BJAHC–FTC-Telekom 3-4

   

A magyar bajnoki címvédő a hajrában harcolta ki a hosszabbítást, a pluszpont sorsáról a duplázó Adam Brady gondoskodott.

Mindkét oldalon debütánsakat avattak, a BJAHC-nál a délután folyamán bejelentett Judd Blackwater ott volt a harmadik sorban, míg az FTC negyedik bekkpárba nevezte a 15 éves Bencze Sebestyént. A kapukban Farkas Roland illetve Nagy Kristóf kezdtek.

Sofron István támadó harmadbeli kiállításával indult a csörte, – és bár Ravasz Csanád elszaladt emberhátrányban – a két perc lejártának pillanatában Tyni tette kapura a korongot a kékről, Razumnyak beletette ütőjét, vezetett a Fradi, 0-1. A BJAHC is megpróbálkozhatott egy fórjátékkal, nem találták a fogást a vendég védelmen. Egyenlő létszámban is maradtak kezdeményezők a hazaiak, Sofronék egyre több helyzetet alakítottak ki, Santerno lövésénél szépen védett Nagy. A 16. percben Somozának csak a félig üresen tátongó kapuba kellett volna betalálnia, az FTC-portás ekkor is átért. Santerno kisbüntetése alatt nem tudta növelni előnyét Fodor Szabolcs együttese, nem úgy mint a harmad végén egy kontra végén: Galajda centerezését Brady tette be, 0-2.

Sofron helyzettel indult a második felvonás, jobbára a Fradi harmadában zajlott a játék, de egy kontra végén Bogáti is gólt szerezhetett volna fonákkal. Kangyal Balázs együttese emberelőnyben sem találta a fogást ellenfelén, maradt meddő a fölény. Santerno kiugrását követően Nagy Kristóf védett, újabb hazai előny következett, Keresztes éppen mellé húzta a korongot, miközben ütőjét széttörték a vendég védők. Crespi is a kiállítás sorsára jutott, fél percig kettős előnyben támadhattak a Rozsomákok, végül szimpla fórban Szabó Bence nézte meg és pókhálózta ki a jobbfelsőt, 1-2. A 38. percben Szabó Dániel adta el a korongot kapuja előtt, Tóth Gergő nem tudott túljárni Farkas eszén. Mikor már mindenki a második szünetre készülődött a nézőtéren révbe ért egy BJAHC kontra: Keresztes finom csuklómozdulattal fonákkal közelről mattolta Nagyot, 2-2.

A 44. percben fordított a káposztásmegyeri alakulat: Szabó Dániel centerezése talán Galajda korcsolyájáról csúszott a gólvonalon túlra, 3-2. A hazai gól ellenére maradt a BJAHC fölény, a Fradi inkább kontrákra rendeződött be. A végjátékban egyre élesedett a meccs, kapu előtti kakaskodások tarkították a mérkőzést. Az 56. percben Pozsgai Tamás maradt le a palánk mellett, társai segítségével hagyta le a jeget a rutinos bekk. Varga kiállítása alatt Kestila lövését már mindenki bent látta, Farkas valahogy visszaért a lepkéssel, majd újabb párharcot nyert a légiós ellen a magyar kapus. Még bő fél perc volt hátra a hazai emberhátrányból, amikor Szabó Bence is csatlakozott társához a büntetőpadon: a kettős fórból még nem, de a szimplából összejött az egyenlítés, Kestila tette vissza kapu mögül Heinonak, aki mattolta Farkast, 3-3. A hátralévő két és fél percben több gól már nem esett, hosszabbításba torkollott a találkozó.

A ráadás legnagyobb helyzete a szólózó Szabó Bence előtt adódott – Nagy védte a ziccert -, a pluszpont mégis a Fradié lett. Crespi lőtte be erősen a korongot a kapu elé, Brady Roachot megelőzve belepiszkált, Farkas tehetetlen volt. A Ferencváros a végjátékban egyenlítve hosszabbítást követően 4-3-ra legyőzte a BJAHC-t, amivel feljött a hetedik helyre, míg a BJAHC visszacsúszott a negyedikre.

BJAHC: Farkas R. (Kiss D.) Pozsgai, Roach, Sofron, Nagy G., Schlekmann –, Szabó B., Szabó D., Ravasz, Weideman, Molnár B. – Boros D.,  Varga A., Blackwater, Vértes, Tóth R. – Dóczi,  Molnár Z., Santerno, Keresztes, Somoza

FTC: Nagy K. (Arany) – Seregély, Crespi, Galajda, Brady, Heino – Helgesen, Haranghy, Razumnyak, Kestila, Németh A. – Tyni, Farkas B., Tóth G., Mattyasovszky, Bogáti – Mártonffy, Bencze, Banga, Bán, Turbucz

bjahc_ftc_ravasz_nemeth

Fotó: Várhegyi Erna / BJAHC

Nem beszélhetek a bírókról, de már megmondtam az öltözőben, hogy ez fog történni

   

A BJAHC–Fradi fővárosi rangadó vezetőedzői nyilatkozatai.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: “Ha az egészet nézem, megvertük saját magunkat. A Ferencváros egy nagyon jó csapat, de az első harmadban többet lőttünk kapura, a másodikban felborult a pálya, de ezt gólra kell váltani. Hiába játszol fölényben, hiába vagy abban a pillanatban a jobb csapat, gyorsabb, kreatívabb, a végén a gólok számítanak. Nem beszélhetek a bírókról, de már megmondtam az öltözőben, hogy ez fog történni, mert már ismerem őket, hogy működik ez, és mi szerint számolják ezeket a helyzeteket, ezzel együtt kell élni. Remélem mindenki levonja azokat a tanulságokat, amiket én.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: “Keményen dolgoztunk, hogy sikerüljön nyerni. Elhúztunk 2-0-ra az első harmadban, de aztán a másodikban volt egy domimó-effektus, hogy a cserékben bent ragadtunk. Egy ilyen széles pályán messze vannak a cserepadok, nehéz cserélni. Bent ragadtunk ezekben a cserékben, ezért fáradtabbak voltunk. Jöttek a kiállítások, a kezünket, illetve az ütőnket használtuk a lábunk helyett. A harmadik harmadban kaptunk egy szerencsétlen gólt, de utána sikerült visszajönnünk és nyernünk. Nem lett volna igazságos, ha ezt a meccset sem tudjuk megnyerni, mert nagyon-nagyot küzdöttek a srácok. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy rengeteg fiatalnak volt rengeteg jégideje, és ezekből is jönnek azok a hibák, amik kellenek, hogy a fiatalok rutint szerezzenek. Viszont nagyon jó volt, hogy ennyit tudtak jégen lenni, jót tett, hogy a végén sikerült behúzni.”

Erste Liga, 2024. szept. 27., péntek.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , , ,

Hozzászólások (1)

  1. WA1907
      #1
    WA1907,   

    Nem beszélhetek a bírókról, de már megmondtam az öltözőben, hogy ez fog történni, mert már ismerem őket, hogy működik ez, -- bővebben tud valaki infót adni arról , hogy mit is rejteget ez a mondat?

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB