Crosby marad Pittsburghben
A Penguins kapitánya a szerződéshosszabbításnál most is figyelembe vette a számmisztikát.
Sidney Crosby a 2005-ös draft legelső választottja volt a Pittsburgh jóvoltából. A korszakos zseni 1987. augusztus 7-én született így nem volt meglepetés, hogy mezszámnak ugyanúgy a 87-est választotta, mint a juniorcsapatában a Rimouski Océanicban. Ez a szám azonban nemcsak a mezén kísérte végig Crosbyt, hanem a szerződésinél is. A játékosbörzét követően aláírta a belépő szintű szerződést (Entry-Level Contract), aminek a lejárta után, 2008-ban meghosszabbította a kontraktusát a klubbal: öt évre, idényenként 8,7 millió dollárért. Miután ez a szerződés 2013-ban kifutott, Crosby ismét hosszabbított és ismét csak évi 8,7 millió dollárért, a különbség mindössze annyi volt, hogy már 12 évre. Ez a jelenleg is aktív megállapodás 2025 nyarán jár majd le és most ezt toldotta meg a Pittsburgh és az NHL történetének 10. legponterősebb játékosa újabb két évvel 2027-ig, természetesen évi 8,7 millió dollár értékben.
A belépő szintű szerződést nem számítva, Crosby minden évben 8,7 millió dollárt keresett és 2027-ig ugyanennyit fog keresni. Ez azt jelenti, hogy 19 év alatt – 2008 és 2027 között -, összesen 165,3 millió dollár a teljes bére.
Crosby háromszor vezette Stanley Kupa – győzelemre a Penguinst. Az alapszakaszban 1272 mérkőzésen 592 gólt lőtt és 1004 gólpasszt adott, ami 1596 pont. A rájátszásban 180 találkozón 71 gól és összesen 201 egység került a neve mellé.
THE CAPTAIN IS COMMITTED.
The Penguins have re-signed Sidney Crosby to a two-year contract extension, running through the 2026.27 season and carrying an average annual value of $8.7 million.
Details: https://t.co/13N1vhbR2S pic.twitter.com/zgLb01EpgY
— Pittsburgh Penguins (@penguins) September 16, 2024
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette 2-5
- Dylan Guenther volt az NHL első hetének a legjobbja
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Azok a csodálatos nyolcvanas évek
- Vas Márton csapata 10 gólt kapott Rouenben
- 9 éve nem kezdett ilyen rosszul az Edmonton
- 1300. pontját szerezte Malkin
- Bartalis nagyon eladta Fazionak a svájci figurát
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-1