Még nem dőlt el, hogy MOL ligás lesz-e idén a Vasas

 

A Vasas újat szeretne hozni a magyar jégkorongba, ennek előkészítésével telnek a napjaik. Szuper Levente-interjú.

A Vasas évek óta tervezi a MOL Liga-indulást. Az utóbbi hónapokban nem sok mindent lehetett hallani erről. Hol tart az ügy?

Továbbra is sokat foglalkozunk a kérdéssel. Nagyon sok lehetőséget vizsgálunk meg a csatlakozásunkkal kapcsolatban. Jelenleg a küldetésünkre helyezzük a fókuszt, hogy új csapatként milyen értékeket képviselünk majd, milyen feladatokat és folyamatokat szeretnénk megvalósítani. Tiszteljük a ligát, és amikor csatlakozunk, azt úgy és akkor szeretnénk, amikor ehhez minden készen áll, és nem marad nyitott kérdés. A folyamatban benne vagyunk, azon dolgozunk, hogy azt az elvrendszert és küldetést, amit elterveztünk, meg tudjuk valósítani hosszú távon. Szeretnénk valami újat hozni a magyar jégkorongba, ennek az előkészítésével telnek napjaink. Azt is látni kell, hogy amikor majd készen leszünk a csatlakozásra, a ligának is készen kell állnia a fogadásunkra. Sokat egyeztetünk a MOL Liga és az MJSZ vezetésével. Az érdek közös. Fejleszteni kell a szervezeteket. Mindegyiket! A liga is szeretné a Vasas SC-t a sorai között tudni, a csatlakozásunknak a szervezetek közötti együttműködésen kell alapulnia. Elindultunk közösen a jó úton, de ez hosszú és szisztematikus építkezés lesz.

Arra kérdésre lehet válaszolni igennel vagy nemmel, hogy a 2017/18-as szezonban a Vasas indul-e a MOL Ligában?

Jelenleg még nem lehet.

Mik a tervek a következő szezonra a szakosztálynál?

A szakosztályon belül is szintet fogunk lépni, itt is benne vagyunk a folyamatban. Edzői stábunk tovább erősödik a következő szezontól, az edzők közötti kapcsolat a szakmán kívül a bizalomra épül. Fiatal szakosztályként ez a folyamat gyorsabban történt, mint gondoltuk volna, és nagyon büszkék vagyunk erre a belső erőre. Sok projektünk áll indulásra készen, amelyek a Jégpalotával kapcsolatos egyeztetések után látnak majd napvilágot. Szülői közösségünk is sokat erősödött tavalyhoz képest. Itt is a bizalom a kapcsolat kulcsa. És végül, de elsősorban: a gyerekeink. Minden értük van, értük dolgozunk. Igyekszünk a lehetőségeinkhez képest a legtöbbet nyújtani nekik szakmailag és pedagógiailag is.

Ladanyi Vasas Szuper

Ladányi Balázs lett az U20-as csapat vezetőedzője. A többi korosztálynál hogyan alakul a szakmai munka, kik irányítanak?

Az U18-nál Horváth András lesz a vezetőedző, az U16-nál a Peterdi Imre, Székely-Mádai László páros veszi át a munkát. Az U14-nél egy A licences kettős, Jánosi Csaba és Nagy László, kiegészülve Perczel Gáborral, U12-ben Hoffmann Attila folytatja a munkát Jókai Gáborral és Kukucska Balázzsal. U10-ben Székely Csaba, a legkisebbeknél Jókai Gábor a vezetőedző. A két legfiatalabb korosztályunknál többen is dolgoznak, Gágyor Adrienn, Major Andrea (aki egyben műkorcsolyaedző is), Dörök Rudolf, Szűcs Barna, Postás Ciprián. Lesznek további átfedések és besegítések ide-oda, de a váz így néz ki. A kapusokkal jómagam, Székely Csaba és Perczel Gábor foglalkozunk továbbra is, az erőnlétért Horváth András lesz a felelős, amiben Peterdi Imre is kulcsszerepet kap. Stábunk profi equipment menedzserrel is bővül, Szűr László személyében. De azért, hogy működésünk problémamentes legyen, és minden gördülékenyen menjen, nagy köszönet jár technikai vezetőnknek, Bukor Lászlónak, pénzügyi vezetőnknek, Menyhárt Viktóriának, és titkárságunk vezetőjének, Huszák Mónikának. Továbbá nagy köszönet a Jégpalota tulajdonosainak és alkalmazottainak is a segítségükért.

Az U12-ben sikerült megnyerni a bajnokságot. Ez mit jelent a Vasasnak, és mit a jövőre nézve? Az alsóbb korosztályok hasonlóan jók?

U12-es csapatunk győzelme szívet melengető volt. Hazai pályán, hazai környezetben végképp. Hoffmann Attiláék egy majdnem 50 fős csapattal dolgozták végig az évet, ezt a létszámot koordinálni sem könnyű. Ennek ellenére remekül megoldották a feladatokat, és a végére még a koronát is sikerült az elvégzett munkára felhelyezni. Ezüstjeink is voltak ? idén is, az U20-ban ?, bronzérmet is nyertünk már, de ez az első bajnoki címünk. Biztos vagyok benne, hogy ezt senki sem fogja elfelejteni.

A pénzügyi és a csarnokhelyzet rendezett?

Pénzügyileg stabil volt a helyzetünk idén is. Rengeteget köszönhetünk anyaegyesületünknek és elnökünknek, Markovits Lászlónak. Ő és menedzsmentje mindenben segíti szakosztályunk munkáját. A Jégpalotával kapcsolatban is sok dolog van folyamatban, illetve előkészítési fázisban. Annyit mondhatok, hogy a Vasas-jégkorong szempontjából pozitív irányba haladnak a dolgok.

Szuper Levente 3

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA INFO
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 
AL 20:30 IKOLHL 
AL 20:35 FTCSZG 
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 
EL 18:40 BJAFTC 
AL 19:15 ASPWRM 
AL 20:15 DBFETO 
Partnerünk
Archívum