Megerősítette védelmét az Arizona és a Minnesota

 

A hátvédek napja volt a csütörtöki az NHL-ben: Dumba, Stone és Murphy is hosszabbított.

A Minnesota Wild az utolsó ingyen igazolható játékosával is megegyezett, Matt Dumba két évre írt alá, összesen 5,1 millió dollárért. A 22 éves bekk tavaly 81 meccsen 26 pontot hozott össze. A Wild hátvédei közül a második legtöbb gólt lőtte és szintén neki volt a második legtöbb kapura lövése, míg a kanadai táblázaton a harmadik helyet foglalta el a hátsó alakzat emberei közül. Fontos poszton és jó játékossal erősödött tehát Vay Ádám csapata, amely idén arra készül, hogy sorozatban ötödször is rájátszásba kerüljön a következő szezonban.

jea 2144 wild blues 1004

A 27 éves John Chayka általános igazgató által vezetett Arizona még ennél is nagyobb üzleteket kötött csütörtökön, rögtön kettőt is. A 23 éves Connor Murphy 23,1 millió dollárért írt alá hat évre, ami azt jelenti, hogy éves szinten 3,85 millió dollárt kap 2022-ig. Az amerikai bekk gólokban (6), gólpasszokban (11) és pontokban (17) is a legjobbját érte el az elmúlt szezonban, a jégidőt tekintve pedig a harmadik legtöbbet foglalkoztatott hátvéd volt. A 2011-es draft első körének választottja remekelt a tavaszi oroszországi világbajnokságon is, a Team USA tagjaként bronzérmes lett, miközben a hátvédek között gólkirályi címet szerzett holtversenyben.

Az arbitráció előtt álló Michael Stone is megegyezett az Arizonával, a 26 éves hátvéd egy évre kötelezte el magát négymillió dollárért. Stone is egyéni rekordot döntött az elmúlt szezonban a gólpasszokat (30), a pontokat (36) és az emberelőnyös pontokat (14) figyelembe véve. A hírek szerint a játékos hosszabb szerződést szeretett volna, ám az Arizona nem akart rizikózni vele. Stone ugyanis március 26-án a Flyers elleni mérkőzésen térdszalagszakadást szenvedett, a felépülését 6-7 hónapra becsülték. Amennyiben teljesen felépül, ott lehet a szezon első meccsén, amit a Coyotes éppen a Philadelphia ellen játszik október 15-én.

murphy

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum