zárják a következő szezont, illetve beszélt egy másik álmáról: szeretne a magyar válogatott színeiben jégre lépni a Budapest Sportarénában. A Tüskecsarnokban ez már sikerült neki, az idei vb-felkészülés során tagja volt a keretnek, ám a szűkítések végén kiesett, nem utazhatott Kijevbe.

Kovács Bronson Zoltán volt védő létére az egész bajnoki rájátszás leggólerősebb játékosa, hiszen 9+3-mal zárt 15 mérkőzésen.

Kovacs Bronson MAC 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Béres Szilárd (kapus)
Patrik Polc (SVK, kapus)
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Gergő (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Ottó (hátvéd)
Imecs Attila (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Nagy István (hátvéd)
Bors Huba-Ferenc (hátvéd)
Roberto Gliga (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Péter Zsolt (csatár)
Csíki Zoltán (hátvéd)
Balázs Zsombor (csatár)
Mátyás Zsolt (hátvéd)

érkezett:
Molnár Zsombor (csatár, SC Csíkszereda)
Andrei Vasile (csatár, Toronto Predators, GMHL)

távozott:
Molnár Zsolt (csatár, visszavonult)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Leo Gudas (CZE, vezetőedző)

érkezett:
Rokaly Szilárd (csatár, Fehérvári Titánok, MOL Liga)

távozott:
Molnár Zsombor (csatár, ASC Corona Brassó)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Gyenes Dávid (kapus)

érkezett:
Jon Booras (USA, csatár, MAC Budapest)
Duschek Dávid (kapus, Dunaújvárosi Acélbikák)

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Pleszkán József (kapus, Ferencváros)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:

érkezett:

távozott:

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Villem-Henrik Koitmaa (EST, kapus)
Tanka Lőrinc (csatár)
Németh Péter (csatár)

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen)
Danilo Szkripec (UKR, hátvéd, Dzseneralz Kijev, UKR-1.)
Jakub Izacky (CZE, csatár, Prerov, CZE-2.)
Aljaz Ogrizek (SLO, csatár, Celje, SLO-1.)
Erdélyi Tamás (hátvéd, Ferencváros)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)
Duschek Dávid (kapus, Dunaújvárosi Acélbikák)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Láda Balázs (hátvéd)
Magosi Bálint (csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Ritó László (csatár)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)
Tóth Adrián (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Kiss Bence (kapus)
Gőz Balázs

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Anssi Rantanen (FIN, hátvéd, Orlik Opole, POL-1.)
Nedeljko Lukacevic (MNE, csatár, Quad City Mallards, ECHL)
Tóth Gergő (csatár, UTE)
Köllő Roland (csatár, Northumberland Stars, GMHL)

távozott:
Toulmin, Grant (CAN, csatár, ?)
Tuominen, Joni (FIN, hátvéd, ?)
Aleksz Zakirov (RUS, ?)
Sági Martin (csatár, UTE)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Benoit Laporte (vezetőedző)
Szirányi Bence (hátvéd)

érkezett:
Jonathan Harty (CAN, hátvéd, Heilbronner Falken, GER-2.)
Geoff Walker (CAN, csatár, Sheffield Steelers, GBR-1.)
Olivier Latendresse (CAN, csatár, Villach, EBEL)
David Gilbert (CAN, csatár, Bordeaux, FRA-1.)
Mark Visentin (CAN, kapus, Cincinnati Cyclones, ECHL)
Luka Vidmar (SLO, hátvéd, Frederikshavn White Hawks, DEN-1.)
Ales Music (SLO, csatár, Olimpija Ljubljana, EBEL)

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, ?)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, ?)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, ?)
Andrew Sarauer (csatár, Villach, EBEL)
Brance Orban (csatár, MAC Budapest)
Kalvin Sagert (hátvéd, ?)
Chris Bodo (csatár, Lausitzer Füchse, GER-2.)
Hetényi Zoltán (kapus, ?)
Sofron István (csatár, ?)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd, Krefeld, DEL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Alex Scola (USA, kapus)
Hamvai Szilárd (csatár)
Vizi Dániel (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Reiter Attila (hátvéd)
Szabó Bence (hátvéd)
Szita Donát (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Varga Balázs (csatár)
Takács Bence Gáspár (hátvéd)
Balogh Bence (csatár)
Mazzag Dániel (csatár)

érkezett:
Kornakker Dániel (kapus, Casper Coyotes, WSHL)
Marek Györi (CZE, csatár, Znojno, EBEL)

távozott:
Adrien Lemay (CAN, kapus, ?)
Devon Krogh (CAN, hátvéd, ?)
Preston Shupe (CAN, csatár, ?)
Korbuly Gergely (hátvéd, Ferencváros)
Tóth Renátó (csatár, Ferencváros)
Szász Norbert (csatár, ?)
Arany Máté (hátvéd, visszavonult, IOGJA-edző)
Pillók Martin (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)
Sofron Ádám (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)
Rokaly Szilárd (csatár, Csíkszereda, MOL Liga)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Lengyel Levente (hátvéd)
Sevela Peter (kapus)
Henrich Jabornik (SVK, hátvéd)
Fliszár Zalán (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Szappanos Dávid (csatár)
Kovács Viktor László (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)

érkezett:
Pleszkán József (kapus, Debrecen)
Virág Tamás (csatár, UTE)
Jászai Dávid (hátvéd, MAC)
Lakatos Levente (hátvéd, MAC)
Korbuly Gergely (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Könczei Áron (csatár, MAC)
Tóth Renátó (csatár, Fehérvári Titánok)

távozott:
Erdélyi Tamás (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Bálizs Bence (kapus)
Majoross Gergely (vezetőedző)
Somogyi Balázs (csatár)
Nagy Gergő (csatár)
Kovács Bronson Zoltán (hátvéd)

érkezett:
Brance Orban (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debrecen)
Jászai Dávid (hátvéd, FTC)
Lakatos Levente (hátvéd, FTC)
Könczei Áron (csatár, FTC)
Schmál Kristóf (csatár, UTE)
Roczanov Dezső (csatár, UTE)

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)
Peter Huba (SVK, hátvéd)
Dósa Krisztián
Pichler Ádám

érkezett:
Schmál Kristóf (csatár, MAC)
Roczanov Dezső (csatár, MAC)
Sági Martin (csatár, DVTK Jegesmedvék)

távozott:
Virág Tamás (csatár, Ferencváros)
Tóth Gergő (csatár, DVTK Jegesmedvék)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2