Vértes Nátán október közepéig BJAHC-os lesz
A nyarat Ausztráliában töltő csatárnak van tengerentúli szerződése, de előtte még az Erste Ligában edződik kicsit.
A BJAHC bejelentette, hogy Vértes Nátán a “következő időszakban” a csapat játékosa lesz. Mint az a bejegyzésből kiderül, jelen esetben ez egy október közepéig tartó időszakot jelent, ugyanis a fiatal csatárnak tengerentúli szerződése van. Vértes csatlakozásának megvan az oka, mint azt Kangyal Balázs szavai jelzik: “Sajnos, a szezon még el sem kezdődött, de már van egy játékosunk – az egyik legmeghatározóbb magyar játékos, Nagy Krisztián személyében –, aki komoly sérüléssel küzd, és több hónapig is tarthat a felépülése. Aztán itt vannak a fiatal játékosaink a Budapest Jégkorong Akadémiáról, akiknek olyan erősre sikerült a felnőtt csapat ajtaján való kopogtatás, hogy egyiküknél a bokaszalag szakadt el, a másiknak a kézfeje repedt meg. A sérülések önmagukban is sajnálatosak, de a létszámban is jelentkezik a srácok hiánya. Nagyon sok játékos igazolt külföldre az utánpótlásunkból, úgy hogy nem vagyunk túl jó helyzetben e téren, és amint mondtam, Krisztián elvesztése elég érzékenyen érintett bennünket.”
Vértes Nátán legutóbb Ausztráliában jégkorongozott, azt megelőzően pedig Székesfehérváron szerepelt. A BJAHC péntek este a Corona Brasov otthonában lép jégre.
fotó: BJAHC
További cikkek
- A multisport segítheti a gyerekek fejlődését
- Véget ért a német juniorbajnokság első köre
- #eznemhoki
- Kedden elrajtol a Magyar Kupa 2024/25-ös kiírása
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Csalódást keltő ausztriai túrát zártak az U21-es csapatok
- A Vasas elnézést kért
- Múlt hét óta erre a meccsre készültünk, hogy nyerni fogunk
- Ha a jég minősége kritikán aluli, akkor kell tudni változtatni