

Teddy Da Costa a Znojmóban
A cseh csapat 11 meccset vesztett zsinórban. Két játékost elküldtek, egyet igazoltak.
Április közepe óta nagyon rossz szériában van a Znojmo. A cseh EBEL-csapat elbukta a döntő utolsó három mérkőzését, a Bajnokok Ligáját pontszerzés nélkül zárta, míg az új bajnokságot négy vereséggel indította. A csehek tehát 11 tétmeccs óta nyeretlenek, a vezetőség pedig lépett. Felbontották a korábbi NHL-játékos, Petr Kalus és a holland Kevin Bruijsten szerződését, előbbi 2 gólpasszt, utóbbi 1 gólt szerzett a BL-ben, a bajnokságban ponttalanok maradtak. Helyükre neves játékos jött, a francia válogatott Teddy Da Costa ? a KHL-ben játszó Stéphane Da Costa bátyja ?, aki az előző szezont a finn élvonalban töltötte.
Rostislav Docekal, a csapat sportmenedzsere elmondta, a játékoskeret változtatásával lendületet szeretnének adni a csapatnak, bíznak Da Costa rutinjában, aki már pénteken debütálhat a Vienna Capitals ellen. Az átigazolási piacot továbbra is figyelik, szeretnének még egy csatárt igazolni. A Znojmóra a bécsiek elleni meccs után idegenbeli túra vár, Grazban, Innsbruckban és Dornbirnban játsszák következő mérkőzéseiket.
További cikkek
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Horváth Milán Brianconba igazolt
- Brett Findlay a szlovák élvonalban folytatja
- Tim McGauley érkezik a Fehérvárhoz
- Ha jó vagy időmenedzselésben, a jégkorong és a tanulás sem szorulhat háttérbe
- Megvédte bajnoki címét a Salzburg
- Daniel Leavens a Fehérvár játékosa
- Atkinson visszatér Fehérvárra
- Körbenézhettek a szurkolók az épülő Alba Arénában