Az ICEHL csapatai, 3. rész: Pustertal, Linz

   

Szeptember 20-án indul az ICEHL idei idénye, hat lépésben mutatjuk be a 13 résztvevőt, a legvégén a kedvenc csapatot, a Hydro Fehérvárt.

Az első részben a legutóbbi idény két leggyengébb csapatának, a Graz és az Asiago erősítési terveiről beszéltünk. Aztán következett a szintén csalódást okozó Innsbruck és a bajnoki döntős Klagenfurt. A harmadik részben a Pustertal és a Linz következik.

HC PUSTERTAL

A HC Pustertal már az ötödik szezonját kezdi majd az ICEHL-ben. Amolyan hullámvasút az eddigi teljesítménye, sajnos a tavalyi éppen felfelé ível, a Fehérvár kárára. Az alapszakaszt nyolcadik helyen záró olaszok előbb a szlovén Olimpiját, majd a Fehérvárt is mindent eldöntő meccsen ütötték el a továbbjutástól, hogy aztán a Klagenfurt kisöpörje őket. Azt már tavasszal tudni lehetett, így is maximálisan elégedettek voltak a szezonnal, idén pedig nagyobb bravúrra készülnek.

EDZŐ

Hiába a kiváló eredmény, a finn Tomek Valtonen és Kasper Vuorinen duóval nem hosszabbítottak. A helyükre a dán Jason Jasper érkezett, aki 13 DEL-szezon után állt fel a kispadra, és eddig a dániai Esbjergben dolgozott. Segítője a mindössze 33 éves amerikai Kohl Schultz lesz, a kapusedző továbbra is Thomas Tragust lesz. Fiatal edzői team, amely már bizonyított korábban is.

KAPUS

Andreas Bernard marad a ketrecek között, de leigazolták Olivier Roy-t akit azért Fehérváron rendkívül jól ismernek a szurkolók. Két szezont húzott le Magyarországon, legutóbb 31 meccsen 92 százalékos védéshatékonysággal. A következő szezonban már a Pustertalt segíti.

VÉDELEM

A gárda öt légiósától köszönt el a holtszezonban. Christian Kasastul, Joel Messner, Ryan Stanton Arwin Atwal és Wyatt Ege is eligazolt. Két amerikai védő jött, közülül Ausin Osmanskit a Carolina draftolta 2014-ben, elmúlt idényben az ECHL-ben 57 meccsen 40 pontot termelt. Sokat várnak a norvág Ole Einar Andersentől, őt az Allsvenskanból igazolták. Gustav Bouramman Grazból jött, maradt Ivan Althuber, Daniel Glina és Luca Zanatta. A legutóbbi idényben 139 gólt kaptak, érezhetően erősödött a kapus és a védő szekció, így ebből faragni is tudnak majd.

CSATÁRSOR

Az egyik legbiztosabb pont, a kanadai Jason Akeson hosszabbított. Nem csak a házi gólkirály, de az egész ligában a legtöbb gólpasszt kiosztó csatár volt 50 assziszttal. Hárman ebből a csapatsorból is távoztak, de érkezett Tyler Coulter, aki korábban az Innsbruckban hokizott, legutóbb Szlovákiában 18 gólja és 21 asszisztja volt. A Slovantól szerződtetett Brett Findlay is játszott már Fehérváron, a Bolzanóban pedig három ICEHL-es szezonja volt. Cedric Lacroix pedig a Vorarlbergen hokizott korábban, így ő is jól ismeri a ligát, a svéd Mikael Frycklunf és Alex Petan is hosszabbított. A Pustertal Achilles-sarka a tavalyi szezonban az 5 az 5 elleni játék volt. Hiába voltak emberelőnyben az egyik legjobbak, az előbbiben csak 145 gólt ütöttek, ami a liga nyolcadik helyére volt csak elég.

BLACK WINGS LINZ

A Linz az ötödik helyen zárta a legutóbbi idényt, így a playoff első körében nem kellett játszania. Aztán nagyon simán, 4-1-re kapott ki a negyeddöntőben a Salzburgtól, így kiesett. A csapatnál úgy érzik egyre több potenciál van a csapatban, így csak apró változtatásokat hajtottak végre.

EDZŐ

Már harmadik szezont kezdi a kispadon Philipp Lukas. Segítője az 1976-ban, Torontóban született Szűcs Márk lesz, aki 2000 óta tíz szezont húzott le a Linz csapatában, majd edzősködni kezdett, már a 15. szezonja lesz linzi edzőként.

KAPUS

Itt sem lesz változás a tavalyihoz képest. A Fehérvárról szerződtetett Rasmus Tirronen mellett Thomas Höneckl fogja óvni a kaput a góltól. Tirronen tavaly a védéshatékonyságát tekintve a harmadik legjobb volt a ligában.

VÉDELEM

A Linz úgy döntött, három légiósa közül kettőt lecserél. Matt MacKenzie és Martin Stajnoch távozott a klubtól, helyükre Greg Moro és Ian Scheid érkezett. Moro Csehországból érkezik, a góészerzésben is erős, 193 centis Scheid pedig a DEL-ben, majd a Slovanban, utána a Nürnbergben hokizott. Jó hír a linzi drukkereknek, hogy Greg Kragl, Raphael Wolf és Niklas Würschl szolgálataira a jövőben is számíthatnak. Ez a hat védő alkotja majd a magot, akik mellé fiatalokat próbál beépíteni a Linz.

CSATÁRSOR

A támadók közül Marco Brucker 33 évesen befejezte a pályafutását. Helyére Marcel Witting érkezett, akit Svédországból hoztak haza. A pontkirály, a 23 gólos és 35 gólpasszos Graham Knott maradt. Ahogy Shawn St-Amant is. A két kanadai mellett a helyi duó, Brian Lebler és Emilio Romig biztosíthatja jövőre is linzi pontokat. Előbbi 46, utóbbi 38 pontot szerzett tavaly. A linzi csatársorból nem volt több távozó, a másik két légiós, Sena Collins és Brodi Stuart is maradt. A legutóbbi szezonban 156 gólt ütöttek, ami a negyedik legjobb volt a ligában. Nem kérdés, ha ez így marad, két elbukott negyeddöntő után akár többre is képes lehet ez a csapat.

HC_Pustertal

(A hockey-news.info nyomán. Fotó: Hocke-News.info)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB