Kercsó már megvan, de jön még két pálya is

   

Mérföldkőhöz érkezett a Ferencváros jégkorong-szakosztálya: az utánpótlást Kercsó Árpád segítségével kívánják megújítani, miközben nagyméretű sátras jégpályát is kapnak a zöld-fehérek. Az új csarnok pedig a népligeti fejlesztés első ütemében épül meg.

Hittek is benne meg nem is a Ferencváros jégkorong-szakosztályában, amikor néhány éve elkezdték a munkát, hogy egy februári napon majd arról beszélhetnek: mérföldkőhöz érkeztek. Ezzel a gondolattal nyitottaHudák Gábor szakmai igazgató a csütörtöki sajtótájékoztatót, amelyen a zöld-fehér jégkorong jövőjével kapcsolatban két fontos fejleményről is beszámoltak.

Mindenekelőtt köszöntötték Kercsó Árpádot, az újonnan kinevezett szakmai utánpótlás-igazgatót, akinek ? ahogy Hudák fogalmazott ? tudása és elhivatottsága garanciát jelent a Ferencváros hokiutánpótlásának új alapokra helyezésére.

“Kercsó Árpádot senkinek nem kell bemutatni, a kezei közül került ki az elmúlt húsz év válogatott játékosainak döntő többsége ? méltatta Hudák a megannyi magyar jégkorongsiker kovácsát. ? Reményeink szerint a következő években segítségével sikerül megújítanunk az utánpótlásunkat, és hosszú idő után újra számíthatunk saját nevelésű játékosokra a felnőttcsapatunknál. A munkát már holnap elkezdjük, és reményeink szerint a következő szezonban láthatóak lesznek az első eredmények.”

Kercsó Árpád először arról beszélt, hogy gyerekkora óta a Ferencvárosért dobog a szíve, annak idején rádión hallgatta a labdarúgó-, illetve a hokicsapat mérkőzéseit, és előfordult, hogy több száz kilométert utazott azért, hogy egy-egy találkozót élőben is láthasson. Elmondta, mindig is reménykedett benne, hogy egyszer zöld-fehér színekben dolgozhat, de ennek a feltételei eddig nem voltak adottak. “A lehetőséget az élet ajándékának tartom, a célok ismertek, aki pedig ismer, az tudja, hogy nem a hetedik helyet célzom meg a bajnokságban, hanem az első kettő valamelyikét. Nem tudom, hogy ezt egy vagy két év alatt érem el, de minél hamarabb szeretném.”

Arról csak a sajtótájékoztató után beszélt a vezetőséggel, hogy mikor áll munkába, de legkésőbb hétfőn mindenképpen edzést tartana. Az első feladatok között szerepel a Ferencvárosban jégkorongozó gyerekek felmérése, illetve szülői értekezlet tartása, amelyen biztosítani akar mindenkit, hogy a gyerekek megkapják a bizonyítási lehetőséget, tehát nem küldenek el senkit. Sőt ha úgy alakul, mint korábban, amikor új helyre ment, tanítványai pedig követték, s így növekszik a létszám, akkor tervei szerint B csapatot is indítanának.

A Ferencváros jelenleg a hazai utánpótlás-bajnokságokban az U16 B csoportjában, az U14 I. csoportjában illetve az előkészítő, a mini és a szupermini korosztályban képviselteti magát. Almássy Kornél elnökségi tag elmondta, amióta a mostani vezetés 2011-ben átvette a szakosztály irányítását, kisebb lépésekben haladtak előre. Kercsó szerződtetése illetve a tao, a klub és a IX. kerületi önkormányzat támogatásával felépülő nagyméretű sátras jégpálya ? jelenleg kis pályán edzenek a csapatok, a nagy pályát a következő szezontól vehetik igénybe ? óriási lépést jelent az előzőekhez képest.

Pap Gábor, a szakosztály elnökségének tagja, az FTC sportigazgatósági elnöke arra emlékeztette a jelen lévőket, hogy az 1928-ban, elsőként megalakult ferencvárosi jégkorong-szakosztály máig a legeredményesebb hazai klub 25 bajnoki címével és 13 Magyar Kupa-győzelmével. Hogy a múlt fényes sikereit a jelenben, illetve a jövőben is hasonló diadalok kövessék, elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra is. Ezért a már említett nagy méretű sátras jégpálya mellett a klub népligeti sporttelepén a létesítményfejlesztés első ütemében felépül a zöld-fehérek jégcsarnoka is, amire ötven éve várnak.

A szakosztály képviselői természetesen a MOL Liga-csapat DVTK Jegesmedvék elleni meglepetésgyőzelméről is beszéltek. Bár tisztában vannak az esélyesekkel, bíznak benne, hogy a csütörtökön folytatódó párharc során még lesz okuk örömre.

Kercso FTC sajtaj

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum