Csodára lenne szüksége a Ferencvárosnak

   

De már az első, a második és az ötödik meccs előtt is ezt gondolták a legtöbben, mégis 3-3-nál tartunk, és döntő meccs jön a DVTK elleni párharcban.

A MOL Liga előző szezonjaiban egyszer sem nyert még rájátszásmeccset a Ferencváros, ennek megfelelően az elődöntőig sem jutott el soha. A 2010/11-es idényben a Vasas búcsúztatta a negyeddöntőben 3-0-val, 2011/12-ben a Miskolc, 2015/16-ban a Fehérvár tette meg ugyanezt egyaránt 2-0-val. Ehhez képest az idén repülőrajtot vettek a zöld-fehérek a Miskolc ellen, és a sokak által könnyű prédának tekintett csapat előbb 2-0-ra, majd 3-2-re vezetett a négy nyert mérkőzésig tartó párharcban. A Miskolc kétszer érte utol Rafajékat, legutóbb péntek este, a szezonjuk addigi legfontosabb meccsén, ahol az életükért játszottak. Bár az FTC szerezte meg a vezetést, ezúttal nem működtek jól a szerdán még precízen dolgozó speciális egységek, egy kivétellel nem tudták kihasználni az előnyeiket, viszont kaptak két gólt hátrányban. A Fradi nem bírta megtalálni az utat Adorján kapus hálójához. Bár az első és a második harmad egy-egy hosszabb periódusában is képesek voltak komoly mezőnyfölényt kialakítani, ezt nem tudták gólra váltani. Két komoly vezéráldozat is nehezíti életüket, Szappanos és Erdélyi Tamás is megsérült.

ftc-mis_game6-900

fotó: Claus János

A mai házigazda Jegesmedvék aligha számítottak ilyen komoly ellenállásra. A szemmel láthatóan meglepett címvédőnek – nem mellesleg: az alapszakasz győztesének – két meccs kellett, hogy fel tudja venni a budapestiek által diktált fordulatszámot. A zöld-fehérek harcmodora nem ízlett nekik, noha a miskolci játékosoknak sem kell keménységért a szomszédba menniük, bizonyítja ezt a sorozat eddigi három ferencvárosi sérülése is. Esélyesként eddig még egyetlen alkalommal sem volt a DVTK-nál az előny a párharcban, mindig loholtak ellenfelük után. Veszíteni valójuk ezúttal is csak nekik lehet, de aki bajnokságot akar nyerni, annak ezt a nyomást el kell tudnia viselni. Pénteken jó kapusteljesítmény, szerencse és a mérkőzés egyes kritikus szakaszait kivéve a fáradó Ferencvárost felőrlő erőteljes támadójáték jellemezte a csapatot. A győzelemhez és a továbbjutáshoz ezúttal is szükség lesz ezekre. Eddig még egyszer sem volt teljes telt ház a Népkertben, de a vasárnapi időpont és a mindent eldöntő utolsó csata jó eséllyel sok olyan szurkolót is kicsal, akik eddig távol maradtak.

“Hetedik mérkőzés dönt Miskolcon – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a Ferencváros edzője. – A sorozat előtt nem is nagyon remélhettük, hogy eljutunk eddig. Továbbra is a Miskolc az egyértelmű esélyes, a nyomás rajtuk van. Eddig kétszer nyertünk a Népkertben, a továbbjutáshoz a harmadik ottani győzelemre van szükségünk. A kettő is nagyon nagy dolog volt, a harmadik pedig olyan lenne, mint egy csoda. Mindenesetre meg fogjuk próbálni, küzdeni fogunk érte. Erdélyi és Szappanos ebben az idényben már nem térhet vissza, így ismét át kell alakítanunk a sorainkat, hogy esélyünk lehessen a pontszerzésre.”

DVTK Jegesmedvék–FTC 3-0

   

A Miskolc a hetedik meccsen legyűrte a Ferencvárost, így bejutott az elődöntőbe, ahol hétfőn ellenfelet választhat magának.

Parázs mérkőzésre volt kilátás, ám mégis óvatosan kezdtek a csapatok: az első kiállításig, a 4. percig nem is kaptak lövést a kapusok. Ez az előny a Miskolcé volt, de annak letelte után szinte azonnal kapták a másodikat is. Ebban maradt ki a szezon valószínűleg legnagyobb ziccere: Pavuk fél méterről lőtt a teljesen üres kapu mellé. A 11. percben jött el az első vendégfór ideje, amelyből csaknem a Jegesmedvék lőttek gólt, amikor egy nagy hiba után Johnston teljesen tiszta helyzetben lőhetett a kék vonalról, de Sevela védett. Az előnyben kétszer is nagyot kellett védenie Adorjánnak, de végül ez is letelt gól nélkül. Teljes létszámban a hazaiak fölényt tudtak kiharcolni, a Fradi védelme azonban biztosan állt a lábán, amikor pedig nem, akkor Sevela javított. Az utolsó perceken a vendéglátók elszalasztottak egy újabb emberelőnyt, így gól nélkül zárult az első felvonás.

A második harmad ott folytatódott, ahol az előző véget ért. Többet támadott a hazai csapat, de nem talált fogást ellenfelén. Ennek egyik oka volt, hogy a Macik túlbonyolították a támadásaikat, lövés helyett passzoltak, amikor pedig a korong végre kapu felé ment, akkor Sevela magabiztos volt. A 28. percben egy emberelőny erejéig kiszabadult a Fradi a szorításból, de ők sem tudtak mit kezdeni ezzel a lehetőséggel. A 32. percben két teljes percre kettős fórba kerültek a Jegesmedvék, Kovács nagyon keményen ütközte le Ritót a palánknál, aki nem is tudta folytatni a játékot. A hazaiak mindössze három kapulövést eresztettek meg. Ami nem ment előnyben, az sikerült teljes létszámban: a 35. percben Pavuk nem túl erős, kék vonal közeléből leadott lövése a játékosok között elsuhant, és a kapuban kötött ki. Egy perccel később újra a vendégkapuba került a korong, ám ezt les miatt nem adták meg. A 38. percben Tendler centikkel lőtt fölé.

A 42. percben a zöld-fehérek korongot vesztettek a saját harmadukban, Sakaris csapott le rá, elhúzta a kapus előtt és a hálóba emelt (2-0). Ezt követően a Jegesmedvék némi szerencsével kivédekeztek egy hátrányt, majd előnybe kerültek, de az eredmény két perc múlva is ugyanannyi volt. A Fradi teljesen beszorult, a játékosok energiáját elvitte a védekezés, támadni már alig tudtak. Két és fél perccel a vége előtt Greg Lindqvist belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, levitte a kapusát. Ez a húzás végül nem jött be, miután Galanisz szinte egész pályáról üres kapus gólt lőtt (3-0).

Az egyik csapat négy győzelméig tartó sorozatot a DVTK Jegesmedvék csapata nyerte, így bejutott a MOL Liga elődöntőjébe.

MISHSC

Fotó: dvtk.eu

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”A hetedik mérkőzés mindig kiélezett. A csapaton nagy nyomás volt, de ilyen fantasztikus hangulatban, ilyen elképesztő szurkolók előtt egyszerűen nem lehet veszíteni. A Ferencváros mai is nagyon kemény ellenfél volt, de végül sikerült legyőznünk őket, így készülhetünk az elődöntőre.”

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): ”Olyan szörnyű alapszakasz után, amilyen nekünk kijutott, ez a negyeddöntő maga volt a csoda. Az a tény, hogy hét meccsre kényszerítettük az alapszakasz győztesét, a kétszeres bajnokot, sőt kétszer Miskolcon le is győztük őket, az mindent elmond. Sajnos mára két alapjátékosunk is kidőlt, így megint rövid lett a kispadunk, és őszintén szólva a végére elfáradtunk, ám így is egy nagyon szoros meccset játszottunk. Ma még csalódottak vagyunk, de úgy gondolom pár nap múlva már boldogok leszünk a teljesítményünkkel, mert valóban mindent kihoztunk magunkból.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1760 néző. Játékvezetők: Babic, Kincses, Soós, Kókai.
Adorján: 100% (Kiss B.)
K
Sevela: 94,4% (Soós)
Gőz, Vojtkó, Hajós, Miskolczi, Toulmin
1
Jaborník, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Sági
2
Schwindt, Kovács, Sumi, Papp, Kiss Á.
Tuominen, Joe, Ritó, Johnston, Sakaris
3
Lengyel, Garbacz, Farkas, Shinkaruk, Fliszár
Laczkó, Karda, Popovics, Szopos, Albert
4
Tury, Üveges, Hardi, Inglis, Németh
Bradley Douglas, Farkas Tamás
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 34:35 MIS Pavuk
2-0 41:58 MIS Sakaris Tuominen
3-0 59:11 MIS EN Galanisz Láda
37 Kapura lövések száma 29
10 Kiállításpercek 38

A DVTK–FTC galériája

   

A DVTK–FTC másfél-két percben

   

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum