A legjobb formában lévő csapat a 2. helyre állhat

   

Az UTE az IIHF-szünet utáni összes meccsét megnyerte, páratlan sorozatával biztos dobogóssá vált. A Galac legyőzésével előzheti a MAC-ot.

De legrosszabb esetben is tapadhat rá, hiszen az előzéshez az is szükséges, hogy a Csíkszereda pontot szerezzen a Tüskecsarnokban. A pillanatnyi formák alapján országos egyes lehetne az UTE és a Dunarea Galati kedd esti összecsapása, azonban szerencsére a hokimeccseket nem lehet papíron előre lejátszani. Igazságos sportról van szó, így a végén általában az nyer, aki többet tesz ezért. Mivel pedig a MOL Liga újoncánál számos olyan játékos van, aki mögött óriási tapasztalat, adott esetben kiváló meccsek sokasága is áll, ezért semmiképpen nem veheti a vendégjátékukat félvállról a nemzetközi szünet óta megtáltosodott és így szép csendben a dobogóra felkapaszkodott lila-fehér gárda. Annál is inkább jó lesz odafigyelniük, mert sikerült esélyesként például a Titánok ellen fontos pontokat elszórniuk hazai jégen, a Galati pedig a MAC ellen mutatta meg, hogy az élcsapatoktól is tud elhozni fontos pontokat. A lilák háza tájáról származó hírek szerint Sikorcin betegség, Pichler és Turbucz sérülés miatt nem állhat Szilassy Zoltán vezetőedző rendelkezésére.

A Galati eddig egyetlen ponttal gazdagodott ezen a túráján, éppen a közvetlen rivális Titánok ellen. Mivel azonban a fehérváriak értelemszerűen kettőt szereztek, így tovább nyílt az olló a 8. és 9. helyen álló két csapat között. Galacon valószínűleg nem tettek még le teljesen a rájátszásról, még ha nem is ez a legfontosabb cél a csapat életében ebben a szezonban. Hogy reményeiket életben tartsák a február 5-e utáni folytatáshoz is, ahhoz egy bravúrgyőzelem mindenképpen jól jönne. A galaciak eddigi két túrájukról 3, illetve 5 ponttal tértek haza, tehát van bennük potenciál idegenben is. Nyilván mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne a mostani legyen az eddigi leggyengébb túrájuk.

“Mindig mindenben lehet és kell javulni, ezt többször elmondtam már – mondta a Jégkorongblognak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Legutóbb, Miskolcon az ellenfél kapuja előtt nem csináltunk elég nagy forgalmat, nem rontottuk el eléggé a kapus panorámáját. Ezen kell javítanunk a leginkább. Ez nem nehéz, de foglalkoznunk kell vele. Már csak azért is, mert a galaciak nagyon jó kapussal érkeznek hozzánk, Lakosilnak első szándékból nagyon nehéz gólt lőni, ezért komoly forgalmat kell majd generálnunk a kapujuk előtt.”

UTE–Galati 4-1

   

A meccs elején nagyon gyorsan lerendezte fáradt ellenfelét a hazai csapat.

Az első öt perc pozícióharcát követően ellenfele fölé nőtt az UTE. Az első harmadban onnantól kezdve teljesen megölték a Galac játékát, a lilák sorra vezették veszélyes támadásaikat, miközben elfogytak a vendégpróbálkozások. Ezúttal Lakosil kapus sem tudta megmenteni csapatát. A hazaiak legújabb szlovén válogatott csatára, Anze Ropret a 8. percben meglőtte első MOL Liga-találatát, amelyet néhány perc múlva emberelőnyből megkétszerezett. Közte még Benk András vágott be tanárian egy szólót. Szilassy Zoltán csapata 3-0 után sem állt le, ezt a játékrészt lehozhatta volna 4-5 góllal.

A folytatásban éppen annyit vettek vissza Csányiék, amennyi kellett az eredmény biztos tartásához. A Galac nem igazán hitt a fordításban, és látható volt, hogy nem frissek a játékosai. Akik ennek ellenére nagyon becsületesen harcoltak. Ennek lett eredménye, hogy a második harmadot végül is megnyerték, az ukrán válogatott csatára, Donyika talált be Ágoston Olivér kapujába.

A harmadik harmadban sem fordult ki a világ a négy sarkából, megmaradt az UTE vezetése mindvégig. A hajrában emberelőnybe kerültek a vendégek, edzőjük érthető módon kockáztatott, de nem jött be a 6 a 4 elleni próbálkozás. Andrej Hebar az üres kapuba talált, a másik szlovén támadó így addigi két gólpassza mellé szerzett egy gólt is. 4-1-re nyert az Újpest, kétség nem fér a megszerzett újabb három pont jogosságához.

A lila-fehérek hétmeccses győzelmi szériában vannak, ezeken a megszerezhető 21 pontból 20-at behúztak, miközben nyerni tudtak Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Miskolcon és a Tüskecsarnokban is.

UTEGAL

Anze Ropret hamar beilleszkedett

 

Az UTE vezetőedzője ritkán mond olyat, mint ezúttal: mindennel elégedett lehetek.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Amikor egy csapat ilyen jó szériát fut, hajlamos néha elkényelmesedni, ettől tartottam picit a meccs előtt, de a srácok rám cáfoltak: remekül kezdtek, hamar háromgólos előnybe kerültünk. Ezúttal ráadásul nem estünk abba a hibába, mint a Fradi ellen, a második harmadban is koncentráltak maradtunk – nem voltunk ugyan hatékonyak, de végig nagy fölényben játszottunk. A záró játékrészben pedig jól kontrolláltuk a játékot, úgyhogy mindennel elégedett lehetek. Anze Ropret hamar beilleszkedett, a pálya egész területén otthonosan mozog, látszik, hogy az EBEL-ben edződött: dolgos, nagy munkabírású játékos, hasznos tagja lesz a csapatnak.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Megyeri út, 203 néző. Játékvezetők: Halassy, Babic, Soós, Gil.
Ágoston: 96,7% (Sila)
K
Lakosil: 93,9% (László)
Hegyi, Nagy R., Nemes, Virág, Tóth
1
Hildebrand, Flinta, Lőrincz, Szőcs, Pál Z.
Huba, Kiss, Csányi, Hebar, Ropret
2
Tamás, Bednár, Rusnák, Krajci, Donyika
Nagy N., Kovács, Benk, Gröschl, Frolík
3
Raszulov, Pál Zs., Munteanu A. C., Mihály, Irimia
Pápa, Dömötör, Dósa
4
Neagos
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Marius Trandafir
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:32 UTE Ropret Hebar Csányi
2-0 09:50 UTE Benk Nagy N.
3-0 13:52 UTE PP Ropret Csányi Hebar
3-1 39:26 GAL Donyika Rusnák
4-1 58:04 UTE EN Hebar Ropret Huba
50 Kapura lövések száma 30
4 Kiállításpercek 14
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum