ICEHL csapatai, 1. rész: Asiago, Graz

   

Szeptember 20-án indul az ICEHL idei idénye, hat lépésben mutatjuk be a 13 résztvevőt, elsőnek a legutóbbi bajnokság két leggyengébb csapata következik.

ASIAGO HOCKEY

Az olasz csapat harmadik ICEHL-szezonját, legutóbbi alapszakasznam az utolsó előtti helyen végeztek, mindössze nyolc győzelmük volt és 43 pontot gyűjtöttek. Ennek megfelelően megpróbálták megerősíteni a keretük, ennek érdekében hat új játékost igazoltak.

EDZŐ

A padra is új arc került, Tom Barrasso helyére Ron Fogarty érkezett, aki közel 30 éves tapasztalatra tekint vissza. A kanadai kizárólag amerikai főiskolás bajnokságokban edződött, legutóbb a Princeton Egyetemen dolgozott, a fiatalokhoz biztos érteni fog. Segítői a tavaly másodedzők, Marco Rosa és Nicola Tessari lesz.

KAPUS

Franciaországban találták meg a leendő 1-est. Evan Cowley az Angerstől érkezett. Legutóbbi idényben 93,5%-os volt a védési hatékonysága, 39 meccsből 30-at megnyert. Mögötte az elmúlt hat idényt az Asiagónál töltő Justin Fazio fog szerepelni. Kell a jó kapus, a tavalyi 197 kapott gól a legtöbb volt a ligában.

VÉDELEM

A liga első kínai útlevéllel rendelkező játékosa Jason Fram a KHL-ből érkezett, négy szezont húzott le a Kunlun Red Starsban. Szintén új Matt Cairns is, aki eddig csak a tengerentúlon hokizott, az AHL és az ECHL között ingázott. Mellettük maradt a csapatná Randy Gazzola, Giovanni Vallati és Lorenzo Casetti is.

CSATÁRSOR

Komoly érvágást jelenthet Michele Marchetti és Girodano Finori távozása, ők a rivális Bolzanóba igazoltak, míg a kanadai Allan McShane Svájcba ment. Sokat várnak a friss igazolás Carter Turnbulltól, A kanadai a szlovák Besztercebányában hokizott, 41 meccsen 25 gól és 31 assziszt állt a neve mellett, ez a liga negyedik legjobb eredménye volt. Az Angersből jött Nick Moutrey is, a 191 centis, 94 kilós, inkább védekező csatár 16 gólt szerzet. Adam Rockwoodot pedig Innsbruckból szerződtették. Alex Ierullo, Matteo Gennaro és William Repuzzi maradt a csapanál. Az Asiago összességében 10 észak-amerikai születésű támadóval indul csatába.

MOSER MEDICAL GRAZ99ERS

Az eufória visszatért Stájerországba, a múltat végképp el akarják törölni Ausztria második legnagyobb városában. Van is mit. A Graz99ers története egyik legpocsékabb szezonján van túl, hat győzelem, mindössze 32 pont, abszolút utolsó hely a legutóbbi szezonban. Új elnökük van, új sportigazgatót neveztek ki, az új vezetőedző mellett új és minőségi játékosok érkeztek, a remény visszaköltözött a városba

EDZŐ

Szakított a svéd vonallal, és Johann Pennerborn helyére azt a Harry Langét nevezték ki, aki 2004 és 2012 között már irányította a csapatot. Nate DiCasmirro egy fokot visszalépett és az új másodedző lett. Egy svéd azért maradt, a másik másodedző Andreas Eriksson lesz továbbra is.

KAPUS

Ha már svédek, akkor itt is az első számú egy skandináv lesz. Jonas Gunnarsson az Ilves Tamperétől érkezett, tavaly 2,2-es kapott gól és 91,3%-os védéshatékonysága volt. 205 SHL-meccsel a háta mögött érkezett az ICEHL-be. Mögötte Nisolas Wiese már harmadik szezonját kezdi Grazban.

VÉDELEM

Ez csapategység hatalmas változáson ment keresztül, csak három hátvéd – Michael Kernberger, Jacob Pfeffer és Paul Reiner – maradt. Innsbruckból jött támadószellemű Nick Albano, aki 47 meccsen 34 pontot szerzett a legutóbbi idényben. Az erős felépítésű Frank Hora Szlovákiából, Kilian Zündel pedig Svájcból igazolt Grazba. A 31 éves Nico Brunner Berlinből tért vissza, míg az öt évvel idősebb Korbinian Holzel több mint 200 NHL-meccsel (Toronto, Anaheim, Nashville) a háta mögött lett grazi.

CSATÁRSOR

A Graz a legutóbbi idényben mindössze 89 gólt ütött, ez még csak meccsenkénti két gólt sem jelent. Ezért aztán ha valahol, akkor a támadó alakulatot kellett teljesen renoválni. Akad bőven itt is új hokis. Lukas Haudum és Manuel Ganahl Klagenfurtból, Paul Huber és Tim Harnisch Salzburgból, Kevin Roy Innsbruckból, Rok Ticar Bécsből, Trevor Gooch Ljubljanából érkezett. Roy révén az elmúlt idény negyedik leggólerősebb játékosa került Grazba, Gooch csak két ponttal maradt le tavalyi pontkirálytól, a 62 pontos, Vorarlberg-csatár Steven Owre mögött. De külföldről is jól erősítettek, Casey Bailey négy évet tolt le a DEL-ben, 160 meccsen 59 gólt szerzett. Marcus Velát a San Jose draftolta. A támadó szekciót három osztrák egészíti ki, Lenz Moosbrugger, Sam Antonitsch már harmadik, Michael Schiechl pedig már a negyedik idényét kezdi Grazban. Kérdés, ennyi új játékosból (összesen 16-an érkeztek) hogyan lehet minél hamarabb csapatot építeni, hiszen a keret erős, de az elvárások is magasak lettek.

Graz

(A hocky-news.info nyomán. Fotó: Hockey-News.info)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB