A galaciakon át vezet a DAB útja a 4. hely felé

   

Az Acélbikák hatalmas versenyt folytatnak az első körös pályaelőnyt biztosító negyedik helyért a Brassóval.

A DAB számára az év végi feladat egyértelműen a Brassó megelőzése a tabellán. Jelenleg az erdélyi csapat tanyázik ugyanis a negyedik helyen, öt ponttal előzve az Acélbikákat, akik viszont négy meccsel kevesebbet játszottak náluk. A két csapat teljesítménye nagyon egyforma, a DAB a megszerezhető pontok közel 61%-át, míg a Brassó valamivel több mint 58%-át gyűjtötte be. Az ötpontos különbség csak két győzelemmel dolgozható le, 28-án a Galati ellen, két nappal később éppen a Brassó ellen lépnek pályára Azariék, mindkétszer hazai pályán. A csapat jó formában van, decemberben mindössze kétszer szenvedett vereséget, szoros meccsen kapott ki Miskolcon, viszont sokkal simábban éppen Galacon. Az al-dunaiak ellen amúgy sem megy nekik eddig, három meccsből csak az egyetlen dunaújvárosit tudták hozni, a két idegenbelit elbukták.

Megjósolhatatlan, milyen teljesítményt nyújtanak szerdán Buschbacherék, akik utolsó előtti magyarországi túrájukra három sorral érkeztek, kedden az UTE ellen legalábbis ennyivel álltak ki. Nem is lett szép a vége, végül 8-1-re nyertek Kiss Dánielék, az ellenfélnek momentuma sem volt. De láttunk már olyat a ligaújonctól idén nem egyszer, hogy egyik napról a másikra képesek óriásit javulni a mutatott játékban. Márpedig formajavulásra minden eddiginél nagyobb szükségük van, hiszen roppant kiélezett küzdelmet folytatnak a rájátszásba kerülésért a Titánokkal és különösen a Ferencvárossal. Két magyarországi ellenfelük mindegyikénél két meccsel többet játszottak, vesztett pontokban a lemaradásuk hat, illetve három pont a kék-fehérek és a fővárosiakkal szemben. Kilenc meccsük van hátra a szezonból, már nem tartalékolhatnak, mindent ki kell adniuk magukból, ami bennük van.

DAB–Dunarea Galati 6-7

   

A dunaújvárosiak hiába vezettek kétszer is két góllal, hosszabbításban vereséget szenvedtek a galaciaktól, akik sikerükkel feljöttek a 7. helyre.

Az egyetlen szerdai MOL Liga-mérkőzés első harmada 2-2 gólt hozott, hiába nyerte a DAB 28:8-ra a kapura lövési mutatót. A második harmad elején viszont megléptek két góllal, előbb Hruby emberelőnyben, majd Dansereau 5 az 5 elleni játék során talált be Lakosil kapujába. Nem örülhettek sokáig a hazaiak, alig több mint 3 perccel később már 4-4 állt az eredményjelzőn. A 30. percben a DAB csapatkapitánya, Azari Zsolt újra vezetéshez juttatta együttesét. A rendes játékidő vége gólzáport hozott, Kaszkov góljával már kettővel vezettek az Acélbikák, de a galaciak hosszabbításra mentették a meccset. A ráadásból a vendégek jöttek ki jobban, Krajci góljával 7-6-ra győztek és megszerezték a pluszpontot. A kedden még 8-1-es vereséget szenvedett Dunarea ezzel megelőzte a Fehérvári Titánokat és feljött a 7. helyre.

Önzők, fegyelmezetlenek voltunk

 

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Önzők, fegyelmezetlenek voltunk, nagyon csalódott vagyok. Pontokért játszottak a fiúk, de nem csapatként tették ezt. A későbbiekben nagyon nagy jelentősége lehet ezeknek a vesztett pontoknak.

Marius Trandafir (vezetőedző, Galati): A játékosaim nagyon akarták ezt a győzelmet. Csakúgy mint a román kupa döntőjében, most is a harmadik harmad volt a legfontosabb, a hosszabbításban pedig sikerült kivédekeznünk egy hátrányt is. Örülünk a két pontnak.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 560 néző. Játékvezetők: Halassy, Wolf, Soltész, Juhász.
Duschek: 82,5% (Lajcs)
K
Lakosil: 90,6% (Popa B.)
Hruby, Ladigin, Dansereau, Cseter, Azari
1
Tamás, Bednár, Rusnák, Krajci, Bushbacher
Pfeil, Ölander, Becze, Nagy, Kaszkov
2
Flinta, Pál Zs., Lőrincz, Mihály, Pál Zoltán
Lencsés, Lévai, Németh, Borbás, Léránt
3
Raszulov, Munteanu A. I., Hildebrand, Popa A., Neagos
Pál Zalán, Török, Mátyásy, Odnoga, Tanka
4
Gilbert Lee, Strenk Hunor
E
Trandafir Marius
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:23 DAB Tanka Odnoga
1-1 06:11 GAL SH Bushbacher Rusnák Hildebrand
1-2 14:44 GAL Rusnák Krajci
2-2 19:36 DAB Dansereau Cseter
3-2 20:16 DAB PP Hruby Cseter Ölander
4-2 22:13 DAB Dansereau Cseter Ladigin
4-3 24:00 GAL Pál Zs. Popa A. Lőrincz
4-4 25:17 GAL Lőrincz Rusnák Krajci
5-4 29:28 DAB Azari Dansereau Cseter
6-4 52:51 DAB Kaszkov Becze Nagy
6-5 56:20 GAL PP Hildebrand Flinta Popa A.
6-6 57:53 GAL Krajci Rusnák Raszulov
6-7 63:26 GAL Krajci Rusnák Bednár
64 Kapura lövések száma 40
14 Kiállításpercek 44
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum