Gyergyói HK–DEAC 7-3

   

40 perc után még döntetlen állt az eredményjelzőn, a hazaiak a harmadik felvonásban döntötték el a találkozót.

Nem óvatoskodtak a csapatok, a korongbedobás után Brance Orban veszélyeztetett, míg a másik oldalon Rasmus Rinne védett egy közelit. Bukor Rajmund szabálytalankodott Szigeti Ákossal szemben, övé volt a meccs első kiállítása. Emberhátrányban is formás kontrát vezetett a DEAC, Kirils Galoha kísérletét Rinne fogta. Végül gólra váltották a fórt a székelyek: Sebastian Sylvestre közelről juttatta a pakkot a kapuba (1-0). Két perccel később Császár Hunor egészpályás indításával Chris Bodó szólózhatott, szép cselekkel becsapta Szeles Martint, ezzel már kettő volt közte (2-0). Sylvestre közel járt a harmadikhoz, úgy tűnt, gyorsan dűlőre viszi a meccset a házigazda. A 7. minutumban aztán Ilja Culigin a félpályánál felgyorsított, átkígyózott a teljes védelmen, majd felvarrta a pakkot a hosszú felsőbe (2-1). Jó volt a meccstempó, mindkét csapat a támadóhokit preferálta. A harmad második fele már csendesebben telt, Orbánék nem találták a debreceniek letámadásának ellenszerét. A játékrészt Konsta Mesikämmen kisbüntetése zárta, amely áthúzódott a középső harmadra is.

Az emberfór nem hozta meg az egyenlítést, öt az ötben Szigeti és Csiszer Ádám összejátéka után Szeles Martin védett. A 23. minutumban már nem volt pardon, Császár belőtt passzát Matias Haaranen lekészítette Bodónak, aki közelről visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). Nem hagyta magát a DEAC, a 29. percben Culigin egy gólra zárkóztatta övéit és kiegyenlítette a Bodó elleni különcsatát (3-2). A 32. percben ismét a remek formában játszó fehérorosz támadó volt a főszereplő, lövése kijött Rinnéről, a kipattanót Jevgenyij Mozer vágta a hálóba (3-3). Nagyot fordult a mérkőzés az első percekhez képest, a DEAC uralta az összecsapást, sorra alakította ki a helyzeteket, de Rinne vezérletével kitartott a védelem. Egy-egy kimaradt emberelőny maradt a harmad második felére, a debreceni fórból Mozer bődületes kapuvasat lőtt, így az eredmény már nem változott. Hiába lőtt több, mint kétszer annyit kapura ebben a periódusban Vaszjunyin Artyom csapata (6-13), a döntés a záró felvonásra maradt.

A szokatlanul meleg székelyföldi szeptember nem tett jót a jégnek, a harmadik harmadra is vizes maradt a pálya. Mozer fölé szálló bombája vezette fel a harmadot, továbbra is Rinnének volt több védeni valója. Nyeregben érezhette magát a DEAC, amikor jött az újabb fordulat, a 44. percben előbb Mihalik Gergő, majd testvére, Mihalik András is összeszedett egy-egy kiállítást. A kettős emberfórt kihasználták a székelyek, Sylvestre ismét jól kapirgált a kapu előtt (4-3). Egy perccel később egyenlő létszámban jött az újabb gól, az amerikai center, Dallas Gerads is közelről talált be (5-3). Kétgólos előnye birtokában a biztos védekezésre és a játék tördelésére rendezkedtek be a hazaiak. Az 50. percben eldőlt a mérkőzés; a születésnapos Brance Orban ajándékozta meg magát és csapatát egy góllal (6-3). Kimaradt debreceni emberelőny következett, majd az 58. percben Janne Väyrynen tört be a támadó harmadba és kipúpozta a hálót (7-3). A GYHK az inkább DEAC-fölényt hozó első 40 percet követően ritmust váltott, állva hagyta ellenfelét és ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Gyergyói HK: Rinne (Mag) – Haaranen, Wardley, Császár, Sylvestre, Bodó – Mesikammen, Fejes, Orban, Gerads, Vayrynen – Raymond, Imre, Sándor-Székely, Csiszer, Szigeti – Györfy, Ádám, Vincze G.

DEAC: Szeles (Hetényi) – Stensson, Uszcinyenka, Mozer, Galoha, Culjin – Kloz, Dobmayer, Bucskin, Kreisz, Shenfeld – Jakabfy S., Bukor, Mihalik G., Novotny, Mihalik A.– Jakabfy Cs., Nyisztor

GYHK DEAC

Fotó: Szász Adorján / GYHK

Úgy érzem, a következetességet illetően fejlődnünk kell

 

A GYHK–DEAC vezetőedzői reflexiói.

Markus Juurikkala, vezetőedző, GYHK: “Tudtuk, hogy kemény ellenfelünk lesz. Nem úgy játszottunk ahogy szerettünk volna, főleg a második harmadban voltak gondok. Úgy érzem, a következetességet illetően fejlődnünk kell, hatvan percig kell a lehető legmagasabb szinten teljesíteni. A harmadik harmad jól sikerült, a top játékosaink rendre eredményesek tudtak lenni, meglett a győzelem, és örülünk a három pontnak. Főleg a második harmadban túl sok területet hagytunk az ellenfélnek, túlságosan tiszteltük őket. Nagyon sok munka van még hátra, de örülünk, hogy behúztuk a győzelmet.”

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: “Úgy vélem, a kulcsmozzanat a kettős emberhátrányunk volt a harmadik harmadban, illetve emberelőnyben talált a Gyergyó két szerencsés gólt, az elsőt és a negyediket. Nálunk nem mentek be a helyzetek, negyven percig több gólhelyzetet teremtettünk, de nem voltunk ma annyira hatékonyak, mint az ellenfél. Megérdemelten nyert a Gyergyó.”

Erste Liga, 2024. szept. 27., péntek.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB