Gyergyói HK–UTE 3-2
Walker duplájával visszajött kétgólos hátrányból az UTE, a hosszabbításba torkolló mérkőzést a finn Vayrynen döntötte el a 62. percben
Egyetlen változtatást eszközölt a volt újpesti edzőket foglalkoztató GYHK az összeállításán, a negyedik bekkpárba Györfy helyett Sándor Bencét írták be, míg a vendégek nem variáltak a pénteken győztes csapatukon. A kapukban az elsőszámú kapusok – Rinne és Rajna – kezdtek.
Kiss Patrik már az első percben megszerezhette volna a vezetést az UTE-nak, majd a vendégek kihagyták a találkozó első emberelőnyét. A 4. percben Császár szedte le a McNulty fejvédőjét, a légiós csatár nem viselte jól az esetet, emberelőny helyett hátrányt harcolt ki csapatának. A fórral pedig élt is a Gyergyó: Vayrynen lövése vágódott le Rajnáról, a kipattanót Sándor-Székely Ottó tuszkolta be, 1-0. Kisvártatva Páterka kiállítása nyomán újból próbálkozhatott előnyös játékával a hazai gárda, ezúttal eredménytelenül. A folytatásban a hoki helyett a feszültség dominálta a mérkőzést, három alkalommal is páros kiállítást kellett ítélniük a játékvezetőknek. Amikor a felek a jégkoronggal is foglalkoztak, akkor azért láthatott szép dolgot a gyergyószentmiklósi publikum, Sylvestre ziccerénél bravúrral védett Rajna.
A második harmad első percében megduplázta előnyét a GYHK: Kiss Dániel adta el a korongot saját harmadában, Sylvestre lekészítését Bodó vágta be, 2-0. Percekkel később Kiss Dániel szállt ki két percre, maradt az állás. A 28. percben a Liptószentmiklóson és Bécsben is felejthető teljesítménnyel Gyergyóba kerülő Wardley hozta vissza a mérkőzésbe az UTE-t, egy csúnyán eladott korongból Dansereau ugratta ki Walkert, aki hanyag eleganciával mattolta Rinnét, 2-1. Kiegyenlítetté vált a játék, majd Laskawy távolija a vason csattant. A 33. percben egy újabb hazai hibából egyenlített az Újpest: az egész meccsen meglepően idegesen mozgó Császár adta el a korongot a semleges harmadban, Dansereau ismét Walkert hozta játékba, aki átkígyózott a védelmen, majd ezúttal sem hibázott, 2-2.
A harmadik periódust talán az Újpest kezdte jobban, majd Wardley ütötte ki a nézőtérre a korongot. A megítélt kiállítás során hiába adogattak a vendégek Rinne kapuja előtt, nagy veszélyt nem jelentettek, mint ahogy Kiss Dániel kisbüntetése során Orbanék sem a túloldalon. A folytatásban óvatosabbak lettek a csapatok, senki sem akart túl sok kockázatot vállalni. 19 másodperccel a játékrész vége előtt Császár lövésében benne volt a hazai rendes játékidős siker, hosszabbítás következett.
A bónuszpontot a hazaiak kaparintották meg, egy kapu előtti kavarodás során Haaranen készítette le Vayrynennek a korongot, a szezon közben érkező finn csatárnak már nem volt nehéz dolga. A Gyergyói HK hosszabbítást követően 3-2-re legyőzte az erdélyi túráját 4 ponttal záró UTE-t. A GYHK legközelebb pénteken az Újvárost fogadja, míg a Újpest ugyanaznap a harmadik DEAC-ot látja vendégül.
Gyergyói HK: Rinne (Mag) – Haaranen, Wardley, Császár, Sylvestre, Bodó – Mesikammen, Fejes, Orban, Gerads, Vayrynen – Raymond, Imre, Sándor-Székely, Csiszer, Szigeti – Sándor B., Ádám, Vincze G.
UTE: Rajna (Erdei) – Desrocher, Kiss D., Szalma, McNulty, Walker – Sol, Tornyai, Kiss P., Just, Dansereau – Pokornyi, Franyó, Kovács A., Páterka, Laskawy – Rósa, Kovács S., Szabó Rácz, Simon P.
Fotó: Szász Adorján / GYHK
Az első harmadban érzelmekkel teli, rájátszáshangulatú játék volt
A GYHK–UTE edzői meglátásai.
Szaller Márk, másodedző, GYHK: “A mérkőzés első része elég kaotikus volt, sok kiállítással, de sikerült betalálnunk. Kevés helyzetet adtunk az Újpestnek, amit viszont megkaptak azt ki is használtak. Így a második játékrészt 2-1-re buktuk el. Az utolsó harmad volt a legkiegyenlítettebb. Rajna Miklós kiválóan védett, nehéz volt áttörni a védelmüket. A hosszabbításban sikerült megtalálni azt a gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Fontos volt nekünk, hogy tovább tudjuk vinni a lendületünket és az önbizalmunkat, és két győzelemmel tudjuk zárni a hétvégét.”
Jason Morgan, vezetőedző, UTE: “Az első harmadban érzelmekkel teli, rájátszáshangulatú játék volt. A hazai csapat kihasznált egy korai emberelőnyt, és a második játékrészben előnybe kerültek. Erre mi gyorsan tudtunk reagálni Walker révén. A harmadik harmadban mindkét csapat kiválóan játszott. Mindig nehéz Gyergyóban játszani. Nagyon szenvedélyesek itt a szurkolók. A hosszabbításban bármelyik csapat eldönthette volna a bónuszpont sorsát. Négy ponttal utazunk haza, elégedettek vagyunk a hétvégével.”
Videó-összefoglaló
További cikkek
- A multisport segítheti a gyerekek fejlődését
- Véget ért a német juniorbajnokság első köre
- #eznemhoki
- Kedden elrajtol a Magyar Kupa 2024/25-ös kiírása
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Csalódást keltő ausztriai túrát zártak az U21-es csapatok
- A Vasas elnézést kért
- Múlt hét óta erre a meccsre készültünk, hogy nyerni fogunk
- Ha a jég minősége kritikán aluli, akkor kell tudni változtatni