Fehérvár?DVTK Jegesmedvék 4-1

   

A Fehérvár megszakította a Miskolc 19 győzelmet számláló szériáját, a Jegesmedvék óriási sorozata véget ért, a Volán bebizonyította, hogy minden nehézsége ellenére kétséget kizáróan a legjobb magyar jégkorongcsapat.

Clarke-kal és Gőzzel erősödve, de az eltiltott Dudas és a sérült Galanisz nélkül lépett jégre a DVTK a Fehérvár elleni Magyar Kupa-döntőn.

Az első harmadban a szezon legélesebb és legkeményebb húsz percét láthattuk, amit két magyar csapat játszott egymással. A miskolci csapat hozta a tőle a szezon során a tétmeccseken megszokott kőkemény játékot. A másik oldalon idő kellett a hangnem felvételéhez, de idővel szinkronizálták magukat a fehérváriak is ? a MOL Liga-döntőbeli rivális MAC-cal ellentétben a Volánnal megvoltak ehhez a szükséges centik és a kilók is ?, kialakultak a párok, a harcok és elkezdődött az igazi fight. Bemelegítésként gyors gólváltás történt. Egy pompás Sarauer, Bodo, Orban összjáték végén a Volán légióscsatára vágta a hosszú felsőbe a korongot. Az 5. percben vezetett az EBEL-csapat. Nem maradt el a válasz. Hajós vezette a korongot a kapusra, Rajnát fel is döntötte, a korongot Somogyi juttatta a kapuba. A játékvezetők megadták a találatot, 1-1 a 6. percben. A folytatásban komoly kardozás és osztás zajlott. Az egyik oldalon Nagy, Manavian és Martinelli, a másikon Clarke és Popovics állt bele leginkább a harcba, és ott voltak azok is, akik bár kőkemények, de mindig ügyelnek a szabályokra is, Benk, illetve Sagert. Nagyon kemény, helyenként durva játék zajlott, nagyon sok hokival és izgalommal. Komoly színvonalú, totális hokit láttunk, amely jóval meghaladta a korábbi meccseken látottakat.

A második harmadban kiderült az igazság, a Volán megmutatta, ő a legjobb magyar csapat. Már az előző napon is a középső harmadban volt a legerősebb a Fehérvár a MAC ellen, ezúttal a Miskolc nem tudott lépést tartani Bodóékkal. Francis a 26. percben rohant végig a pályán, bár Gyenes megpróbálta elrúgni a kaput, de a játékvezető jól alkalmazta az új szabályt, a lövés megkezdése előtt még helyén volt a kapu, és ha nem mozdul el, akkor is gól lett volna, így érvényes volt a találat. 2-1. Francis diadalittasan intett ki a Jegesmedvék-tábornak, emlékeztetve őket a szünetbeli afférért, amikor is néhány sörrel locsolták meg a levonuló Volán-játékosokat. Az egész játékrészt uralta Hannu Jarvenpaa csapata, magabiztosan játszott mindhárom sora, a másik oldalon pedig elfogyott az ötlet és talán az erő is. Az utolsó percben közelről kotort Becze-gól végképp betett a DVTK-reményeknek, 3-1 nem látszott, hogy lenne visszaút.

A harmadik harmadban az erő nem, de a hit hiányzott. Főleg a 45. percet követően, amikor Nagy Gergő lövésébe Bartalis István ért bele, a korong a kiválóan fogó Gyenes Dávid mellett védhetetlenül csapódott a hálóba. 4-1 után már csak az volt a kérdés, szépít-e a védekezését nagyon jól megszervező Fehérvár ellen a Miskolc és lesz-e verekedés. Előbbi benne volt, utóbbi már ekkor nem a meccsben, mégis ez vált valóra. Sikorcin lépett ki a koronggal, három méteren nagy előnyre tett szert Clarke-kal szemben. A kanadai bekk bottal nem csak a nyomát, de a karját és mindenét ütötte, amit ért, a végén akkorát adott, hogy elfogyott Sikorcin türelme és kialakult egy egyoldalú öklözés. Clarke nyert, lefelé menet Sarauer volt nagyon észnél a Volán-kispadon, elkapta a Clarke-ra rontani igyekvő Manaviant. Sok lövést fogott az ismételten kiválóan védő Rajna Miklós, így az eredmény már nem változott. A Volán 4-1-re nyerte a kupadöntőt.

A Miskolc tavaly és idén is 8-8 meccset nyert a MOL Liga-rájátszásban, további 7-et a Magyar Kupa négyes döntőkben, de a Fehérvár 19-re lapot kért vasárnap és nagyon jó játékkal diadalmaskodni tudott.

A kupa a legjobb helyre került, a legjobb magyar csapathoz. A Fehérvár játékosai és szurkolói nagyot ünnepeltek, jó volt látni ezt az őszinte örömöt és megbecsülést, amit a Magyar Kupa három év utáni visszahódítása okozott és jelentett. Sokat tettek érte, komoly ellenfeleket győztek le, a magyar hoki ünnepe volt ez a két nap is, és mi van még hátra a szezonból!

A két legjobb magyar csapat óriási küzdelme a meccs feléig tartott, onnantól egyértelműsödtek a dolgok, de így is emlékezetes meccset látott a Tüskecsarnok közönsége a Magyar Kupa-döntőben.

AVSMIS MK F

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA INFO
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 
AL 20:30 IKOLHL 
AL 20:35 FTCSZG 
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 
EL 18:40 BJAFTC 
AL 19:15 ASPWRM 
AL 20:15 DBFETO 
Partnerünk
Archívum