32/32 – Edmonton Oilers

Az Oilers egyetlen sikerre volt attól, hogy elhódítsa és 31 év után Kanadába vigye a Stanley Kupát. Most megtennék ezt az apró, de hatalmas lépést.

Az Edmonton számára óriási hullámvasút volt a magunk mögött hagyott szezon. Kezdésként 8-1-es vereséget szenvedtek a szezonnyitón, 12 mérkőzés után pedig mindössze 5 ponttal szerénykedtek. Jay Woodcroftnak meg is köszönték a munkát, és jött Kris Knoblauch, aki életet lehelt az Oilersbe. Az első 5 meccsből csak kettőt húztak be, a következő 27-ből viszont 24-et és visszajöttek a playoff térképére. Ezt követően a rájátszásban sorra vették az akadályokat: kiejtették a Los Angelest, a Vancouvert és a Dallast, majd jött a Florida elleni finálé, ahol ismét felültek a hullámvasútra. Az első három találkozó elvesztése után egyenlítettek, de a mindent eldöntő hetedik meccset elbukták, így Kanadának továbbra sincs bajnokcsapata 1993 óta. Ezt a példátlanul hosszú sorozatot szakítaná meg az Oilers.

Azzal nem mondunk nagy újdonságot, hogy az Edmonton támadójátéka top 3 minden statisztikában, legyen szó a lőtt gólokról, ezek áltagáról, a várható gólokról, az emberelőnyös vagy éppen az 5 az 5 elleni játékról. A csapat lelke továbbra is Connor McDavid, aki többször is bebizonyította, hogy egy teljesen más dimenzióban hokizik. Nem sokkal marad el mögötte hű fegyverhordozója, Leon Draisaitl akivel együtt az egész NHL leghalálosabb párosát alkotják. Az Oilers nagy párosa mellett ott van még Zach Hyman, Ryan – Nugent Hopkins, valamint az az Evan Bouchard, aki 82 pontjával a liga negyedik legeredményesebb hátvédje volt. Ez a kvintett generálta a gólok és a gólhelyzetek több, mint kétharmadát fórban és 5 az 5 ellen, de igazából a bottom sixtől is jöttek a gólok rendesen, hiszen Evander Kane és Warren Foegele is 20 gól felett zárt, ráadásul a cserestop előtt behúzták Adam Henrique-t, aki telitalálatnak bizonyult. A már így is bombaerős támadógépezet a nyáron tovább erősödött két szélsővel, a Viktor Arvidsson, Jeff Skinner párossal, ennek köszönhetően pedig tovább nyílt a taktikai repertoár ollója.

Ami a védekezést illeti, az Oilers borzalmasan kezdte a szezont, minden létező kategóriában bottom 10-ben tanyáztak. Az edzőváltást követően viszont teljesen más struktúrát és taktikát, épített ki Knoblauch, aminek látványos javulás lett az eredménye. Négy játékos azonban még a javulást követően is elképesztően kilógott a csapatból amikor a jégen volt, a várható kapott gólok tekintetében. Draisaitl a védekezésbeli hiányosságait bőven kompenzálta elöl, ugyanez viszont nem volt elmondható az Evander Kane, Connor Brown, Codi Ceci, Darnell Nurse kvartettről. A juniorban McDaviddel együtt játszó Brown leigazolása teljes terített betli volt, akár a védekezést nézzük, akár a támadást. A Ceci – Nurse hátvédpáros pedig olyan látványosan gyengén teljesített, hogy a playoffban egyenesen utaztak rá az ellenfelek és sorozatosan használták ki a hibáikat. A “remek” játéknak meg is lett az eredménye: Cecitől elköszöntek, és ugyanezt tennék Nurse-zel is, ám tőle nem lesz könnyű szabadulni az évi 9,5 millió dolláros fizetése miatt. Nem tett jót az Oilers védelmének, hogy a nyáron a St.Louis egy offer sheet keretében elvitte Philip Broberget és az ő helyére, csak Ty Embersont és Josh Brownt sikerült hozni Ez a páros azonban nagyon vékony, éppen ezért az Edmonton még most is, egy hónappal a rajt előtt is folyamatosan olyan védőt keres, akit a top 4-ben használhat. Nem lenne szenzáció, hogy ha a védelem megint pocsékul teljesítene, akkor a szezon első negyedében – harmadában az Oilers kötné az első jelentősebb üzletet a ligában.

A tavalyi szezon első hónapjában látott zuhanórepülésből a kapusok is vatagon kivették a részüket. Stuart Skinner és Jack Campbell közül az utóbbi olyan elképesztően gyenge volt, hogy le is küldték a farmba az 5 milliós fizetésével együtt, ahonnan már nem is tért vissza, a helyére pedig érkezett Calvin Pickard. A szezont végül a Skinner – Pickard párossal vitte végig az Oilers, óriási hullámvölgyeket és egy teljesen átlagos statisztikát bemutatva. Kettejük közül végül Skinner kapta a kezdő szerepét és ő állt a vasak közé a playoffban is, de hogy mennyire nem számított tényezőnek, azt jól mutatja, hogy 90%-os volt a védési hatékonysága és 4 a várható kapott gólok száma. Természetesen voltak fantasztikus meccsei – ahogyan Pickardnak is -, de alapjában véve meglepetésnek számítana, hogy ha látványos javulást produkálnának. Az Oilers akkor lesz gondban, hogy ha Skinner, Pickard páros hozni fogja a tavalyi produkcióját, mert ebben az esetben szintén jöhet egy csere egy magasabban jegyzett kapusért.

A tavalyi edzőváltást követően a liga legjobb csapata lett az Edmonton 46-18-5-ös mérleggel az alapszakaszban és végül egyetlen győzelemre került a Stanley Kupától. Ezt az egy sikert azonban rettentő nehéz lesz elérni, mert a védelem és a kapusposzt ligaszinten csak átlagos. Az Oilerst a céljának az elérésében két dolog tovább rontja: az egyik, hogy már tavaly is a liga legidősebb csapata volt és idén is az lesz. Kérdés, hogy a kor nem megy-e a sebesség rovására a bottom sixben és a védelemben, úgy, hogy az első két sor elképesztően gyors és dinamikus hokit játszik. A második probléma az elsőből adódik. Matthew Savoie kivételével gyakorlatilag nincs olyan fiatal akit, a farmból fel tudnának hozni és megütné ezt a szintet akár játéktudásban, akár sebességben, mert sajnálatos módon az egész NHL-ben az Edmontoné az egyik legrosszabb prospect pool. Ezért lesz érdekes, hogy a már említett hiányposztokra hogyan oldana meg egy – egy cserét a front office. Ennek a problémának a megoldására az Oilers a nyáron megszerezte azt a Stan Bowmant, aki felépítette a három Stanley Kupát nyerő Chicagót. Az ő munkája az íróasztal mögött legalább olyan fontos lesz, mint McDavid és Draisaitl játéka a jégen és amennyiben ő tető alá tud hozni egy – két látványos cserét, akkor az Edmonton valóban bízhat a Stanley Kupa megszerzésében.