Szombaton a nyolcszoros bajnokhoz látogat a Fehérvár
Kiss Dávid együttese a pardubicei mérkőzés után két nappal a prágai O2 Arenában lép jégre.
A Hydro Fehérvár AV19 szombaton 18:30-től a Sparta Praha vendége lesz. Hári Jánosék egy igencsak tágas csarnokban szerepelhetnek, ugyanis a prágai O2 Arena több mint 17 ezer néző befogadására alkalmas. A hatalmas létesítményt 2015 óta használja a Sparta, azóta nem nyertek bajnoki címet, a legutóbbi aranyérmükig egészen 2007-ig kell visszamenni. A prágai együttes összesen négy-négy alkalommal volt csehszlovák és cseh bajnok. A Bajnokok Ligájába a magyar együtteshez hasonlóan az alapszakaszban elért második helyezésükkel kvalifikálták magukat, korábban ötször szerepeltek a CHL-ben, ahol a 2016/17-es kiírásban döntőztek, a fináléban a svéd Frölundával szemben maradtak alul.
A Sparta jelenlegi keretéből kilenc játékosnak van NHL-tapasztalata, a legtöbbel Vladimír Sobotka bír, aki 11 szezon alatt 548-szor lépett jégre a világ legerősebb bajnokságában, de három idényt a KHL-es Avangardban is lehúzott. A mezőnyjátékosok közül Michal Repík és Vojtech Mozík két olimpián is képviselte Csehországot, ott voltak Pjongcsangban és Pekingben is. Első számú kapusuk, Jakub Kovár a harmadik szezonjába vágott bele a klubnál, korábban kilenc idényt is eltöltött a KHL-ben, főleg az Avtomobilisztnál. A prágaiak csütörtökön a finn Tapparát fogadták, a rendes játékidő 1-1 gólját követően a csehek büntetőkkel 2-1-re kikaptak. A Fehérvár aktuális riválisának gólját Filip Chlapík lőtte, a kapuban Josef Kořenář kapott lehetőséget, 25 lövésből 24-et védett.
A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti.
A Hydro Fehérvár AV19 2024-es CHL-mérkőzései:
szeptember 5., csütörtök, 17:00: Dynamo Pardubice–Hydro Fehérvár AV19 (Pardubice) 7-0
szeptember 7., szombat, 18:30: Sparta Praha–Hydro Fehérvár AV19 (O2 Arena, Prága)
szeptember 12., csütörtök, 19:30: Hydro Fehérvár AV19–Färjestad BK (Alba Aréna)
szeptember 14., szombat, 16:00: Hydro Fehérvár AV19–Lausanne HC (Alba Aréna)
október 8., 19:00: Skelleftea AIK– Hydro Fehérvár AV19 (Skelleftea)
október 15., 18:30: Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette (Alba Aréna)
fotó: Szeidl István
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette 2-5
- A Fehérvár a címvédő ellen zárja a második BL-kalandját
- A Fehérvár mellett a SönderjyskE is pont nélküli még
- Nagyon sok jó dolgot láttam, és nekem most ez az, ami a legfontosabb
- Skelleftea AIK–Hydro Fehérvár AV19 4-2
- A svéd bajnok otthonában folytatódik a Fehérvár BL-szereplése
- Két korábbi BL-döntőst is legyőzött a Sheffield
- Sajnálom, hogy nem tudunk győzelmet ünnepeli, de ebből kell erőt merítenünk
- Hydro Fehérvár AV19–Lausanne HC 1-3
Hozzászólások (6)
Te mit gondolsz?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cseh jatekvezetoi negyes a merkozesen. Hat ez erdekes.
@adamszabo92: Én vagyok az aki állandóan kritizálom a csapat fegyelmezetlenségét, a felesleges, buta kiállításokat. Most viszont a buta cseh bírókat.
Azért azt nagyon szeretném hinni, hogy ezt a borzalmas szabályt, hogy a bekapott góllal nem telik le egy kiállítás, a vulágbajnokságokon nem fogják alkalmazni, mert annak számunkra beláthatatlan következményei lennének!
Inkább kikapcsoltam a közvetítést, mielőtt még jobban felbosszantom magam a bírókon.
Ok, lehet, hogy az első kiállítás nem volt kóser, de a másodikat csak magunknak köszönhetjük... :-(
A mi kontaktunknál kosárlabda szabályt alkalmaztak, náluk pedig wrestling szabályokat. Ez a teljesítmény nagyon rendben volt, ez a 2-5 a csehekre nézve hízelgő. :-)