

Galanisz az AEK-ben lövi a gólokat
Miközben a magyar jégkorong válogatott az év legfontosabb jeges eseményén, a budapesti divízió 1/A-s jégkorong világbajnokságon vett részt, a tavalyi vb szurkolók által legjobb magyar játékosának választott Galanisz Nikandrosz egy másik sportágban bizonyította képességeit. Szülőfaluja labdarúgócsapatában, az AEK Beloiannisz FC színeiben, a megye háromban mutatkozott be néhány hete. Nem is sikerült rosszul az első mérkőzés, hiszen a ponttáblázatot vezető Pettend SE ugyan hazai pályán győzte le az ötödik Beloianniszt, de a válogatott csatár a 33. percben gólt szerzett, méghozzá fejjel. Találatával egalizált a Beloiannisz, azonban a 49. percben egy védelmi megingást kihasználtak a vendégek, aminek köszönhetően ismét átvették a vezetést. Mivel ezt már nem sikerült kiegyenlíteni, így 2-1-re nyert a Pettend és megerősítette vezető helyét a tabellán. Galanisz tehát eddig a megye háromban is tartja a gól per meccs átlagot.
Papalexisz Kosztasz polgármester blogunknak elmondta, hogy Galanisz a szezon végeztével minden évben csatlakozik a labdarúgócsapathoz, bár idén ez kissé korábbra sikerült, mint tervezték. A falu nagyon sajnálja, hogy a kiváló csatár őket és nem a magyar jégkorong-válogatottat erősítette áprilisban. A civilben jégkorongrajongó polgármester egyébként természetesen kint volt a meccsen, megítélése szerint Galanisz góljától eltekintve is hasznosan és jól játszott.