32/32 – Seattle Kraken

   

Ismét meglepetést okozna az NHL legfiatalabb csapata.

A negyedik idényére készülő Seattle elmúlt évét egyértelmű csalódásként könyvelték el. A bemutatkozó szezont követően a másodikban 40 pontot javítva kereken százzal végeztek, bejutottak a playoffba, ahol az első körben kiejtették a címvédő Coloradót, a másodikban pedig hétmeccses párharcra kényszerítették a Dallast. Ezt követően óriási várakozás előzte meg a tavalyi szezont, ám a Kraken az első kilenc meccséből hetet elvesztett, ebből a gödörből pedig nem tudtak felállni az egész idény során, a kudarc pedig Dave Hakstol állásába került.

A gyenge szereplés egyik oka egyértelműen a hatékonyságban keresendő. Csapatszinten 11,57%-kal zártak, amely a második legjobb volt 2023-ban, tavaly viszont visszaestek a 29. helyre, amely máris magyarázattal szolgál arra, hogy miért nem jutottak a legjobb nyolcba. Ron Francis, a Seattle GM-je ezt úgy próbálta orvosolni, hogy leigazolta 7 évre Chandler Stephensont, több mint évi 6 millióért, ám a Vegasból érkező csatár nem az a típusú spiller, aki ezen jelentősen javítani tudna. A hatékonyság romlásában nagyban közrejátszott az, hogy eleve a Kraken húzóemberei voltak azok alulteljesítettek, így még annak sem volt meg az esélye, hogy a top hatos esetleg ellensúlyozza a bottom six gyengeségét. Az egy évvel korábban 40 gólig jutó Jared McCann tavaly a harmincat sem érte el, a korábbi Calder – trófea győztes Matt Beniers pedig 15 gólon ragadt. Ha a Seattle támadásban valóban átlagon felüli klubbá akar válni, akkor nemcsak az említett játékosoknak, hanem az olyan veteránoknak is sokkal többet kell vállalnia és sokkal hatékonyabban kell játszania, mint Jordan Eberle vagy éppen Oliver Bjorkstand. Végül ne feledkezzünk meg Shane Wrightról. A 20 éves csatárt 2022-ben az első helyre várták a drafton, de hatalmas meglepetésre végül a negyedik helyig csúszott vissza. Tavaly és egy évvel korábban is 8 meccset kapott, idén viszont ő lehet a Kraken egyik titkos fegyvere, aki megoldja a klub gólínségét. Tény, hogy a technikai képességei és a testi felépítése megvan hozzá, de a fejében rendet kell tenni, mert ez mind a klubnak, mind a játékosnak jelentősen a hasznára válna.

matty beniers

A Seattle támadósora és a hátsó alakzata fordított arányban állt egymással. Amíg elől gondot okozott a góllövés, addig hátul nem okozott problémát az ellenfelek támadásinak megfojtása: a Kraken a liga negyedik legjobb várható gólarányát produkálta, és a kilencedik legkevesebb gólt kapta az NHL-ben. A védelem lelke továbbra is a Vince Dunn, Adam Larsson páros, amely 5 az 5 elleni játékban gyakorlatilag átjászhatatlannak bizonyult, ráadásul az összes szerzett gól 61%-án benne volt. Ehhez a kettőshöz érkezett most a bajnok Floridától Brandon Montour, akivel jelentősen nőnek a lehetőségek a hátsó hatosban és nemcsak a védekezést illetően, hanem támadást is. Montour tavaly ugyan 33 ponton ragadt (66 mérkőzésen), egy évvel korábban viszont 73-mal zárt, azaz a támadó harmadban sem érzi magát elveszve. Itt van még a már említett Beniers, aki tavaly ugyan gyengébben teljesített támadásban, viszont kiválóan védekezett és nem lenne meglepetés, hogy ha egy nap Selke – trófea esélyesei között tartanák számon. A védekezés tehát biztos lábakon nyugszik, egy dolgot kivéve: ez pedig az emberhátrányos játék. A három év alatt egyértelműen ez volt a Kraken Achilles – sarka, hiszen egyik idényben sem érte el a 80%-ot.

A csapat első számú kapusa Philipp Grubauer, ez viszont csak a fizetése miatt igaz, ha már a teljesítményét nézzük akkor nem. A német hálóőr évi 5,9 millió dollárt keres, ami az egyik legrosszabb szerződés ár/teljesítmény arányban. 2021-ben írta alá a jelenlegi szerződését és az azóta eltelt időben 39 kapus játszott 100 vagy több mérkőzést és mind között neki a legrosszabb a védési hatékonysága 89,3%-os értékkel. Ha ez nem lenne elég a tavaly jégre lépő 65 kapus közül, akik 20 vagy több mérkőzésen játszottak, az 55. helyen állt a vártnál több gólt kapott gólok tekintetében. Sokkal jobb választás lenne első számúnak Joey Daccord, aki 46 alkalommal volt kezdő és végül 91,6%-os hatékonysággal zárta a szezont, ami a hatodik legjobb volt az NHL-ben.

Szót kell még ejteni a csapat új edzőjéről, Dan Bylsmáról. 2009-ben még Stanley Kupára vezette a Penguinst, de amióta onnan távozott 2015-ben, hat csapatnál is állást vállalt kilenc év alatt, ami nem éppen jó ómen. Volt segédedző az AHL-ben, az USHL-ben és Detroitban, vezetőedző a Buffalónál és Coachellánál (AHL) és kétszer még a Team USA mellé is beugrott dolgozni egy-egy világbajnokságra. Kérdés, hogy a saját rendszerét, szisztémáját és elképzeléseit hogyan tudja majd átültetni a Karkanbe úgy, hogy sikeres legyen.

Végezetül felmerül a kérdés, hogy a csapat keretét tekintve minimális megváltoztatva, vajon képes lesz-e a Seattle bejutni a rájátszásba. Tény, hogy a Pacific – csoportban a Calgary, az Anaheim és a San José is egy rebuild közepén van, ami mindenképpen a Kraken előnyére válik. Valószínűleg a Los Angeles sem lesz számottevő erő, pláne úgy, hogy Drew Doughty az előszezonban bokatörést szenvedett és emiatt hónapokra kidőlt. A Kraken valahol a 90 – 92 pontos tartományban végezhet, ami azt jelenti, hogy szerencsés esetben elcsípheti az egyik wild card helyet. Meglátjuk.

24_25_sea

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB