UTE–DVTK Jegesmedvék 3-2

   

Az Újpest szoros meccsen verte a DVTK-t és ezzel az első győzelmét szerezte az idei szezonban.

Álmosan kezdődött a mérkőzés az újpesti csarnokban, az első tíz perc gyakorlatilag érdemi esemény nélkül pergett le. Az egyetlen izgalmat egy megpattanó lövés jelentette a hazaik kapuja előtt, de Rajna magabiztosan szedte össze a korongot. A DVTK minimálisan meddő mezőnyfölényt harcolt ki, ennek ellenére az Újpest szerzett vezetést teljesen váratlanul, amikor Pokornyi Dávid passzával Laskawy Ferenc lépett ki a jobb oldalon és a bedobópontról hajszálpontosan lőtte ki a hosszú alsót. (1-0) A hazaiak azonban nem sokáig örülhettek a megszerzett vezetésnek, mert négy perccel később egyenlített a DVTK. Szirányi Bence kapta meg a játékszert a kék vonalnál, a lövése pedig a kapu jobb oldalába vágódott az embertömegtől semmit sem látó Rajna mellett. (1-1). A játékrész befejezése előtt a vendégek akár a vezetést is átvehették volna, de a 2 az 1 elleni szituációban Kulesov elszórakozta a hatalmas ziccert.

A második felvonás gyakorlatilag úgy indult mint az első, a különbség mindössze annyi volt, hogy öt perc telt el valamire helyzet nélkül, aztán pillanatok alatt történt egy gólváltás. Az Újpest Kovács Alex révén szerzett ismét vezetést emberelőnyben, miután az elalvó védők között a leggyorsabban reagált (2-1), 21 másodperccel később pedig Lövei Dávid vert be egy kipattanót, amivel másodszor is egyenlítettek a Jegesmedvék (2-2). A gyorsan jött egyenlítés meghozta a vendégek lendületét, de igazán nagy ziccert nem tudtak kialakítani Rajna kapuja előtt, sőt egy újabb hiba – mint később kiderült – végzetesnek bizonyult. A DVTK védői ismét csak nyomozták a korongot, a tavaly még piros-fehérben játszó Páterka Bence viszont nem aludt és behúzta a kipattanót (3-2). A lila-fehérek a játékrész utolsó harmadában kétszer is növelhették volna az előnyüket, de sem Clarke, sem Vokla büntetését nem tudták gólra váltani.

ute_dvtk

A befejező játékrész ismét egy újpesti előnnyel indult, de akárcsak az előző kettőt ezt sem tudták kihasználni Jason Morgan fiai. A hazaik becsületére legyen mondva, nem ültek rá az eredményre, nem tördelték a játékot még akkor sem, amikor a DVTK fokozta a tempót. A harmad közepén volt egy csúnya ütközés, de a videózást követően Szabó Rácz Maxim mozdulatát nem ítélték szándékosnak, így egy kisbüntetéssel megúszta az újpestiek játékosa, a DVTK azonban nem tudott élni a lehetőséggel. Másfél perccel a befejezés előtt a vendégek időt kértek és lehozták volna a kapusukat, Berdnyikov azonban bottal akasztás miatt a büntetőpadra került, ami megpecsételte a sorsukat. Az Újpest 3-2-re győzött és ezzel megszerezte az idei első sikerét.

UTE: Rajna (Váradi) – Desrocher, Kiss D., Walker, McNulty, Kiss P. – Franyó, Sol, Szalma, Just, Laskawy – Pokornyi, Tornyai, Kovács S., Páterka, Kovács A. – Rósa, Nádasy, Szabó Rácz, Simon P.

DVTK Jegesmedvék: Vosvrda (Praták) – Vokla, Vojtkó, Hunt, Pineo, Miskolczi – Szirányi, Szathmáry, Berdnyikov, Bartos, Doyle – Masella, Skrabov, Kulesov, Lövei, Blasko – Sánta, Csiki, Trozsák, Rétfalvi, Farkas M.

Úgy gondolom, hogy az akarattal nem volt gond nálunk sem

   

Az UTE–DVTK Jegesmedvék találkozó vezetőedzői meglátásai.

Jason Morgan, vezetőedző, UTE: “Javult az emberhátrányos játékunk az előző mérkőzéshez képest, ez a fegyelmezettség kulcskérdés volt. Jól kezdtük a meccset, Laskawy Ferenc sorozatban már a második találkozón szerzett gólt, ez hatalmas energiát adott nekünk. Dansereau kiesésével kicsit változtatni kellett a sorok struktúrájában, erre is jól reagált a csapat. Kiemelném a harmadik sort, Kovács Alex most is betalált, de az egész csapatnak nagyon jól ment a játék, az idő előrehaladtával szerintem még ennél is jobbak leszünk.”

Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Gratulálok a győzelemhez az ellenfelünknek, és a saját csapatomnak is gratulálok, úgy gondolom, hogy az akarattal nem volt gond nálunk sem. Az Újpest szerezte meg a vezetést, utána visszajöttünk a mérkőzésbe, és szerettük volna gyorsan lezárni, ezért felesleges energiákat pazaroltunk el, amit nem lett volna szabad. Nagy iramú találkozón maradtunk alul minimális különbséggel, de megyünk tovább és igyekszünk fejlődni.”

Erste Liga, 2024. szept. 15., vasárnap.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

Páterka győztes gólt szerzett a korábbi csapata kárára

   

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB