Kanadának szintet kell lépnie

Már ha máris le akarja zárni a döntőt. A Világkupa első meccse után ez az általános vélemény a játékosok között és a médiában is. Európa veresége ellenére önbizalmat meríthet a keddiekből.

Kanada évek óta dominálja a nemzetközi mezőnyt, a 2010 óta eltelt hat esztendő az ország hokijának aranykorszakaként fog bevonulni a történelembe. A Világkupán eddig az látszott, hogy egyetlen ország sem érte utol őket. Közel négy és fél gólt lőnek meccsenként, teszik mindezt egy olyan tornán, ahol nem 16 és nem is 12 csapat van ott, hanem csak az elit elitje: a hat legjobb nemzet és két alkalmi szuperválogatott. Öt meccset játszottak, egyszer sikerült megszorítani őket: az Európa-válogatottnak a döntő első mérkőzésén, amelyet azonban így is Kanada nyert 3-1-re. Ehhez az is kellett, hogy a torna a dominanciájuk miatt már-már érdektelenségbe fulladjon, mármint ahhoz képest, hogy Torontóban mekkora őrület van mindennel kapcsolatban, ami hoki.

Üres széksorok a lelátón, a csarnok előtti kivetítő előtt alig lézengenek az emberek, miközben a Toronto Blue Jays meccsén 44 ezer szurkoló torka szakadtából üvölt, és ?európai lelkesedéssel? buzdítja csapatát. Lehet, hogy Ralph Kruegernek lesz igaza, és többet nem láthatunk Európa-válogatottat? Valóban nehéz nem gondolni arra, hogy az érdektelenség annak is következménye, hogy nem egy hagyományos riválissal ? mint az USA vagy Oroszország ? kerültek össze, hanem egy alkalmi szelekcióval, amellyel szemben nehéz a saját szurkolói identitásunkat definiálni, pláne a rajongóinkat feltüzelni.

Talán ez a hangulat a játékosokra is átragadt. Azt mindenesetre Mike Babcock szövetségi kapitány is elismerte, hogy az első harmad nagy részében egyértelműen dominált az ellenfél, és kiemelte, a győzelemhez nagyon kellett, hogy fontos pillanatokban szerezzék góljaikat. Az önmagukhoz képest visszafogottabb teljesítmény okát nem tudta a meccs után egyből megfejteni, de kijelentette: ?Több emberre van szükségünk a fedélzeten, mint ahányan most voltak. Egyszerűen nem voltunk olyan jók, amilyenek szoktunk lenni. Legközelebb ennél sokkal több kell.? Az újságírók azt is megjegyezték, hogy a döntőn kellett a legjobban támaszkodnia a csapatnak Carey Price kapusra. Ezzel Babcock csak félig értett egyet: ?Azt mondanám, az Oroszország elleni harmadik harmadban, amikor 5-2-re vezettünk, és abbahagytuk a játékot, akkor is szükségünk volt rá. De most már az elejétől fogva kellett nekünk, ez igaz.? Ezzel együtt természetesen örült a győzelemnek és elégedett volt a harmadik harmad játékával, de a kérdések jelzik, milyen közel került az Európa-válogatott Kanadához.

Babcockot neutrálisabb szakmai dolgokról is kérdezték. Az egyik legizgalmasabb felvetés arra vonatkozott, hogyan lehetséges az, hogy a tornán addig született 76 gólból mindössze 8-at szereztek hátvédek. Erre azt felelte, a kanadai szakmai stáb is beszélgetett már a dologról, és feltehetően a játék gyorsaságának köszönhető ez. 17 percet ilyen tempóban játszani olyan, mint más meccsen 22-t, a játékosok arról számolnak be, hogy meghalni sincs erejük, nemhogy a támadásokat kísérni vagy a kékről bombázni. Visszatérve a kanadai válogatottra, a szakvezető azt mondta, bár a csapat nyert, a teljesítmény nem volt meggyőző, de meg kell néznie a videókat, mielőtt bármilyen szerkezeti vagy személyi változásról döntést hoz.

Azóta látott mindent, amit látnia kellett, a sorösszeállításról azonban még nem beszélt. Kanada ugyanabban a felállásban játszotta végig a tornát, az európaiak elleni tét nélküli csoportmeccset leszámítva, amikor Getzlaf és Weber regenerálódási célzattal pihent. Csütörtökön két játékos bevetése jöhet szóba, Claude Giroux-é és Jake Muzziné. A jégidők alapján a Thornton, O?Reilly, Duchene hármasból maradhatnak ki valakik. De kérdés, hogy egy győzelem után szükséges-e változtatni.

Az európaiaknál nincsenek ilyen gondok, az egyéni hibákat kell minimalizálni, illetve a kulcsjátékosok számíthatnak arra, hogy még nagyobb terhelést kapnak. Anze Kopitar már így is közel 23 percet játszott, messze a legtöbbet a 24 beöltözött csatár közül. A meccsen 66 buli volt, ezekből 31 alkalommal ő állt oda európai részről. A másik kulcsjátékos a hátvéd Roman Josi, ő ennél is többet, 25 percet töltött a jégen a döntő első meccsén. A kapuban Halak továbbra is szenzációs, eddig összesen 188 lövést kapott, melyekből 177-et megfogott, ez 94% feletti hatékonyság a világ legjobbjai ellen. Ralph Krueger jól kitalálta a csapat mottóját, mely szerint: ennek a csapatnak se múltja, se jövője, ezért 100%-kal a jelenben kell élnie. Frans Nielsen például azt nyilatkozta, egészen biztos benne, hogy ez az egyetlen esélye nemhogy a Világkupa megnyerésére, de egyáltalán a részvételre. Még egyszer az Európa-válogatottat aligha hívják meg, Dániának pedig pláne semmi esélye.

A döntő második meccsén ehhez nyerniük kell az európaiaknak. Arra számíthatunk, hogy ennek megfelelően az életükért fognak küzdeni, és igyekeznek megismételni az első meccsen nyújtott teljesítményt. Erről Krueger ezt mondta: “Úgy játszottunk, ahogy vártam, erre lehet építeni. Sokkal jobbak voltunk, mint a csoportmeccsek során, látni lehetett a különbséget. Ez már egy igazi playoffmérkőzésnek felelt meg. A védelmünk stabilan állt, támadásban kicsit többet kell mutatnunk.”

Mire is gondolt Krueger? Először is arra, hogy a befejezésekkel voltak problémák, ami a kezdés után rögtön visszaütött. A mérkőzés elején hibázásra tudták kényszeríteni a kanadai védelmet, megvoltak a lehetőségek, de Price eszén nem tudtak túljárni. Pedig ha ekkor kihasználnak legalább egy szituációt, akkor bármi lehetett volna a végkimenetel. Krueger azonban nem foglalkozott a haval kezdődő mondatokkal, inkább kiemelte a másik problémát, a korong menedzselését.

Ezt hangsúlyozta Anze Kopitar is. A korong megtartása, elvesztése, az ebből adódó lehetőségek kihasználása döntően befolyásolta az első mérkőzést. Amíg a kanadai válogatott két szerzett korongból lőtte az első két gólját, ugyanez nem jött össze Európának a már említett probléma, azaz a pontatatlan befejezések miatt. Főleg a második gól volt látványos, amikor Chara korongvesztését használta ki Stamkos, márpedig ezek a hibák ezen a szinten nem férnek bele.

A szlovák óriásnak egyébként sem volt jó meccse. A második gól egyértelműen az ő lelkén szárad, mindehhez lassú és körülményes is volt, ráadásul a közönség is megtalálta, amit meg is említett a meccs itáni interjúban: “Nem tudom, hogy miért csinálják a szurkolók, egyszerűen nem értem. Nem tudom nekik azt mondani, hogy ne csinálják. Az az érzésem, hogy csak valakit meg akartak találni, és véletlenül rám esett a választásuk. De nem zavar.” Az utolsó mondhat a játékát látva kétségekre adhat okot, de higgyünk Charának, hiszen a hosszú évek alatt hozzászokhatott a ilyesmihez.

Más a helyzet korábbi csapattársával, Denis Seidenberggel. Ő az egyetlen olyan játékos a csapatban, akinek nem volt szerződése, de ez megváltozott a szünnapon, a német bekk egyéves szerződést kötött az Islandersszel. Ennek okán őt is megszólaltatták, és igen jó hangulatban adott interjút: “Hiszünk magunkban. Jól játszottunk, megvoltak az esélyeink, nem éltünk velük. Más lenne a helyzet, ha rossz játékkal kaptunk volna ki. Hisszük és tudjuk magunkról, hogy jó csapat vagyunk, jól játszunk, így semmi okunk kételkedni. Tudunk nyerni.”

Seidenberg szerint tehát van esélyük ? és ugyanezt mondja Krueger és Kopitar is. Mindehhez nem kell más, csak jobb összpontosítás és picit több odafigyelés. Ha számszerűsíteni akarnánk, azt mondhatnánk, tudásuk és minden rutinjuk 90%-át tudták magukból kihozni. Bárki más ellen ez elég lehetett volna. Kérdés, hogy ha 100 vagy 110 százalékra tudnak felpörögni, akkor az milyen eredménnyel járna Kanada ellen,  illetve mit hozna ki a világ legjobb csapatából.

Mindenre választ kaphatunk hajnali két órától. Ha Kanada nyer, övé a Világkupa. Ha Európa, akkor döntő meccsre kerül sor vasárnap hajnalban. A mérkőzést a Spíler Tv közvetíti.