6 keresztelő volt az észak – amerikai női ligában

 

A PWHL első szezonját még név és logók nélkül játszották végig a csapatok, ennek azonban vége.

A PWHL (Professional Women’s Hockey League) a legjelentősebb észak – amerikai női liga, a CWHL (Canadian Women’s Hockey League) összeomlása után jött létre 2023-ban hat csapattal. Franchise – jogot kapott New York, Minnesota, Boston, Ottawa, Montreal és Toronto, ám mindben közös volt, hogy egyiknek sem volt hivatalos neve és logója, így a csapatokra az első szezonban csak úgy hivatkoztak, hogy a városnevek elé illesztették a liga rövidített nevét (pl. PWHL New York). A ligát emiatt jónéhány kritika érte, de a PWHL vezérkara már akkor jelezte, hogy ez az állapot csak az első idényre vonatkozik, a második szezonra megszüntetik ezt az állapotot. A PWHL betartotta az ígéretét, ugyanis a tegnapi napon mind a hat klub hivatalos nevet és színösszeállítást kapott. Ezek alapján a liga második szezonjában, a 2024/25-ös idényben már a Boston Fleet, a Minnesota Frost, a Montréal Victoire, a New York Sirens, az Ottawa Charge és a Toronto Sceptres lép majd jégre. A nevek mellé természetesen új logót is kaptak a csapatok, amelyek tükrözik azokat a színeket, amelyekben eddig játszottak.

GXCTGFQXgAAWz4Y

A hivatalos bemutató után a világ egyik legjobb játékosa, a Boston csapatkapitánya, Hilary Knight is elmondta a véleményét az új korszak kezdetéről: “Nyilvánvaló, hogy az első évben ki kellett építeni egyfajta kultúrát és identitást magunknak és a szurkolóknak is. Most, hogy már vannak logók és nevek, nagyon izgatott vagyok, hogy a szurkolókban is kialakul-e az erős identitás. Elmondhatom, hogy nekünk megvan.” Hasonló véleményt fogalmazott meg Amy Scheer, ügyvezetőigazgató – helyettes is: “Nagyon alapos és átgondolt folyamat volt ezek kidolgozása, amelyre kilenc hónapnyi időt fordítottunk. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is itt ülne nyugodtan, ha aggódna a negatív visszajelzések miatt. Tudjuk, hogy jól dolgoztunk. A következő fázis számunkra az, hogy lássuk, ahogy a szurkolóink életre keltik ezeket a logókat az arénában és elkezdik átvenni a márkákat, az identitásokat és valóban életre keltik ezeket a logókat és színeket.”

Végül nézzük, hogy a hat csapat hogyan és miért kapta a nevét.

Boston Fleet: A neve és logója Boston gazdag tengeri történelmére utal, valamint finoman felidézi, az NHL-ben korábban szereplő Hartford Whalers emblémáját is.

Montréal Victoire: A logó egy “rejtett M” betűt, valamint Québec nemzeti szimbólumát, a Fleur-de-lis-t tartalmazza, ami egyértelmű utalás a francia identitásra és örökségre.

New York Sirens: A zöld szín dominanciája egyértelműen követi a város két profi nő csapatának a Libertynek (WNBA) és a Gothamnek (NWSL) színösszeállítását, a Sirens pedig a város állandó hangjaira és zajára asszociál.

Ottawa Charge: A nevet a város mottója, az “Advance — Ottawa — En Avant” – ihlette, ami azt jelenti, hogy előre, de emellett egyfajta erőt és energiát is jelképez a fővárosiak életében.

Minnesota Frost: Az állam az amerikai jégkorong bölcsője, a név pedig egyértelmű utalás és tisztelet mind Minnesota állama, mind pedig a sportág felé.

Toronto Sceptres: Toronto a királyi családdal akart kapcsolatot találni, mivel a város a királynő városaként is ismert. Maga a díszes jogar pedig a hatalom és az erő szimbóluma.

A liga közölte, hogy az új csapatmezek még gyártásban vannak és október végén vagy november elején lesznek kaphatók.

pwhl_logos

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB