32/32 – Florida Panthers
A Stanley Kupát nehezebb megvédeni, mint megszerezni, mégis erre készülnek délkeleten.
A Florida a két évvel ezelőtti holtszezonban végrehajtotta az év cseréjét, amiről akkor még nem lehetett tudni, hogy az évezred egyik legnagyobb hatású cseréje lesz. A Calgaryből Sunrise-ba kerülő Matthew Tkachuk az első évben még csak a fináléig vezette a Panthers, a másodikban viszont elhozta az álmot a szurkolóknak. A cél természetesen a duplázás lenne a Floridánál, ám mondás úgy tartja, hogy egy címet nehezebb megvédeni, mint megtartani és ez a közhely a Floridára is igaz.
Egy Vlagyimir Taraszenko, Nick Cousins, Kyle Okposo trió elvesztése bármelyik csapatnál komoly érvágás lenne, de nem a Floridánál, ahol ezzel együtt is megmaradt a csapat magja.Paul Maurice vezetőedzőnek ráadásul szerencséje is van, mert Okposo és Taraszenko csak a cserestop előtt érkezett, így személyükben nem olyan fogaskerekeket vesztett a gépezet, akik részei lennének évek óta a csapat szerkezetének. Apropó szerkezet. Maurice második óriási szerencséje, hogy a Panthers úgy tudott sikeres lenni az elmúlt két szezonban, hogy a két legnagyobb ászát, a Szasa Barkov, Matt Tkachuk kettőst egyáltalán nem kell egymás mellett játszatnia, ami óriási kombinációs lehetőségeket ad a kezébe. A Panthers ennek köszönhetően nem egy egysoros, fejnehéz gárda, hiszen az első két sorban Barkov és Tkachuk mellett szabadon variálhatja a játékoskokat. És akkor még nem is említettük Anton Lundellt, valamint a két új szerzeményt Tomas Noseket és Jesper Boqvistet, akik bármikor képesek lehetnek feljebb lépni egy-egy sorból tovább növelve Maurice fegyvertárát. Maurice-ank és az egész franchisenak tulajdonképpen egyetlen egy problémával kell szembenéznie: nincs fiatal játékosuk, akit a farmból felemelhetnének vészhelyzet esetén. Barry Zito az évek alatt nagyon komoly embereanyagot rakott össze, ennek azonban komoly ára volt: a franchise 2021 óta nem választott az első körben és jövőre sem fog, hacsak valakitől nem szerez egy első körös választást. Az egyetlen lehetséges jelölt, aki esélyt kaphat a nagyok között az egyedül a jobbszélső Mackie Samoskevich.
Ami a védelmet illeti, itt már sokkal súlyosabb veszteségeket szenvedett el a klub, mint a csatársorban. Brandon Montour és Oliver Ekman – Larsson személyében két nagyon hasznos védőt vesztett a Panthers és akkor még nem is említettük Szergej Bobovszkij tartalékját Anton Stolarzt, aki az egyik legjobb második számú hálóőr az egész NHL-ben. A két hátvéd távozása után a Gustav Forsling – Aaron Ekblad páros lesz a Florida első számú védőpárosa. Főleg Forsling játékát lesz érdemes figyelni, aki szép csendben utolérte a legjobbakat és valószínűleg a liga egyik legalulértékeltebb bekkje. A svéd – amerikai páros mögött azonban szakadék tátong. Az OEL – Ekblad páros 5 az 5 ellen a második leggólerősebb volt, a Niko Mikkola, Dmitrij Kulikov páros ezzel szemben nem fogja tudni támogatni a támadásokat, hiszen ketten együtt 5 gólt lőttek tavaly. Mikkola és Kulikov statikus, igazi stay at home védők és ugyanez igaz a nyáron megszerzett Nate Schmidt, Jesper Boqvist párosról is, akiknek szintén nem a támadások építése az erősségük.
Egészen furcsa ívet mutat Szergej Bobrovszkij elmúlt 4 éve. Kétszeres Vezina – trófea győztesként a legrosszabb ár/érték arányú kapusnak tartották, azóta viszont hatalmasat fordult a világ. 2022-ben a legtöbb győzelmet szerezte, 2023-ban a döntőig vitte a Floridát, idén pedig el is hódította a trófeát a csapatával. A nehéz floridai kezdés után az most már szép “Bob” számára és gyakorlatilag készülhet a HHOF beiktatására. Bobrovszkij váltója valószínűleg Spencer Knight lesz és nem a most megszerzett Chris Driedger. Az ok roppant egyszerű: tavaly Knightot a 4,5 milliós fizetésével is leküldték a farmba, idén viszont aligha lépik meg ismét ugyanezt.
A Florida felért a csúcsra, így minden más eredmény kudarc lenne a szurkolóknak és a játékosoknak egyaránt. Idén még összejöhet a nagy dobás, ám roppant nehéz dolguk lesz, hiszen a csoportban ott van a Boston, a Toronto és a Tampa Bay. Nem kérdés, hogy a playoffba jutás simán meglesz, de a duplázás már egy teljesen más történet. Ha nem lesz meg, akkor valószínűleg hosszú időre lemondhatnak a kupáról Floridában, mert a 2025-ös nyár roppant nehéz lesz Zito számára. Jelenleg így is 158 ezer dollárral vannak a sapka felett, de jövőre a kulcsjátékosok közül lejár Sam Bennett, Carter Verhaeghe és Aaron Ekblad szerződése is, így áldozatokat kell majd hozni, hogy kit vagy kiket tartsanak meg.
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette 2-5
- Dylan Guenther volt az NHL első hetének a legjobbja
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Azok a csodálatos nyolcvanas évek
- Vas Márton csapata 10 gólt kapott Rouenben
- 9 éve nem kezdett ilyen rosszul az Edmonton
- 1300. pontját szerezte Malkin
- Bartalis nagyon eladta Fazionak a svájci figurát
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-1