Megállíthatatlan Klagenfurtot kell megállítani a Városligetben

   

A Fehérvár a Vajdahunyad vár gyönyörű kulisszái előtt a 11 győzelemmel érkező KAC ellen búcsúztatja 2016-ot és a magyar Winter Classicot.

Ahogy azt az EBEL-ben megszoktuk, nincs könnyű mérkőzés, így ez sem lesz az. Annál is inkább nem, mert decemberben a KAC a hónap csapata. Utoljára december 2-án kaptak ki hazai jégen a Znojmótól, azóta mind a 11 mérkőzésüket megnyerték. Ezzel a szezon előtt csak visszafogott célokat megjelölő rekordbajnok már 59 pontos és a bajnoki táblázat 5. helyéig masírozott előre. Ráadásul legutóbb a karintiai derbit, a mindig forró hangulatú, Villach elleni meccset húzták be, ami további muníciót adhat az önbizalmuknak. A KAC győzelmi sorozatánál is hosszabb az idegenbeli sikerszériájuk. A november 22-i, Innsbruckban kivívott 3-2-es győzelmük óta minden idegenbeli mérkőzésükön szereztek pontot. A klagenfurtiak erőssége az utóbbi időben a középső játékrész, ezt a legutóbbi 12 meccsükön nem vesztették el, több győzelmüknél is ez volt a kulcsfontosságú periódus, amikor fordítani tudtak.

A Fehérvár is jó decembert mondhat magáénak, amelybe sajnos belerondított a Salzburg elleni mérkőzés utolsó harmada. Az akkor kapott 6 gól talán a csapat egész EBEL-történetének legrosszabbul sikerült 20 percét eredményezte. Mivel előtte Linzben is kikaptak Sofronék, mostanra 10 pontra nőtt a hátrány a még felsőházat érő 6. helyen álló Innsbruckkal szemben, és egyelőre visszacsúszott a csapat a 10. helyre. Innen kellene felállni, és megpróbálni minél többet kihozni a második városligeti szabadtéri meccsel együtt hátralevő 8 összecsapásból. Mivel ezeken összesen 24 pontot lehet megszerezni, lassan azt lehet mondani, elúszott a felsőházi hajó, még akkor is, ha a sorsolás viszonylag kedvezőnek mondható. Hiszen a közvetlen vetélytársak közül játszani fognak még az Innsbruck, a Villach és a Graz ellen is, és mennek még Dornbirnba és Ljubljanába is.

Ha a hagyományoknak lehet valami szerepe egy-egy meccs végkimenetelének megjósolásakor, akkor azt mondhatjuk, hogy szoros meccset várunk. Magyarországi fellépései túlnyomó többségén a KAC egygólos meccseket játszott, szoros csatában dőlt el a pontok sorsa valamelyik fél javára. Szerencsére az utóbbi időben inkább a Volánéra, az utolsó hat Fehérvár–KAC-ból öt alkalommal a magyar csapat hívei örülhettek.

AVSKAC WC 2013

Fotó: Mudra László (MJSZ)

“Remek volt a hangulat – utalt a Salzburg elleni mérkőzésre Benoit Laporte, a Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Szerettük volna a szurkolóinkat egy látványos teljesítménnyel megörvendeztetni, sajnos eközben a látványos körülmények túlzottan is elvonták a figyelmünket, és egész egyszerűen elfelejtettük, hogy jégkorongozni vagyunk ott. A Klagenfurt ellen jobban fog ez menni.”

“Bár a szurkolóink nyilván nem így gondolják, de a karintiai derbi is végső soron csak a 3 pont megszerzéséről szólt – mondta Mike Pellegrims, a Klagenfurt vezetőedzője. – Most már a budapesti szabadtéri meccsre összpontosítunk, amelyet máris nagyon várunk.”

“Nagyon sikeres december van eddig a hátunk mögött – értékelt a csapathonlapnak David Fischer, a KAC védője. – Eddig 30 pontot gyűjtöttünk ebben a hónapban, és most szeretnénk győzelemmel megkoronázni ezt a teljesítményt a hónap és az év utolsó meccsén. A Fehérvár nagyon kompakt csapat, ráadásul biztosan nagyon szeretnék a szurkolóikat kárpótolni a rosszul végződött első szabadtéri meccsük után. A körülmények természetesen nagyon szokatlanok lesznek, így annál fontosabb, hogy megfelelően összpontosítsunk azokra az elemekre, amelyek az elmúlt időszakban a sikereket hozták meg nekünk.”

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A Winter Classic zárónapi programja:

2016. december 30., péntek, 9:00: UTE–FTC (U14)
2016. december 30., péntek, 12:30: Magyarország–Szlovákia (női U15-ös válogatott mérkőzés)
2016. december 30., péntek, 16:00: Magyarország–Szlovákia (női felnőtt válogatott mérkőzés)
2016. december 30., péntek, 20:00: Fehérvár AV19–Klagenfurt (EBEL)

Jegyek korlátozott számban még kaphatók.

Fehérvár–Klagenfurt 5-2

   

11 mérkőzés után legyőzőre talált a Klagenfurt. A Volán komoly munkával és nagy győzelemmel feledtette a két nappal ezelőtti első Winter Classic-meccset.

A budapesti EBEL-meccs felvillanyozta a Klagenfurt-szurkolókat, nagyon sokan érkeztek a Városligetbe Ausztriából. A Fehérvár kapust cserélt, ezúttal Rajna Miklós állt a kapuba.

A mérkőzést Volán-támadások vezették fel, majd megérkeztek a nagy helyzetek is, rögtön két kapuvas formájában. A 3. perc Beauregard-ziccer ment a vasra, majd a KAC-kapus, Duba maradt bot nélkül, Brance Orban brutálisan nagy vasat lőtt a 4. percben, szépen csilingelt, de gót nem ért. A 10. percig nem nagyon veszélyeztettek a vendégek, aztán gyorsan kétszer is nagy helyzetbe kerültek, a másodikat gólra is váltotta. Ganahl és Lundmark szaladt el két bekkel a nyakán, de ügyesek voltak, utóbbi gólt lőtt. 0-1 a 11. percben. Ahogy ez a találat nem volt benne a meccsben, úgy az egyenlítésünk sem, hiszen a következő percek a piros-fehéreké voltak. Schiestel kék vonalas lövésébe Orban fantasztikusan húzott bele tollal, Dubát így sikerült megverni, 1-1 a 15. percben. Lassan indult a meccs, ahogy két napja is, de ezúttal sikerült megtartani a hazai dominanciát az első periódusban.

A második játékrész elején előnybe került a vendégcsapat, de ritkán látható 3-1-es ellentámadást vezetett a magyar csapat, a végén Orban lövését mázlival fogta Duba. Érett a Volán-gól, a KAC korántsem tudott olyan nyomást helyezni ellenfelére, mint a Salzburg két napja. Erdély Csanád harmada lett ez. Szemfüles és önfeláldozó mozdulattal csapta be a második gólunknál a korongot, miután Maylan lövését Duba bravúrral védte. A 27. percben fordított a Volán, 2-1-re mentünk egy kis videózás után. A folytatásban is sokkal több magyar lehetőség adódott a kapu előtt. A lendületet Szabó Krisztián térdelése törte meg, amiért végleges fegyelmit ítéltek a játékvezetők. Mivel S. Geier törlesztett testvére sérülésért, 4 a 4 ellen játszottunk 2 percet, majd 3 perc szimpla előnyben volt a KAC. Csakhamar megint három magyar játékos szaladt el, Kóger lövését fogta a kapus. Nem sokkal később Erdély Csanád duplázott, bombagólt lőtt a bal felső sarokba, 3-1 a 32. percben. Vagány hokit nyomott a Fehérvár, és tegyük hozzá, a Klagenfurt fagyottan játszott a meccs első felében. Nem látszott az a játékuk, aminek köszönhetően 11 meccses győzelmi szériával érkeztek a Városligetbe. A Winter Classic körülményei a javunkra szolgáltak ezen a meccsen. Hátrányban játszva gólt kaptunk volna, ha nem mozdul el a kapu, mint a három nap alatt folyamatosan. De elmozdult, így hosszú videózás után sem tudták megadni a KAC-gólt a sporik. Még mindig előnyben volt a vendégegyüttes, amikor ismét kimozdult a helyéről a vaskeret, a játékvezető minden igyekezete ellenére sem tudta visszatenni a helyére akció közben, így lefújta az akciót. Ahogy az előző napon, úgy ezúttal is kapucserére került sor. Ettől egy csapásra megoldódtak a problémák. Az 5 perces előnyt a végén használták ki a vendégek, egy számukra szerencsésen megpattanó korong után lőtt gólt S. Geier. Szerencsére a letérdelt M. Geier is vissza tudott térni a jégre, az már kevésbé örömteli, hogy ő adta a gólpasszt a 3-2-höz. Ebben az 5-6 percben dominált a Klagenfurt, először fordult elő ilyen a meccsen. Kihúztuk a végéig, egygólos vezetéssel és nagyon óvatos optimizmussal várhattuk a záró húsz percet.

Jól tettük, mert eléggé belekezdett riválisunk. Szerencsére gyorsan felvettük a fonalat, és újra akadtak Fehérvár-támadások is. Sőt egyből egy újabb magyar találat is született, Sarauer csudajó gólt lőtt. A kékről Vernace visszavert egy szabad korongot – mondjuk úgy, a leshatárról –, így nem vendégtámadás, hanem hazai gól született. Sarauert a kapu előtt hagyták, a magasan érkező korongot kézzel maga elé tette, átverte Dubát egy csellel és az üres kapuba húzta. 4-2 a 43. percben. A Fehérvár nagyon jól tette a dolgát, a Klagenfurt pedig nem játszottak elég jól. Rajna Miklós masszív támaszt jelentett hátul, voltak azért meleg pillanatok, de nem tudtak egy gólra zárkózni Ganahlék. Várható volt, hogy lesz még kontránk. A gólpasszkirály Maylan mellett Kóger szaladt át a pályán, aki a légiós tanári passzát az üresen tátongó kapuba lőtte. Ezzel ő lezz a Winter Classic-gólkirályunk, hiszen a Salzburgnak mindkét gólt ő lőtte.

AVSKAC WC 161230

Fotó: Mudra László (MAC)

Mindig a saját játékunkat kell játszanunk

 

Csak akkor lehet eredményes, ha ezt teszi a Fehérvár AV19 – mondta elégedetten a csapat vezetőedzője a Klagenfurt-verést követően.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): A srácok most igazán büszkék lehetnek magukra. Természetesen nem voltak boldogok a legutóbbi mérkőzésünk eredménye miatt. Mindenképpen bizonyítani akartak. A Klagenfurt 11 mérkőzést nyert sorozatban, a játékosaim pedig csapatként akarták legyőzni őket, ez pedig sikerült is. A Salzburg elleni mérkőzés után elmagyaráztuk a csapatnak, hogy a saját játékunkat kell játszanunk. Sem a Salzburg – amely a liga egyik legjobb együttese –, sem pedig más csapat ellen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne a saját játékunkat játsszuk. A szurkolóink a mai mérkőzésen is fantasztikusak voltak, kiváló hangulatot teremtettek. Bár elvesztettük a legutóbbi mérkőzésünket, akkor is és most is mögöttünk álltak. Örülök, hogy itt játszhattuk ezt a két találkozót.

Mike Pellegrims (vezetőedző, Klagenfurt): Gratulálok a Fehérvárnak, ők voltak ma a jobb csapat. Jobban korcsolyáztak és a párharcokat is megnyerték. Megérdemelten szerezték meg a győzelmet.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 4242 néző. Játékvezetők: Kincses, Nikolic, Seewald, Németh.
Rajna: 93,8% (Hetényi)
K
Duba: 77,3% (Madlener)
Manavian, Schiestel, Sofron, Vas, Orban
1
Fischer, Kapstad, Geier S., Koch, Geier M.
Owens, Vernace, Bodó, Sarauer, Erdély
2
Schumnig, Robar, Harand, Hurtubise, Pance
Szabó D., Szirányi, Beauregard, Maylan, Kóger
3
Duller, Strong, Lundmark, Neal, Ganahl
Kocsis, Szaller, Sárpátki, Reisz, Szabó K.
4
Kurath, Popovic, Brucker, Hundertpfund, Richter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:49 KAC Lundmark Ganahl
1-1 14:39 FHA Orban Schiestel Sofron
2-1 26:35 FHA PP Maylan Beauregard Vernace
3-1 31:59 FHA Erdély Beauregard Szabó D.
3-2 35:40 KAC PP Geier S. Geier M. Hundertpfund
4-2 42:04 FHA Sarauer Vernace Erdély
5-2 55:50 FHA Kóger Maylan Manavian
22 Kapura lövések száma 32
29 Kiállításpercek 8

A Fehérvár–Klagenfurt legjobb képei

   

A Fehérvár–Klagenfurt góljai

   
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum