Háromszor is legyőzte a BJA-t a DVTK Akadémia
Verba Gábor csapata remek hetet produkált az osztrák ifjúsági bajnokságban. Heti utánpótlás-körkép.
Ausztria, U20
Az elmúlt héten csak egy magyar érdekeltségű mérkőzést rendeztek az osztrák juniorbajnokság 1-es csoportjában – a két nyeretlen együttes találkozott egymással -, a FEHA19 fogadta a Budapest Jégkorong Akadémiát. Gólnélküli első harmadot követően Antonijevics törte meg a jeget a 21. percben, majd Pallag-Bozsák Róbert duplázta meg a fehérvári vezetést. A 3-0-s végeredményt a lett Strazdins állította be, Csibi Dávid 26 védéssel ért el shutoutot.
A 2-es csoportban a Vasas a DEAC vendége volt és bár a házigazdák vezettek 21 perc után már 2-0-ra is, a folytatásban csak a káposztásmegyeriek találtak be, a mesterhármasig jutó Tóth Milán vezetésével 7-2-re megfordították a találkozót.
Ausztria, U18
Az ifjúságiaknál igazi nagyüzemet hozott az elmúlt játékhét, minden magyar csapat háromszor lépett jégre. Szerdán az Újpesti Jégkorong Akadémia egy fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzött a Vasas vendégeként, a győztes gólt Rapos Gergely ütötte a 48. percben. Ugyanaznap a DVTK Akadémia a 2+1 pontig jutó Trozsák Bálint valamint a 3 gólpasszt kiosztó Oravecz Marcell főszereplésével 5-2-re verte a Budapest Jégkorong Akadémiát, a fővárosiak az 50. percben tudtak csak szépíteni.
A hétvégén az ÚJA Salzburgban túrázott: szombaton 7-2-re, másnap 4-2-re kaptak ki Mihály Jenő tanítványai. A DVTK Akadémia és a BJA a hétvégén is egymás ellen meccselt és ezúttal is a Jegesmedvék jöttek ki jobban a találkozókból: szombaton a duplázó Oláh Bence és a 97,1%-kal védő Gazsek Máté vezetésével nyertek 4-1-re, majd másnap a mesterhármasig jutó védő, Czina Vilmos révén fordítottak és nyertek 4-2-re. A Vasas Klagenfurtban töltötte a hétvégét, a piros-kékek előbb 9-1-re, majd 6-1-re maradtak alul. A DVTK a második, az ÚJA a negyedik helyen áll, míg a leszakadóban lévő BJA az ötödik, a nyeretlen Vasas a hatodik.
A 2-es csoportban a FEHA19 három győzelmet zsebelt be. Szerdán 12-3-ra győztek az Icehawks vendégeként, majd otthon kétszer is 5-1-re verték a Bledet.
U21
Az A2-es csoportban letudta első anyaországi kiszállását a Gyergyói HK. Az erdélyiek 4 mérkőzésen 7 pontot gyűjtöttek: legyőzték a Lehelt és a Fradit, büntetőkkel maradtak alul Dunaújvárosban, míg Győrben rendes játékidős vereséget szenvedtek. A Lehel 3-1-gyel bizonyult jobbnak az Egerszegi Titánoknál, az FTC 4-2-re nyert a Sportország vendégeként. Vasárnap a DAB büntetőkkel 5-4-re nyert Győrben, míg a Sportország 6-1-es sikerrel térhetett haza Zalaegerszegről.
U18
Az A2-ben a Fradi legyőzte a Dunaújvárost, míg Győrben büntetőkkel szenvedett vereséget. A Kárpáti Farkasok két sikernek örülhettek, előbb a DEAC, majd a DAB volt a szenvedő fél. A Székelyföldi Akadémia túrájának első állomásán 14-1-re nyert Debrecenben.
A B1 jelű hatosban a Lehel az Óbudát, a Szombathely a Sportországot verte. A B2 küzdelmei is elrajtoltak a napokban: a Corona Brassó kikapott a Szigeti Bikák vendégeként, majd legyőzte a Kaposvárt.
U16
A serdülők legmagasabb osztályában a DVTK 6-2-re verte a BJA U16-ot, a FEHA19 a Vasas ellen hosszabbítást követően 4-3-ra, az ÚJA ellen 7-4-re maradt alul. A BJA U16 kapott gól nélkül győzte le a Vasast (4-0), míg a DVTK Akadémia 4-2-vel bizonyult jobbnak a Székelyföldnél. Az A1-es csoportot a hibátlan Újpesti Jégkorong Akadémia vezeti. Az A2-ben az FTC 100%-os, a B1-ben az UTE nem talált még legyőzőre, a B2-ben a Gyergyó a listavezető, míg a C csoportokban még csak egy fordulót rendeztek.
Ausztria U20
Ausztria U18
U21
U18
U16
Fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK
További cikkek
- A multisport segítheti a gyerekek fejlődését
- Véget ért a német juniorbajnokság első köre
- #eznemhoki
- Kedden elrajtol a Magyar Kupa 2024/25-ös kiírása
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Csalódást keltő ausztriai túrát zártak az U21-es csapatok
- A Vasas elnézést kért
- Múlt hét óta erre a meccsre készültünk, hogy nyerni fogunk
- Ha a jég minősége kritikán aluli, akkor kell tudni változtatni