Megvannak a Messier-díj jelöltjei

   

Nick Foligno, Ryan Getzlaf vagy Mark Giordano kapja a legjobb vezérnek járó trófeát.

A 2016/17-es szezon egyéni díjai közül néhány már az alapszakasz végén gazdára talált. A többi jelöltjeit az NHL fokozatosan teszi közzé, most a Mark Messier NHL Leadership Award volt soron, amit az a játékos kaphat, aki a pályán és azon kívül is élen jár példamutatásával. Az először tíz éve odaítélt díjra új név kerül fel.

Nick Folignót két éve nevezték ki a Columbus kapitányának, és második idényében rájátszásba vezette csapatát. A pályán kívül is kitett magáért a 29 éves hokis, fél-félmillió dollárt ajánlott fel a bostoni gyermekkórháznak és columbusi Nationwide Children’s Hospitalnak. Különösen az első fontos Foligno és felesége, Janelle számára, hiszen 2013 novemberében itt hajtottak végre életmentő szívműtétet újszülött lányukon, Milanán.

Mark Giordano 2013 óta a Calgary C betűs játékosa. 2016-ban az elkötelezettségéért, a kitartásáért, illetve a csapatért és a közösségért végzett munkájáért megkapta az NHL Foundation Player Award elismerését. Giordano és felesége, Lauren 2014-ben alapítványt hozott létre évi 200 ezer dolláros költséggel, 1400 gyermek számára, hogy iskolai tanulmányaikat, munkájukat és sportlehetőségeiket patronálják.

Ryan Getzlaf 2010 óta az Anaheim kapitánya, 814 ponttal a franchise történetének második legeredményesebb játékosa. A 31 éves játékos és felesége, Paige hét éve hozta létre a Getzlaf Golf Shootout jótékonysági golftornát, amely a Duchenne-szindrómában (gyermekkori izomelhalás) szenvedő gyermekeket támogatja.

2017 messier

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum