Megfelelő toborzással és tehetséggondozással robbanásszerű változás jöhetne a magyar hokiba

A Séra Miklós-díjazott, 31 éve az edzői pályán tevékenykedő, rengeteg későbbi válogatott játékossal a jégkorongot megszerettető Keszthelyi Miklóssal beszélgettünk a magyar hoki irányáról, a cseh-szlovák tradicionális vonalról, valamint a toborzás és a tehetséggondozás fontosságáról.

Mielőtt belefolynánk a jelenlegi irányokba, kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, mióta dolgozol jégkorong edzőként?

1993. január 19-én kezdtem, eléggé évszámos ember vagyok, de a nevekre is jól emlékszek, például 10 perc múlva már mindenki nevét tudom egy óvodai csoportban. Mindig is az Újpesti Torna Egylet foglalkoztatott, most már több mint 31 éve edzősködök. Dolgoztam különböző korosztályos válogatottak, Select csapatok mellett, a legidősebb korosztályom az U16 volt. A kisebbekkel találtam meg jobban a számításaimat, az idősebb korosztályok is érdekelnek, de U16-ban vagy afelett már nem igen dolgoznék.

Babic Vladimirrel 2016 óta foglalkozom a Hungary Talentettel, onnan kezdtek bejönni Magyarországra a Select csapatok, amik rávilágítottak arra, hogy az ügyesebb gyerekekkel érdemes még szakszerűbben, több időben foglalkozni, ugyanakkor nem szabad kiégetni őket. Én az U10-esek és az U11-esek mellett vagyok egy kollégával együtt, aki korosztályváltásnál továbbviszi őket, én inkább a kicsiknél vagyok bennfentesebb. Most a 2015-ös korosztályt kezdjük el, több klubból járnak hozzánk, ez nem titok. A jelentkezők részt vesznek egy szintfelmérőn (try-out nap), aki megugorják és bekerülnek a bő keretbe, azokkal elkezdjük a közös munkát. A kapu mindig mindenki előtt nyitva áll, ez nem egy végleges döntés.

Mit ad pluszban egy Select csapat a sima klubhoki mellett?

Ha a szlovák és a cseh gyerekek csak kluboknál edződnének, valószínű már közelebb lennénk hozzájuk. Észak-Amerikában már régen kitalálták a Select csapatokat, a kiegészítő képességfejlesztéseket. Európába legtöbb országába a rendszerváltás környékén jött be, hozzánk Vladó hozta be – tehát szlovák vonalon érkezett –, azóta 3-4 kis csapatocska járja az országokat. A szlovákoknál, cseheknél jó pár edző már elhagyta a klubcsapatát, csak különedzéseket tartanak, Select csapatokat működtetnek. Ezek az edzők vagy nagyon ismertek, például hatalmas NHL-tapasztalattal rendelkeznek, vagy nagyon jól csinálják a dolgukat, hiszen ki kell tűnniük a többi edző közül és ezt ők is tudják.

Több mint 31 éve vagy az edzői pályán, mi tud még motiválni téged ennyi idő után is?

Engem az motivál, hogyha létrehozhatok egy kis csapatot. A gyerekek eljönnek korcsolyázni, szerelést kapnak, részt vesznek az első edzésükön, első tornájukon, elindítjuk őket a hokis úton. A gyerkőcök cseperedése inspirál engem. Évente 700-900 óvodással találkozok, közülük olyan 120-an szoktak lejönni a jégpályára, óriási merítési lehetőség ez nekem.

Mostanában két T betűs szó a mozgatórugóm: Toborzás és Tehetséggondozás. Mindkettőt lehet mindig magasabb szinten művelni, újat tanulni, nincs megnyugvás. Szeretek inspiráló közegben lenni, voltam most pár hónapja Finnországba, de havi szinten járok Csehországba is, főleg Select tornákra. Elképesztő az a miliő, az a profizmus, ami ott van. Olyan jó lenne ezt itthon is megvalósítani. 12 top cseh (többnyire akadémiákról összeszedett) Select csapatok ellen játszhatunk, ez nekem akkora motivációt ad, ami hónapokra feltölt. A kisebb korosztályokban meg lehet csinálni, a mutatott játékban ott tudunk lenni a cseh csapatok szintjén, itt még nincs olyan áthidalhatatlan különbség, ami évekkel később kialakul. Ha velük együtt növünk fel, ki tudunk menni hozzájuk, hónapról hónapra ezt a tempót kapjuk, a legjobb nemzetekkel tudunk játszani kis korban, akkor később nem fogunk megijedni, amikor egy olasz vagy szlovén csapattal kell U18, U20-es szinten találkozni. De ugyanez igaz példának okáért az erdélyiekre, együtt játszanak az anyaországiakkal és divízió 2-ből már az 1/A-ban van a felnőtt válogatottjuk. Felhoztuk őket, reméljük a szlovákok, csehek is felhúznak minket. Tradícióban sosem fogjuk utolérni őket, nem jelentünk rájuk veszélyt, de a hátukon fel tudunk kapaszkodni, hogy például Norvégiával, Franciaországgal, Ausztriával már partiban lehessünk.

Csapatoddal, a Hungary Gladiatorsszal idén is részt vettetek a csehországi Telcben megrendezett Summer Talent Cup-on, Európa egyik legrangosabb korosztályos tornáján. A 16 csapatos U10-es mezőny kilencedik helyén végeztetek. Számít egy ilyen kaliberű tornán az eredmény, fontos, hogy hányadikak vagytok?

Magyarok vagyunk, így sajnos számít hányadikak vagyunk. Nyilván engem is jobban motivál, ha előrébb végzünk, örülök, ha győzünk, de nyugodt vagyok, bármilyen eredmény is születik. Szóval számít is meg nem is. A Hungary Gladiatorsszal most értük el a számszakilag a legjobb eredményt, de a csapaton belül folyamatosan változik az összetétel. Nem ördögtől való, hogy egyszer egy ilyen AAA-s tornát megnyerjünk, de azért tegyük tisztába a dolgokat, ők hétről hétre ilyeneket játszanak. A csehek 12 csapatba vannak szétdobva, ha összeállítanák a legjobbjaikat, nem sok esélyünk lenne. Ők megtalálják azt a 9 szupertehetséges gyereket az országban, akit mi nem. Ha nálunk is minden óvodás jégen lenne, látnák a helyi edzők, akkor óriásit nőne a merítési lehetőségünk.

Fiatal korosztályoknál megfigyelhető jelenség, hogy az akcelerált, azaz a fejlődésben előrehaladott gyerekekkel vannak tele a Select csapatok, nálunk is, de az ellenfeleknél is. Nyilván minden edző azokkal szeret foglalkozni, aki a maga korában a legjobb: 2015-ös játékosoknak szólt a torna, de biológiailag a többség nem 2015-ös. Valaki magasságban, más játékolvasásban vagy gyorsaságban, memóriában előrébb tart, mint a korosztálya. A jelenleg az egyik legerősebb csapatunkkal voltunk Telcben, de a többi gyerekünk is lehet akár válogatott jégkorongozó, csak lehet később érnek be. Sok edző sajnos ezeket a gyerekeket elhagyja. Ők tartoznak a B csapatba, akik a saját ütemükben, nyugodtan érnek és előbb-utóbb utolérhetik az akceleráltakat. Ha nem lenne ott az A csapat, akit utol kell érni, akkor nem futnának utánuk. Ha nincs, aki húz edzésen, akkor nem lesznek ők sem jobbak később.

Hogy lehet kijutni egy meghívásos tornára?

Manapság ez már nagyon egyszerű, jelentkezel online. Nem is kell horribilis összegeket kifizetni, például 180 euró egy szlovákiai túrára a nevezés. Persze ki kell utazni, de itthon is el kell menni meccsnapon az ország másik végébe. Ez egy nagyszerű ár-érték arány, ilyen kevés összegért lehet 6-7 meccset játszani nívós csapatok ellen.

Miben vagyunk lemaradva a csehekhez vagy a szlovákokhoz képest, behozható-e ez a hátrány egyszer?

Az egyik az indíttatás. Múltkor a finn mentoredzőnk megkérdezte tőlünk, hogy a 120 gyerekből, aki alsóbb korosztályokban nálunk játszanak, hány jött le magától hokizni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyi. Egy cseh kisvárosban minden kisgyerekről tudják, hogy 3-5 éves kora környékén előbb-utóbb meg fog jelenni a jégpálya körül, mert minden a hokiról, Jaromír Jágrről szól. Folyamatosan megy a jégkorong a tévében, este 11-kor még amatőr meccs kezdődik. Annyi gyerekből csak az extratehetséges marad meg profinak, több tízezer amatőr hokisuk van, hiszen kiskorában mindenki jégkorongozó akart lenni. Nálunk a foci ilyen sport, a kerületünkben minden óvodában van kis pálya, és ott máris felfedezik, ha valaki ügyes. Nálunk én hívom le a gyereket hokizni, ott lemegy magától. Motivált, akar a cseh gyerek, itt meg mivel én hívom, nehezebben tudok követelményeket támasztani, mert megvonja a vállát és elmegy.

A második a tradíció. Bemész egy cseh jégpályára és megcsap a tudás szele, mintha át lennének itatva a falak. Lehet erre meg kell érni. Árad a profizmus a zsűriből, a rolbásból, a bíróból, de még a hokis szülőkből is. Mindenki a gyerekekért van, hogy később révbe érhessenek. Finnországban ez az érzés legalább a duplája, minden a hokiról szól, élmény volt átélni. Kanada megint teljesen más színvonal.

Szerinted milyen edzőkre lenne szükség az alsóbb korosztályok mellett?

Mostanság is vannak újak, fiatal edzőkollégák, akik hozzám hasonlóan lelkesek és szeretnének tenni a közösért. Azt tanácsolom nekik, hogy legyenek tapasztalt edzők mellett a tanulási folyamat kezdetén. Az iskolai végzettség is fontos – habár sokan legyintenek erre –, mert aki nincs tisztába az edzéselmélettel, anatómiával, élettannal, az már az alapokat el tudja rontani. Nagyon sok szeretettel várom a tanulni vágyó kollégákat, legyen idejük és eszmét cserélünk. 31 év alatt sokat tapasztaltam, szívesen segítenék, elmondanám a véleményemet akár heti szinten szervezett keretek között. A 4-10 éves korúak toborzása a jégkorong ügye, hisz ezek a gyerekek 10 év múlva az utánpótlás-válogatottjainkat fogják erősíteni. Ha sok ilyen kis utánpótlásbázis lenne, akkor megfelelő toborzással és tehetséggondozással robbanásszerű változás jöhetne a magyar hokiba, ami felnőtt szinten a liftezésnél is magasabb polcra helyezhetne minket.

Én megpróbálom képviselni majd a szövetség felé, hogy idővel legyenek kis területi select csapatok, akik egymás ellen hokizgatnak, és akkor nem kell mindig kiutazni külföldre. Osszuk mondjuk négyfelé az országot, Budapestet is dobjuk szét két-három részre, máris lenne minden korosztályban elég Select csapat. Egyelőre ez itthon nehezen kivitelezhető, klubedzők nehezen engedik el a gyerekeket, félnek, hogy átcsábítják őket máshova. Én senkit sem csábítok el egy klubtól sem, ebben a korban mindegy hol edzel, ha tehetséges vagy, utat törsz magadnak. Ez az én vízióm. Nehéz klubfüggetlen edzőket találni, akiknek még tekintélye is van. Közös szemléletet kell kialakítani: a jobbak között játszva még jobb lesz a gyerek. Ezt semmiből nem állna megcsinálni, ehhez nem kell új jégpálya, nem kell több pénz, csak szemléletmód-váltás. Hiszem azt, hogy ez tudna működni.

Miben tudnak a szülők a leginkább segíteni a szakemberek munkáját?

Oda kell figyelni a gyerekekre, hogy elkerüljük a kiégést. Milyen a versenyeztetésük, milyen pedagógiát alkalmazunk velük szemben, milyen a szülői háttér. Nézzük meg a fociban a Szoboszlai-apukát például, de mondhatnám a friss olimpiai bajnok taekwondosunkat, Márton Viviánát, aki maga mesélte, hogy a szülőknek milyen áldozatokat kellett hozniuk. A hoki mellett a tanulást sem lehet félvállról venni, okos időbeosztás kell. A szülőket is be kell vonni, ismerjenek meg minél több mindent a hokiról, hisz egy hajóban evezünk.

31 évnyi tapasztalattal a hátad mögött, mit gondolsz az elmúlt évekről, előrébb tudott lépni a magyar hoki?

Azt gondolom, ha itt az alapoknál majd lesz még több ilyen kis műhely, akkor léphetünk előre igazán nemzeti szinten. Vannak vakfoltok a magyar hokitérképen, az úszással ellentétben nálunk eltűnnek a tehetségek. Tuti van magyar NHL-es játékosunk, csak lehet sosem volt jégpályán és nem is ismerjük. Sosem leszünk a csehek vagy a szlovákok szintjen, mert nálunk nem tradicionális sport a jégkorong, velük ellentétben, de törekedni kell, hogy ami átültethető és működik náluk azt átvegyük tőlük.

De haladunk utánpótlásszinten, egy-egy korosztályunk már erős. Az ifik és a juniorok ott vannak a legjobb 16-ban (igaz az oroszok és a fehéroroszok mellőzése is közrejátszik ebben), lehetünk akár egyszer top 10-esek, mint a lányok. Egy évjáratnak kijöhet a lépés, főleg, ha az ellenfeleknél épp nincs egy erős eresztés. Türelmesnek kell lennünk, meg kell várni, amíg felnőtt szintre is eljut a fejlődésünk. A felnőtt hoki felölel vagy 15 évjáratot, ott nem elég egy-egy jó korosztály. Bizakodó vagyok, most már van egyre több gyermekünk, jégpályánk, szakemberek, jöhet a még jobb minőségi munka.