Négygólos hátrányból mentett pontot a SZKA
Az Ak Barsz már 5-1-re vezetett a szentpéterváriak ellen, ám csak büntetőkkel gyűrte le a 2015-ös bajnokot.
Hihetetlenül izgalmas mérkőzést vívott egymással a 2015-ben Gagarin Kupa-győztes SZKA Szentpétervár és döntőbeli ellenfele, a kétszeres KHL-bajnok Ak Barsz Kazany. A meccset a hazaiak kezdték jobban, a 4. percben egy szépen kijátszott akció végén megszerezték a vezetést. Másfél perccel később Ketov szabálytalankodott Jarullinnal, mindkettejük számára véget ért a mérkőzés, a SZKA játékosának végleges fegyelmi, míg az Ak Barsz hátvédjének sérülés miatt. Az emiatt adódott ötperces emberelőnyt többször is kihasználták a vendégek, négyszer is bevették Sesztyorkin kapuját, ezután a hazai háló elé Ivannyikov érkezett. A második harmad 3. percében Lazarjev négygólosra növelte a kazanyi előnyt.
Ezután fordulatot vett a meccs, egyértelműen a SZKA dominált, előbb Sirokov, majd Guszev talált be a vendégeknek emberelőnyben. A harmadik játékrészben a szentpéterváriak továbbra is hajtottak az egyenlítésért, az 55. percben Dacjuk remekül szúrt bele Kovalcsuk lövésébe. A rendes játékidő végén Znarok időt kért, lehozta kapusát. Már úgy tűnt, lepereg a hátralévő idő, de Kovalcsuk kiugratta Dacjukot, a SZKA csapatkapitánya pedig hosszabbításra mentette a meccset. A ráadás öt perce nem hozott gólt, a büntetőkből pedig az Ak Barsz jött ki jobban.
KHL, 2016. aug. 30., kedd. |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 03:57 | SZK | Sipacsov | Dadonov | Guszev | |
1-1 | 06:45 | AKB | PP | Sekac | Azevedo | Tokranov |
1-2 | 08:05 | AKB | PP | Tokranov | Glinkin | Ohtamaa |
1-3 | 08:42 | AKB | PP | Popov | Glinkin | Ohtamaa |
1-4 | 10:07 | AKB | PP | Tkacsov | Abroszimov | Lukojanov |
1-5 | 22:03 | AKB | Lazarjev | Szvitov | Obuhov | |
2-5 | 27:08 | SZK | PP | Sirokov | Dacjuk | Kovalcsuk |
3-5 | 35:11 | SZK | PP | Guszev | Csugyinov | Dadonov |
4-5 | 54:48 | SZK | PP | Dacjuk | Sirokov | Kovalcsuk |
5-5 | 59:55 | SZK | Dacjuk | Vojnov | Kovalcsuk | |
5-6 | 65:00 | AKB | GWS | Lukojanov |
49 | Kapura lövések száma | 26 |
27 | Kiállításpercek | 20 |
A Szalavat Julajev 55 másodperc alatt megfordította a Jugra elleni meccset. A baskírok a záró harmad közepén egy perc alatt kétszer is bevették Fokin kapuját, ez pedig elég volt a három pont megszerzéséhez.
KHL, 2016. aug. 30., kedd. |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 22:46 | JUG | PP | Medvegyev | Ljuducsin | |
1-1 | 29:09 | SZJ | PP | Arzamaszcev | Lazarjev | Kaprizov |
2-1 | 31:00 | JUG | Medvegyev | Ljuducsin | ||
2-2 | 49:39 | SZJ | Grigorenko | Engqvist | Lepistö | |
2-3 | 50:34 | SZJ | Kuljas | Bodrov J. |
13 | Kapura lövések száma | 19 |
4 | Kiállításpercek | 2 |
A Szeversztal háromgólos hátrányból mentett pontot a Lada ellen. A togliattiak győzelmét Belouszov hozta, 2 gólja mellett a győztes büntetőt is ő jegyezte.
KHL, 2016. aug. 30., kedd. |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 03:37 | LDA | Belouszov | Senfeld | Komarov | |
0-2 | 11:58 | LDA | Belouszov | Senfeld | Szinyicin | |
0-3 | 26:08 | LDA | PP | Bumagin | Filatov | Johansson |
1-3 | 27:46 | SZE | Kagarlickij | Monsz | ||
2-3 | 35:55 | SZE | Monsz | Kagarlickij | ||
3-3 | 36:52 | SZE | Kagarlickij | Wilson | Monsz | |
3-4 | 65:00 | LDA | GWS | Belouszov |
44 | Kapura lövések száma | 18 |
8 | Kiállításpercek | 35 |
A CSZKA magabiztosan verte a Nyeftyehimiket. Poligalov 57. percben lőtt gólja csak arra volt elég, hogy elrontsa Fasth shutoutját.
KHL, 2016. aug. 30., kedd. |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 29:58 | CSZ | PP | Blazsijevszkij | Ozsiganov | |
2-0 | 36:21 | CSZ | PP | Holloway | Enlund | Petrov |
3-0 | 39:17 | CSZ | PP | Holloway | Petrov | Szvetlakov |
4-0 | 44:47 | CSZ | Gyenyiszov | Kiszelevics | ||
4-1 | 56:07 | NYH | Poligalov | Szergejev Andrej | Makarov D. |
35 | Kapura lövések száma | 27 |
6 | Kiállításpercek | 8 |
További cikkek
- Így kell értékesíteni egy tökéletes keresztpasszt
- Ha kapussal kötekedsz, öten jönnek beszélgetni
- A neves szakíró súlyos kritikákat fogalmazott meg a KHL-ről
- Független KHL – felbolydulhat a nemzetközi játékospiac?
- A KHL-be menekült két kanadai NHL-játékos
- Ennyire keleten még sosem volt All Star-gála
- Hat NHL-es játékossal erősített a CSZKA Moszkva
- Kuznyecov és Barabanov is hazatért a KHL-be
- A Metallurg visszavonultatta Mozjakin 10-es mezét