FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák 5-3

   

Az izgalmas és fordulatos megyei rangadón négyszer változott a vezető csapat személye, végül a FEHA19 került ki győztesen az összecsapásból.

Közel 400 néző előtt, jó iramban indult a megyei rangadó. A házigazda volt veszélyesebb, Csollák Márkó lökete süvített el kevéssel a kapu mellett, majd Szita Donát kísérletét fogta Tóth Balázs. A 4. percben megszerezték a vezetést a vendégek: már fehérvári ütőn volt a korong Melnyicsuk kapuja mögött, de két újvárosi ott termett, megszerezte azt, a visszapasszt pedig az üresen maradt Hári Norbert vágta a hálóba (0-1). Mezőnyjáték következett, majd a Tokaji-csapat vette át az irányítást. Balasits Barnabás került gólhelyzetbe, gáncsolták, jöhetett a szezonbeli első FEHA-emberelőny. Keceli-Mészáros köténnyel próbálkozott, nem ért célt. A 11. minutumban Csollák már igen: egy elhozott bulit követően a jobb bedobókörből zúdított a kapuba (1-1). Az egyenlítés után még feljebb kapcsoltak a szemre is tetszetősen hokizó hazaiak, teljesen beszorították ellenfelüket. A 17. percben Hakanen keresztpasszát Zezelj tűzte rá, nem sokat tévesztett. A hajrában Zohovs szabálytalanul eltakarította Zezeljt, tettéért kétperces kisbüntetést kapott. A nyitó játékrész döntetlennel ért véget, ami az Acélbikákra nézve volt hízelgő.

A kiállításból szűk egy perc áthúzódott a középső felvonásra is, de nem tartott addig, 17 másodperc után Zezelj betalált (2-1). Újabb hazai emberelőny következett, ebből nem született gól, majd Ambrus Csongor tört kapura, Csollák ráesett a kapusra, semleges harmadbeli bulival folytatódott a mérkőzés. Öt az ötben is domináltak Szitáék, mégis a dunaújvárosiak találtak be: a 25. minutumban Leiter keresztpassza után Ságinak még igazítani is volt ideje, mielőtt éles szögből a hálóba lőtt (2-2). Kiegyenlítettebbé vált az összecsapás, majd újra a házigazda került fölénybe: alaposan körbelőtték a kaput, de betalálniuk nem sikerült. Dézsi ziccere is kimaradt, majd Leiter szabálytalankodott, véleményezte is az esetet, 2+2 percet kapott. Zezeljék a legnagyobb helyzeteket is túljátszották és Tóth Balázs is ihletett formában védett, így az eredmény nem változott. A harmad hajrájában Watkins levette a korongot, megtalálta az üres embert, Mikkel Jensen pedig újra a látogatókat juttatta előnyhöz (2-3). Negyven perc után 32-12 volt a kapura lövési statisztika a FEHA-nak, mégis a helyzeteivel kiválóan sáfárkodó DAB vezetett.

A záró játékrészre szinte kirobbant az öltözőből a Fehérvár. Erőfeszítéseik gyorsan eredményre vezettek: a 42. percben Zezelj második gólját szerezve egalizált (3-3). Tovább nyomott a „kis-Volán”, a 46. percben szép összjáték után Hakanen került helyzetbe a bal oldalon, a szenzációsan védő Tóth ezt is hárította. A 48. minutumban közel járt a negyedikhez a vendégcsapat: Melnyicsuk védett egy bombát, a kipattanót Watkins az üres kapu mellé csúsztatta. Vendég emberelőny következett az utolsó tíz perchez érve, Watkins és Melnyicsuk párbaját ismét a kapus nyerte. Keményen küzdöttek a csapatok a döntő gólért, Csollák közelebb lopta magát, takarásból lőtt, Tóth oldalra tolta a pakkot. Az 55. percben sikert hoztak a fehérvári rohamok: Szita Donát távolijába Bogesic szúrt bele a kapu előtt, Tóth ezt már nem védhette (4-3). A végén a DAB kapusa lekorcsolyázott, nagy izgalmak közepette Ambrus Csongor megküzdött a korongért, visszapasszát pár másodperccel a vége előtt Dobos Bendegúz küldte az üresen maradt kapuba (5-3). A mérkőzés összképét tekintve megérdemelt fehérvári sikerrel zárult a megyei rangadó.

FEHA19: Melnyicsuk (Csibi) – Falus, Salamon, Zezelj, Hakanen, Dobos – Csollák, Bogesic, Siftar, Keceli-Mészáros, Szita – Szabó, Horváth, Keresztes, Antonijevic, Ambrus – Erdőhelyi, Alapi, Németh, Balasits, Dézsi

DAB: Tóth B. (Bobrov) – Leiter, Klusskeri, Mikkel Jensen, Zohovs, Watkins – Faith, Sziszak, Sági M., Hári, Ritter – Tóth G., Jurkovics, Mathias Jensen, Mazzag, Kuminka – Cseh, Sári

fhadab_20240915

fotó: Soós Attila/FEHA19

Csalódott vagyok amiatt, hogy nem élveztük a játékot

   

A szomszédvári rangadó vezetőedzői reflexiói.

Tokaji Viktor, vezetőedző, FEHA19: “Nagyon sok minden történt ezen az estén, voltunk fönt, voltunk lent, voltunk nagyon mélyen, voltunk nagyon fönt, érzelmileg is elég nagy hullámvasutat jártunk be szerintem a mérkőzésen. Örülök, hogy volt bennünk kitartás, volt bennünk hit, volt bennünk akarat és leginkább csapatszellem, hogy a nehéz helyzetekben, a nehéz időkön át tudtuk magunkat juttatni, és a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.”

Somogyi Balázs, vezetőedző, DAB: “Nagyon sok felesleges kiállításunk volt, ami megbosszulta magát. Meg kell értetnünk a játékosokkal azt, hogy egy-egy ilyen hiba, vagy akár helyezkedési hiba megbosszulja magát, és ezen a szinten már nem fér bele. Jól kezdtük a mérkőzést, utána megzavart minket a kapott gól, amit nem is értek, hiszen felkészültünk teljesen a mérkőzésre. Csalódott vagyok amiatt, hogy nem élveztük a játékot, hanem inkább görcsösen játszottunk.”

Erste Liga, 2024. szept. 15., vasárnap.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

A FEHA19 a harmadik harmadban fordított a DAB elleni derbin

   

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB