DVTK Jegesmedvék-Dunaújvárosi Acélbikák 5-3

   

A DVTK a meccs közepén leadta a kétgólos előnyét, de másodszor már nem követte el ugyanezt a hibát és megérdemelten tartotta otthon a pontokat.

Álmosan indult a mérkőzés az 1000 néző előtt, hiszen az első negyedórában gyakorlatilag munkája sem volt a két kapusnak. Az egyetlen említésre méltó esemény a 13. percben történt, amikor Berdnyikov tökéletes keresztpassza Blaskót találta meg a hosszú oldalon, de nem tudott az üres kapuba lőni, mert Sági Máté hatalmasat spárgázott. Ezt követően viszont varázsütésre változott meg a mérkőzés, mert a szünetet nem számítva 10 perc alatt öt gól született. A gólgyártást a DAB kezdte, miután kihasználta Kulesov büntetését, amihez kellett Praták Dávid, a hazaiak kapusának is a hibája. Tyler Gregory Watkins engedett el egy bombát a kékről, lövése azonban cél tévesztett, a palánkról visszapattanó korongra Praták későn reagált, Jensen pedig a rövidbe húzta a pakkot (0-1). A vezetésnek azonban mindössze 13 másodpercig örülhettek a vendégek, ugyanis Hunt lövése után Szathmáry Simon eszmélt a leghamarabb és bevágta a pakkot (1-1).

A második harmadban a csapatok ott folytatták, ahol abbahagyták. A 21. percben Colin Fredrick Doyle szúrt bele tökéletesen Szirányi Bence lövésébe, amivel először vezetett a DVTK a mérkőzésen (2-1). Kettő perccel később Vokla Roland nagy pillanata következett: a hazaiak csatára Ságit ültette bele a hintába és a rövidbe lőve megduplázta a Jegesmedvék előnyét (3-1). A két gyorsan jött találattól nem zuhant össze a Dunaújváros és egy kapu előtti tömegjelenetet követően Eriks Zohovs révén egyenlített (3-2). A találatot a játékvezetők visszanézték és nemcsak megadták a találatot, de bunyó miatt egy párosbüntetést is kiosztottak. A párosbüntetésből visszatérő Jason Clarke Pineo, mindössze fél percet tölthetett a jégen, amikor ismét mehetett a büntetőpadra. Az Acélbikák éltek a lehetőséggel: Ivan Sysak szúrt bele Hári lövésébe, amivel egyenlítettek a vendégek (3-3). Az emberhátrányos védekezés egyelőre a DVTK egyik gyengéje ebben a szezonban, hiszen ez volt a nyolcadik gól, amit 4 az 5 elleni játékban kaptak, ami a legtöbb az Erste Liga csapatai között. A statisztika azonban nem nagyon érdekelte Pineót, aki a 36. percben jóvá tette a hibáját, amikor is a kapu mögül tökéletesen tette vissza a korongot Szirányi Bencének, a hátvéd pedig a bal oldali bedobókör tetejéről lőtte ki a kapu bal oldalát (4-3).

A befejező húsz percben a DVTK nem ült rá az eredményre, láthatóan arra játszott, hogy egy újabb góllal lezárja a meccset, amelyet végül Jan Blasko révén meg is szerzett. A cseh csatár emberhátrányban még elhibázta a zicceréta 46. percben, négy perccel később viszont emberelőnyben tökéletesen ért bele Berdnyikov lövésébe, amivel ismét kettővel ment a DVTK (5-3). Az utolsó tíz perce elfogyott a vendégek lendülete, érezhető volt, hogy az újabb kétgólos hátrányból már nem fognak tudni felállni. A végjátékra már csak egy említésre érdemes mozzanat maradt, mégpedig egy ritkán látható szabálytalanság. Praták Dávid, a hazaiak kapusa majdnem a kék vonalnál tenyerelt rá a korongra, amit a játékvezetők kettő perces büntetéssel honoráltak.

A DVTK az álmost kezdést követően fokozatosan darálta be a Dunaújvárost és végül jogosan tartotta otthon a pontokat. A DVTK a következő körben a Ferencáros vendége lesz, a Dunaújváros pedig erdélyi túrára indul, ahol a Gyergyó lesz az első ellenfele.

DVTK Jegesmedvék: Praták (Vosvrda) – Masella, Skrabov, Hunt, Pineo, Doyle – Szirányi, Szathmáry, Kulesov, Miskolczi, Lövei – Vokla, Vojtkó, Berdnyikov, Bartos, Rétfalvi – Szalay, Sánta, Csiki, Trozsák, Blasko, vezetőedző: Láda Balázs

Dunaújvárosi Acélbikák: Sági (Tóth) – Tóth, Kluuskeri, Jensen, Zohovsz, Watkins – Raskin, Sysak, Sági, Ritter, Hári – Faith, Jurkovics, Sári, Mazzag, Nagy – Léhi, Jensen, Cseh, Kuminka, vezetőedző: Somogyi Balázs

DVTK_DAB_09_29_2

Fotó: Nagy Gábor

Fejben gyengék vagyunk, nem figyelünk oda, ennek megkeressük az okát

 

A DVTK Jegesmedvék–DAB vezetőedzői reflexiói.

Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “A srácok nagyon jól kezdték a mérkőzést. Nagy tempóval az első harmadban beszorítottuk az ellenfelet, helyzeteket alakítottunk ki és fegyelmezetten játszottunk. Annak ellenére, hogy mi diktáltuk a tempót, mégis mi kaptunk kiállításokat, ezeket tudnunk kell kezelni. Örülök, hogy megszületett az első ötgólos mérkőzésünk és ezek nem voltak könnyen megszerezhető gólok. Úgy tűnik, hogy idén nekünk minden gólnak meg kell fizetni az árát. Reméljük, hogy ez egyszer átborul a másik oldalra és fogunk mi is szerezni könnyű gólokat. Nem kérdés, hogy a meccsen megérdemelten nyertünk, de azt látni kell, hogy minden egyes résznek helyén kell lenni ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni. A következő mérkőzésen ugyanebben a stílusban, ugyanezzel a lendülettel kell játszanunk annak érdekében, hogy jöjjenek a könnyű gólok.”

Somogyi Balázs, vezetőedző, DAB: “Nem érdekel, ha 30-40 percig védekeznünk kell egy jégkorong mérkőzésen, legalább gyakoroljuk a védekezést, meg tudjuk beszélni a részleteket, úgyis edzésen sokkal több a kondíciós edzés. Ezzel nincs problémám, de azzal van, hogy ha valamit felrajzolunk és megbeszélünk a mérkőzés előtt, hogy mit ne csináljunk és végül azt csináljuk és abból kapunk három gólt. Ez számomra azt jelenti, hogy fejben gyengék vagyunk, nem figyelünk oda, ennek megkeressük az okát. Minden héten próbálunk valamit fejleszteni, lépésről lépésre haladunk. Lehet, hogy most az a következő lépés, hogy a fejekben rendet rakjunk és hatékonyabbá tegyük a stratégiánkat a jégen.”

Erste Liga, 2024. szept. 29., vasárnap.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB