Túl kicsi. Ó, valóban? Akkor b+!

 

A Stanley Kupa-győztes Doug Gilmour a The Players’ Tribune hasábjain írta meg gondolatait 13 éves önmagának.

Kedves 13 éves Doug,

a jövőből írok neked. 2016 van. Ontarióban még mindig ugyanolyan borzalmasan hideg van. Még nincsenek repülő autók. Vannak viszont proteinkoktélok. Amik nagyon finomak. Még fagyiízű is van közöttük. Még mindig az Ensure-re vagy rákattanva.

Látlak, amint összerándul a gyomrod a borzalomtól. Azok a rettenetes ízű vaníliás porok az ón konzervdobozokból. Olyan íze volt, mint a krétának. Apád két dobozzal itatott meg veled naponta, mert csak 157 centi voltál és 48 kiló, miközben nagyon jól tudtad, hogy Bobby Orr 183 centi és 100 kiló.

Az egyetlen módja annak, hogy te is annyi légy, az volt, ha bedobtad azt a napi két Ensure-t, és imádkoztál, hogy növekedésnek indulj. Brutális dolog ez. Úgyhogy meg kell tanulnod állandóan ezt ismételni magadban, legyen ez a te kis mantrád:

Túl kicsi.
Ó, valóban? Akkor b+!
Túl kicsi.
Ó, valóban? Akkor b+!

Mondogasd ezt magadban. Ne káromkodj anyádnak. Vagy apádnak. Vagy a nővérednek. Ők mindannyian a kingstoni fegyházban dolgoznak, semmilyen problémát nem fog nekik okozni, ha meg kell téged büntetniük. A jövőben találkozol valakivel, aki nagyon hasonlítani fog rájuk. Úgy hívják, Pat Burns. De róla majd később. Kifelé ne káromkodj. Csak mosolyogj. És ismételd állandóan magadnak a mantrádat, amikor jövőre nem kerülsz be a juniorok első csapatába.

gilmour

Akkor is ezt mormold magadban, amikor a városod csapata kikap, és neked kell a jeget felújítani a következő meccsre, egy vödör meleg vízzel és egy lapáttal, mert a jégcsarnokban nincs rolba. Akkor is ezt ismételd magadban, amikor hegynek felfele futsz, hogy növeld az állóképességedet. Mondogasd akkor is, amikor végül bekerülsz a juniorok első csapatába, és szuszpenzorra vetkőztetnek, hogy ellenőrizzék a súlyodat. Ismételd, amikor egy kiló negyeddollárost töltesz a szuszpenzorodba mérlegelés előtt. Csak ügyelj rá, hogy ne csilingeljen, amikor ráállsz a mérlegre. Ismételd akkor is, amikor az ötödik helyen végzel az OHL kanadai tabelláján, és mégis csak a draft hetedik körében visz el a Blues. Ismételd akkor is, amikor a juniorcsapatodba visszatérve rekordot állítasz fel a szezonban elért pontok tekintetében, aztán a St. Louis mégsem tesz ajánlatot a nyári edzőtáborban.

Túl kicsi.
Ó, valóban? Akkor b+!

Mindig vidd ezt a tüskét magaddal, mert szükséged lesz rá a túléléshez. Beszéljünk arról, hogy mi lesz, amikor a St. Louisnál szerződés nélkül maradsz. Mert a dolgok rosszra fognak fordulni.

Nem hollywoodi történet a tiéd. Amikor 1983-ban kiöregedsz a juniorból, a Blues egy tulajdonosi válság kellős közepén tart. Azt pletykálják, hogy a csapat Saskatoonba költözik. (Igen, Saskatoonba. A 80-as évek sok furcsaságot hoznak, kölyök. Törődj bele). Mindenesetre a Blues nem szerződtet téged. A médiában azt hallod majd, túl kicsi vagy, hogy versenyképes legyél az NHL-ben. Amikor augusztusban megnyílnak az edzőtáborok, azt az egyetlen dolgot fogod csinálni, amit tehetsz. Felülsz a repülőre, és elmész Düsseldorfba. Az a város Németországban van.

Igen, Németországban, 1983-ban. Német profi liga. Hát nem erről álmodtál, kölyök? Nem akarok minden részletet felfedni, csak két tanácsot adok. Tanuld meg ezt a mondatot: drei pilsner, bitte!

A szurkolóknak stroboszkóp villódzó fényei mellett, valami őrült zenére mutatnak be, úgy kell kikorcsolyáznod, hogy egyik kezedben egy korong van, a másikban egy szál vörös rózsa. A pakkot át kell dobnod a plexin a szurkolók közé, meg kell hajolnod, egy hölgyet arcon kell csókolnod, és odaadod neki a rózsát. Aztán sprayvel felfestik a nevedet a jégre, a szurkolók pedig elkezdenek tombolni. Ismétlem, ez a 80-as évek. Bele kell törődni. Hogy érzékeltessem, miről beszélek, ez a nóta vezeti a német sikerlistákat, amikor leszáll a géped Düsseldorfban.

De ne szívd túlságosan mellre ezeket a dolgokat. Az ügynököd egy hónapon belül felhív, hogy gyere haza. A Blues nem megy Saskatoonba. Új tulajdonosok érkeznek, akik St. Louisban maradnak, így te is. De nem pont úgy, ahogyan most gondolod. Bármilyen hülyén hangozzék is – és biztos vagyok benne, hogy neked, mint 48 kilós gyereknek, semmi sem hangozhatna ennél nagyobb őrültségnek –, a Blues nem a képességeid miatt számít majd rád. Le fogsz ülni az új edződdel, Jacques Demers-rel, aki a következőket fogja neked mondani: “Doug, ha be akarsz ebbe a csapatba kerülni, akkor ütköznöd kell. Engem nem érdekel, ki az ellenfél, Marcel Dionne vagy Wayne Gretzky. Még a vécére is el kell kísérned őket. Állandóan rajtuk kell lenned.”

Ez a beszélgetés az egész karrieredet megváltoztatja. Ezt nem azonnal fogod megérteni (hiszen még mindig csak 70 kiló vagy), de ekkor még csak kapisgálod, hogy mit is jelent NHL-es hokisnak lenni. Azon gondolkodom, miképp is magyarázhatnám el neked, hogy naiv kölyökként milyen ligába készülsz. Megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy megértsd: A nyolcvanas évek NHL-ében játszani olyan, mint egy tíz lóerős motorcsónak mögött vízisíelni. Az idő felében a puszta életedért küzdesz. Kapsz egy kiállítást? Kit érdekel? Még csak ne is aggódj holmi kiállítások miatt. Fogd fel úgy őket, mint a csodát. Az a dolgod, hogy a világ legjobb játékosaival nézz farkasszemet. Ha sok gólt lőnek rólad, elveszíted az állásodat. Ez hamar világossá fog válni a számodra. Amikor életedben először pályára lépsz a legutóbbi négy Stanley Kupa győztese, a New York Islanders ellen, akkor a következő sor ellen küldenek jégre (felkészültél, kölyök?):

Clark Gillies
Bryan Trottier
Mike Bossy

Three Islanders

Nyugi. Igyál egy Ensure-t. Minden rendben lesz.

És feltétlenül hallgass a szobatársadra, Brian Sutterre, aki a meccs előtt félrehív, és ad néhány felbecsülhetetlenül értékes tanácsot: “Figyelj rám. Bármit is csinálsz majd odafent a jégen, ne – ismétlem, ne! – piszkáld fel Gilliest. Hagyd aludni az alvó óriást. Ne mássz bele a pofájába. Mert ha megteszed, mi meg leszünk baszva.”

Meg kell értened, ha a legjobbakkal játszol, az ütközés nem arról szól, hogy ki korcsolyázik jobban. Ez fejben dől el, sokkal inkább, mint bármi más. Tudnod kell, hogyan fognak az ellenfelek reagálni. Tisztában kell lenned a dolgok pszichológiájával. Ha az ellenfelek rád néznek, azt fogják gondolni: “Úristen, ez a srác ki se látszik a jégből!” Elképedt tekintetekkel fogsz találkozni. A beceneved is innen származik majd. Nem akarlak nagyon megrémíteni, de a srácok egy idő után Charlie-nak fognak szólítani. Charles Mansonra utalva. Egy vézna kis patkány leszel, bundeszligafrizurával. Később úgy is fognak hívni: a Gyilkos.

Némely ellenfeledet vádlin fogod ütni, minden egyes alkalommal, amikor csak teheted. Az első harmadban még nevetni fognak rajtad. Nem fog nekik fájni. A második harmadra elkezd kellemetlenné válni a dolog. A harmadik harmadra azok a vádlik össze fognak csuklani. Ezek apróságok. De a vádlitrükk nem mindenkin jön be. Néhány srácot fel fog ez dühíteni. Olyan srácokat, akikkel nem szívesen akasztanád össze a bajszod. Ne dühítsd fel Gilliest, különben sajnálni fogod.

A 99-esről akarsz beszélni, kölyök? Már ismered. A juniorokat éppen mostanában veri rommá. Figyeld ezt a fiút. Próbálj meg minél többet megtanulni abból, ahogyan olvassa a játékot. Ahogyan irányítja a teret. Ahogyan eldugja a korongot a kapu mögött. Ahogyan magára vonja a védők figyelmét – nem egyét, két vagy három hátvéd figyelmét is – annak érdekében, hogy egy csapattársa szabaddá váljon. Gretzkyt nagyon sokszor fogod még látni.

Karriered kezdetén St. Louisba érkezik Gretzky és az Oilers. Szerencsére épp közelednek az ünnepek, így előző este ők egy kis partit tartanak. A harmadik harmadra 5-2-es vezetéssel mentek ki, domináltok. Aztán egyszer csak úgy döntenek a túloldalon, hogy ideje felébredni, és elkezdeni igaziból játszani. Gretzky beforgat először. Beforgat másodszor. Amikor harmadszor beforgat, egyenesen seggre csücsülsz, pedig ő még csak most kezd bemelegedni. A végén 6-5-re nyernek. Ez az igazi nagyság.

gilmour3

St. Louisban töltött első öt éved során megtanulod majd, mi választja el a jót az igazán nagyszerűtől. Meg fogod tanulni, hogy mentálisan nem vagy felkészülve arra, hogy elérd a nagyszerűséget.

Aztán 1988-ban elcserélnek Calgaryba. Al MacInnis. Lanny McDonald. Joe Mullen. Az öltözőben halomban állnak a hihetetlen fickók. Nem akarok túl sok részletet felfedni erről az utazásról. Úgysem értenéd, amíg saját magad meg nem tapasztalod. Csak két dolgot említek.

Először is. Tudom, hogy szereted a baseballt. Gyakorold az ütéseket. Jól fog még jönni. A Stanley Kupa 1989-es döntőjében (tényleg, komolyan) egy marha jó kapus ellen kell játszanod, akit úgy hívnak, Patrick Roy. Kivéd minden első szándékból eleresztett lövést. A nagyon szoros hatodik meccsen lesz egy lehetőséged fonákkal. Amit ő persze hárít, ám a korong felpattan a levegőbe. Üsd be a levegőből! Az lesz a kupát eldöntő találat. Amikor minden csapattársad sorban áll, hogy felemelje a Stanley Kupát, nézd meg az arcukat, különösen Lannyét. Nézd a tömeget a Montreal Forumban, akik mozdulatlanul állnak, hogy titeket ünnepeljenek. Érezd át a pillanat fontosságát. Állj be a sor végére. Végül is, te vagy az új fiú. De aztán emeld meg azt a kupát, amikor a jégen vagy, te tökfej. Ezért vagy ott.

Másodszor. Mondd meg a felszerelésmenedzsernek, hogy vegyen több sört. Sokkal-sokkal több sört. Amikor befejezitek az ünneplést az öltözőben, és felszálltok a Calgaryba tartó gépre, a sör még a felszállás előtt elfogy. És bármit megisztok, ami a kezetek ügyébe akad.

Calgary Flames, Stanley Cup Champions

A következő négy évben eljutsz az extázistól a nyomorúságig Calgaryban. Meg fogod tapasztalni, milyen megélni a gyerekkori álmaid, és azt is, hogy milyen brutális üzlet az NHL. Az 1991-es szezon elején, egy reggel felébredsz egy hotelben San Joséban, és kimész a fürdőbe. Hallod, amint valaki a szomszéd szobában telefonál. Aztán meghallod, amint a neved említik. Az új general managered az, Doug Risebrough. Épp rólad beszél. Kölyök, húzd le a retyót, és menj vissza aludni. Ne hallgasd ki, hogy mit beszélnek. A tudatlanság boldogít. Ne feküdj le a padlóra, füledet az ajtóra tapasztva, és ne hallgatózz. Éppen túl vagy egy bérarbitrálási meghallgatáson. Egy szobában ültél ügyvédekkel. Tudod, hogy nem akarnak kifizetni. Tudod, hogy ellenségesek veled. Tudod, hogy te és Risebrough nem jutottatok dűlőre egymással. Mégis, mit gondolsz, mit fog majd mondani? Menj vissza aludni.

Ha lefekszel a padlóra, és hallgatózol, akkor olyan szavakat fogsz hallani, amelyek rettenetesen feldühítenek majd, és olyasmit teszel, amit később megbánsz.

“El akarom cserélni Gilmourt.”

Ezeket a szavakat nem tudod nem meghallani. Nem leszel elég érett ahhoz, hogy ezeket szavakat elengedd a füled mellett. A következő hónapok pályafutásod legnyomorultabb időszaka lesznek. Várod, hogy jöjjön a vég. A csapat szilveszteri buliján elmeséled a csapattársaknak, hogy mi történt. Elmondod majd, hogy neked kifele áll. Sajnálkozol, amiért minden ennyire rosszra fordult. Olyan nagyszerű volt Calgaryba menni, aztán minden szétcsúszott. A biznisznek vége.

24 órával később kapsz egy telefont: “Torontóba mész egy tíz játékost érintő csere keretében.” Toronto. Talán érdekelhet, hogy a média barátságosabb lett-e a csapattal, mint volt mindig is. Nos, nem, ugyanaz a felállás. Amikor megérkezel, egy csomó negatív dologgal találkozol a csapat körül. Az első év szörnyű lesz, de a következő nyáron hoznak egy új edzőt, akit úgy hívnak: Pat Burns.

Denis Brodeur Collection

Ismered apádnak azt a zsarus nézését, amihez még csak meg sem kellett szólalnia, máris tele lett tőle a gatyád. Na, Pat is ilyen. Ott sétál fel-alá a harmadok közti szünetben, rád néz ezzel a tekintettel, és te csak annyit fogsz mondani: “Igen, mester. Tudom.”

De Pat a legjobb. Minden más edzőtől különbözik. Amikor nyáron megérkezik Torontóba, fel fog hívni telefonon, hogy személyesen is szeretne veled találkozni. Leülni. Meginni egy sört. És beszélni. Megadja a címet, te fogsz egy taxit, és a város egy nagyon érdekes részébe érkezel. Az új edződdel olyan helyen fogsz találkozni… nos, egy férfiak számára fenntartott helyen. Ne mondd el anyádnak. Leültök Pattel és rengeteg italt toltok le, miközben arról beszéltek, hogy mit akartok közösen elérni, milyen csapatot szeretnétek. Úgy beszéltek egymással, mint két emberi lény.

Aztán amikor az emberek kezdenek felismerni, akkor fogtok egy taxit, és kerestek egy másik helyet. Ez órákon keresztül megy majd így. Tíz sör alatt megtervezitek a Toronto Maple Leafs komplett ’93-as csapatát. Megtervezitek, hogyan ne legyünk rosszak. Hogy hogyan győzzünk. Pat azt fogja mondani: “Doug, arra van szükségem, hogy te legyél a legjobb játékosom az edzésen. Minden nap.” Erre te azt fogod válaszolni: “Igen, Pat. Az leszek.” Mire Pat: “Ha az leszel, mindenki követni fog majd téged.” Ekkor te azt mondod: “Pat, nem vagyok biztos benne, hogy fel tudok most állni.” Majd elbotorkálsz egy taxiig, és hazamész.

A következő szezon meghatározó lesz számodra. Franchise-rekordot döntesz pontokban. Nagyszerű lesz a csapat. Az egész város mögétek áll. A rájátszásban egy párharcra lesztek a döntőtől.

Aztán szembekerülsz majd a 99-essel. Már majdnem kivégzitek. 3-2-re vezettek a sorozatban. A hatodik meccsen hosszabbítás. Egy gól a Stanley Kupa döntőjét jelentené a számotokra. Aztán valami olyasmi történik, amiről életed további részének jóformán minden napján megkérdeznek majd. Gretzky elkap téged, ütőjével arcon vág. Összeesel, vérzel. Azt gondolod: “Ez az! Ki fogják állítani.” Szinte már a markodban érzed azt a döntőt. De aztán a játékvezető, Kerry Fraser nekiáll konzultálni a vonalbíróival, és egyből kitalálod, mi történhetett. Fraser nem látta. A vonalbírók látták. De ha nem a vezetőbíró, hanem egy vonalzó rakja ki Gretzkyt a Great Western Forumban, akkor valóságos zendülés tör ki Kaliforniában.

Nincs kiállítás. Néhány másodperccel később a 99-es belövi a győztes gólt, és kiharcolja a mindent eldöntő hetedik mérkőzést. A legfontosabb tanács, amit egy ilyen levélben adhatok neked, az a következő. Az az ítélet nem számított. Az a meccs nem számított. Ne okozzon álmatlan éjszakákat. Van még egy meccs Torontóban, hazai pályán, ahol ki lehet harcolni a Stanley Kupa döntőjébe jutást.

Nem Kerry Fraser hibája volt. Ragadd meg a pillanatot. Írd újra a történelmet. Ne vesd alá magad a nagyságnak a hetedik meccsen. Mert soha többé nem jutsz ilyen közel a kupához. És mert ezt soha nem fogod teljesen elfogadni, hangozzék ez olyan hihetetlenül, mint amilyen a jégen a 99-es volt.

Értékeld azokat a Torontóban töltött időket, különösen a Pat Burnsszel töltötteket. Mert Pat hamar elhagyja majd a földi világot. Hozzá kell szoknod, hogy akkor tudj elbúcsúzni emberektől, mielőtt még igazán készen állnál erre. Az élet hihetetlenül gyorsan történik. De Toronto mindig szép emlék lesz.

Lesznek még állomáshelyeid New Jerseyben, Chicagóban, Buffalóban és Montrealban (!) is, mielőtt vége lesz, és hamarabb jön el a vég, mint hinnéd. Biztosan sok mindenre kíváncsi vagy. De az életben egy csomó dolgot tanulsz majd, amit nem lehet leírni. Nem tudom elmesélni, mennyire másként látod a jeget 30 évesen ahhoz képest, ahogy 20 vagy 13 évesen láttad. Nem tudom elmesélni azt sem, hogy Gretzky vagy Lemieux hogyan kontrollálja a jégfelületet, mint valami sakktáblát. Nem tudom elmesélni, hogy milyen fizikai és mentális megpróbáltatásokon keresztül vezet az út a Stanley Kupa megnyeréséig. Nem tudom elmesélni, mit jelent 20 évet játszani az NHL-ben.

Akkor járok a legközelebb, ha ezt mondom: Amikor ’89-ben megnyered a Stanley Kupát, és utána bemész az öltözőbe, fizikailag annyira kimerült leszel, amit el sem tudsz képzelni. Valójában csak örülni tudsz annak, hogy vége van. Aztán észreveszed, hogy apád ott áll, és rád vár. Csináltok egy közös képet, amit mindörökre megőrzöl majd. Amikor meghúzod a pezsgőt a kupából, akkor is csak áll ott, fülig érő szájjal. Miután örökre elment, néha előveszed majd ezt a fotót. Az emlékek mindig előjönnek. Nem arra a szezonra fogsz gondolni, hanem arra, hogy mibe került eljutni odáig.

Arra fogsz gondolni, amikor egy szombati házi meccs után három lőtt góllal mentél haza. Emlékszel erre? Ki akartad szedni a felszerelésedet a kocsi csomagtartójából. Erre mit mondott apád? “Ne. Hagyd ott.” Teljesen össze voltál zavarodva, emlékszel? És akkor elmagyarázta, hogy miért. “Nem dolgoztál meg érte rendesen. Minden olyan könnyen jött. Hagyd csak bent a cuccaidat.” Így aztán másnap átázott, büdös szerelésben játszhattál. Egy másik alkalommal, amikor teljesen letört voltál egy vereség után – nem szereztél pontot, és a meccs végén neked kellett felújítani a jeget vödörrel és lapáttal – elindultál a ház felé a szerelésed nélkül. Na, és akkor mit mondott a te apád? “Hé, gyere csak vissza. A beledet kidolgoztad ma. Az ilyet szeretem látni. Vidd csak be a cuccodat.”

Rengeteg dolog fog veled történni, kölyök. Jók is, rosszak is. De mindig emlékezz arra, mit mondott neked apád és minden rendben leszÉs most gyűrd össze a levelet, és igyál még egy nagy adag Ensure-t. Ha nem megy le, csak ismételd utánam:

Túl kicsi.
Ó, valóban? Akkor b+!

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 15., vasárnap
VB 11:20 ITACAN 1-6VÉGE
VB 11:20 NORGBR 4-3 BVÉGE
VB 15:20 AUTUSA 2-3 HVÉGE
VB 15:20 FRAKAZ 2-1VÉGE
VB 19:20 CZESWE 3-5VÉGE
    • SPORT 2 (23.00)
VB 19:20 DENSUI 0-6VÉGE
május 16., hétfő
VB 15:20 LATNOR 3-2VÉGE
VB 15:20 SVKCAN 1-5VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINUSA 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FRAGER 2-3VÉGE
május 17., kedd
VB 15:20 CZEAUT 1-2 BVÉGE
VB 15:20 ITADEN 1-2VÉGE
VB 19:20 SUIKAZ 3-2VÉGE
VB 19:20 SWEGBR 6-0VÉGE
május 18., szerda
VB 15:20 FRAITA 2-1 HVÉGE
VB 15:20 NORAUT 5-3VÉGE
VB 19:20 FINSWE 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUISVK 5-3VÉGE
május 19., csütörtök
VB 15:20 GBRUSA 
VB 15:20 GERDEN 
VB 19:20 CANKAZ 
VB 19:20 CZELAT 
Partnerünk
Archívum