Adam Larsson még 4 évig Seattle-ben marad
A svéd hátvéd játszotta a Kraken rövid történetében a legtöbb mérkőzést, ezt most tovább javíthatja.
A Seattle Kraken meglepetésre négy évvel meghosszabbította a novemberben 32. születésnapját ünneplő Adam Larsson szerződését. Az új kontraktus jövő nyáron, a 2025/26-os szezon kezdetén lép majd életbe és egészen 2029-ig tart majd. Az új megállapodás értelmében Larsson 4 év alatt 21 millió dollárt kap majd összesen, ami idényenként 5,25 milliót jelent. Larsson ezzel az összeggel a Seattle harmadik legjobban fizetett védője lesz Vince Dunn (7,35 millió) és Brandon Montour (7,14 millió mögött).
Larssont még a New Jersey darftolta 2011-ben, az összesített negyedik helyen. Öt évet húzott le a Devilsben, majd a Taylor Hall – csere keretében került a keleti partról Edmontonban. Akárcsak a Devilsben, az Oilersben is öt idényt töltött, innen a Seattle vitte el a 2021-es expanziós drafton. Az azóta eltelt három évben mindössze egyet mulasztott el az alapszakaszban, így 245 mérkőzéssel a Krakenben ő tartja a franchise – rekordot. Ami a játékát illeti: az elmúlt három évben a Seattle első hátvédpárjában játszott Vince Dunn mellett és ezen idő alatt az ő neve mellé került a legtöbb ütközés (567) és blokk (464), és 23 perccel az első helyen áll az átlagos jégidőt tekintve is.
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette 2-5
- Dylan Guenther volt az NHL első hetének a legjobbja
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- Azok a csodálatos nyolcvanas évek
- Vas Márton csapata 10 gólt kapott Rouenben
- 9 éve nem kezdett ilyen rosszul az Edmonton
- 1300. pontját szerezte Malkin
- Bartalis nagyon eladta Fazionak a svájci figurát
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-1