Nem gondoltam volna, hogy egy Magyar Kupa-siker ekkora örömet okoz

   

A két edző és három játékos döntő utáni értékelése.

Hannu Jarvenpaa (vezetőedző, Fehérvár): Két nagyon jó csapat találkozott a döntőben. A DVTK bebizonyította, hogy nem véletlenül nyerte meg a MOL Ligát, nagyon kemény harcolt ezúttal is. A két liga közötti különbség kijött a végére, az eredmény soha nem hazudik, a jobb csapat nyert.

Jason Morgan (vezetőedző, DVTK): Húsz-harminc percig képesek voltunk sok helyzetet kialakítani, de a magyar válogatott első számú kapusa állt velünk szemben. Volt öt-hat emberelőnyünk is, de nem tudtuk kihasználni őket, pedig 1-1-nél azt gondoltam, így lehetne esélyünk. Dudas és Galanisz nélkül sok pont hiányzott a támadójátékunkból, ami nem jött jól, de ettől még nagyobb forgalmat kellett volna csinálnunk a kapu előtt. A Fehérvár nem véletlenül játszik az EBEL-ben, mély a kerete és sok az ügyes játékosa, ám büszke vagyok a fiúkra. Fegyelmezettnek kellett lennünk a rivális emberelőnyös játéka miatt, és azok is voltunk, és nem adtuk fel, küzdöttünk a lefújásig. Most nyilvánvalóan egy meccs döntött, és valakinek veszítenie kellett.

Benk András (csapatkapitány, Fehérvár): Örülünk ennek a sikernek, hiszen tavalyelőtt és tavaly sem sikerült. Most igen. Nagyon odatettük magunkat, meglett az eredménye: egyetlen gólt kaptunk, ennyivel lehet nyerni. Komoly, jó iramú meccset játszottunk egy jó csapattal, de összeszedettek voltunk, ez lehetett a különbség.

Kovács Csaba (csatár, Fehérvár): Nagyon nehéz idényen vagyunk túl, szerettünk volna a drukkereinknek, a vezetőségnek és a városnak is bizonyítani, hogy többre vagyunk képesek, mint amit ebben a szezonban elértünk. Amikor sorozatban nyertük a bajnoki címeket, nem gondoltam volna, hogy egy Magyar Kupa-siker ekkora örömet okoz majd, de el kell ismerni, a DVTK, a MAC és a Debrecen munkáját: nagyon sokat fejlődtek, miként az egész magyar jégkorong is. Ez a hétvége a magyar hoki ünnepe volt. Mi viszont nagyon alázatosan dolgoztunk másfél hónapja, ami meghozta a gyümölcsét.

Gyenes Dávid (kapus, DVTK): A MOL Ligát sikerült megnyernünk, de most nem volt szerencsénk. Az elején nagyon rámentünk a Volánra, de aztán elfáradtunk, nem bírtuk ezt a nagy tempót. Nem ismerjük őket annyira, nehéz volt készülni. A Fehérvár határozottan jobb csapat, mint a MOL Liga-mezőny túlnyomó többsége, de jól védekeztünk, csak sajnos voltak olyan pattanók, amik máskor nem mennek be, most bementek. Nagyon sokat lehet ebből a meccsből tanulni.

AVSMIS MK F

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum