Sparta Praha–Hydro Fehérvár AV19 5-2

   

A Bajnokok Ligája-résztvevő magyar együttes a két nappal korábbival össze sem hasonlítható, sokkal érettebb játékot mutatva az első és a második harmad után is vezetett Prágában, aztán egy kétperces kettős emberhátrány megpecsételte a sorsát.

A Sparta vasai között ugyanúgy Kořenář állt, mint csütörtökön a Tappara ellen, viszont a Fehérvárnál Horváth Dominik helyett Reijola kezdett. Kiss Dávid ezúttal csak 18 mezőnyjátékossal számolhatott: Campbell, Sebők és Kiss Roland sem állt a magyar vezetőedző rendelkezésére, viszont Csollák ezúttal ott lehetett a jégen. Ahogyan az várható volt, főleg a fehérvári harmadban zajlott a játék. A 7. minutumban előbb egy késleltetett kiállítás alatt támadhattak hat az ötre a csehek, aztán pedig jött a kétperces emberelőny, ahol Németh büntetése alatt jól védekeztek Mihály Ákosék. A kiegészülés után nem sokkal Kulmala ziccerbe kerülhetett volna, ha át tudta volna venni a centerezést. A nyitó harmad felénél 6-1 volt a kapura lövési mutató a Sparta javára. A 14. percben felállt öt az ötre a Volán, Kuralt fonákkal leadott próbálkozása után jegyezték fel Kořenář második védését. A harmadik Fehérvár-próbálkozás sikerrel zárult: Atkinson lövése Kuralt vállát találta el, a szlovén csatár maga elé tette a korongot, közelről bepasszolta azt a kapuba, ezzel megszerezte a Hydro Fehérvár AV19 első gólját az idei BL-kiírásban (0-1). A 17. percben Terbócs próbált a kapu felé törni, szabálytalankodtak vele, emberfórba került a magyar együttes. Az öt a négy elleni idő során Háriéknak volt egy ígéretes akciójuk, aztán Kulmala próbálkozott egy kapáslövéssel, a végén pedig tűzijáték volt Kořenář kapuja előtt. A csapatok 1-0-s magyar előnnyel vonultak az első szünetre; a nyitó húsz perc végén Hári Jánosék bizonyították, hogy egy cseh elitcsapattal is fel tudják venni a kesztyűt.

A második harmad elején majdnem megduplázta előnyét a Volán, de a Csollák-lövés utáni kipattanót Terbócs nem tudta közelről betuszkolni a cseh kapuba. A folytatásban a prágaiaknak is megvoltak a lehetőségeik az egyenlítésre, jól védekezett a Fehérvár és Reijola remekelt a vasak között. A 26. percben eljött a második hazai fór, amit megint egy hosszú hat az öt elleni szakasz előzött meg. Messner büntetése alatt Reijola volt a főszereplő, egy ízben egy távoli lapos lövésre ért oda spárgázva, a kiegészülés után egy perccel pedig a lepkéssel hárított hatalmasat. A mérkőzés közepén magyar kisbüntetést hozott egy ártalmatlan szituáció, Ambrus botjára korcsolyázás közben rálépett egy cseh játékos, gáncsolás lett a vége. Ez a Fehérvár-hátrány is kapusparádét hozott, Reijola a legnagyobb bravúrt Hyka szólójának hárításakor mutatta be, ám amikor Krystof Hrabík beleért egy kék vonalas lövésbe, akkor már tehetetlen volt (1-1). A 36. percben megint a magyar együttes vezetett: Hári passzából Kuralt lőtt, egy védő blokkolt, a korong visszakerült a szlovén elé, aki aztán a kapus kicselezése után meglőtte önmaga és csapata második gólját (1-2). A középső játékrész két fehérvári kiállítással zárult: Atkinsont fogásért, Brownt reklamálásért sújtották kisbüntetéssel.

A harmadik felvonás eleje így két percnyi kettős, le nem telő emberhátránnyal indult, ahol 40 szekundum után Kemiläinen passzát Chlapík verte be kapásból (2-2), aztán 41:35-nél Hyka tette be közelről fonákkal (3-2). A magyar együttes becsülettel küzdött az egyenlítésért, a 47. minutumban Bartalisék okoztak zavart a cseh kapu előtt, később pedig Mihály Ákos próbálta takarásból meglepni Kořenář-t. A záró harmad második felében a Sparta jól szűrte a fehérvári támadásokat, a legvégén pedig Reijola lekorcsolyázott, előbb Hyka, aztán Repík vette be az üres kaput. A Fehérvár 5-2-re kikapott, a szombat esti teljesítmény ég és föld volt a csütörtökihez képest. Kiss Dávid csapata szeptember 12-én a Färjestad ellen folytatja a Bajnokok Ligája-szereplést.

A Hydro Fehérvár AV19 összeállítása: Reijola (Horváth) – Gaunce, Stajnoch, Ambrus, Hári, Kuralt – Stipsicz, Messner, Erdély, Bartalis, Brown – Csollák, Atkinson, Kulmala, Berger, Terbócs – Magosi, Németh, Mihály

A Hydro Fehérvár AV19 2024-es CHL-mérkőzései:

szeptember 5., csütörtök, 17:00: Dynamo Pardubice–Hydro Fehérvár AV19 (Pardubice) 7-0
szeptember 7., szombat, 18:30: Sparta Praha–Hydro Fehérvár AV19 (O2 Arena, Prága) 5-2
szeptember 12., csütörtök, 19:30: Hydro Fehérvár AV19–Färjestad BK (Alba Aréna)
szeptember 14., szombat, 16:00: Hydro Fehérvár AV19–Lausanne HC (Alba Aréna)
október 8., 19:00: Skelleftea AIK– Hydro Fehérvár AV19 (Skelleftea)
október 15., 18:30: Hydro Fehérvár AV19–Geneve-Servette (Alba Aréna)

fehervar_chl_sppavs

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , , ,

Hozzászólások (6)

  1. DominiKing
      #1
    DominiKing,   

    Lehet, hogy sokkal jobb csapat a cseh, de ma ezt nem nagyon bizonyította. A mai produkciónknak pontot kellett volna érnie. Nem is értem, hogy két napon belül, miként lehet ekkora formajavuláson végig menni.

  2.   #2
    alpec,   

    Kiválóan álltunk bele, nagy kár érte, magunkat vertük meg hülye, felesleges kiállításokkal. Le a kalappal a mai erőfeszítés előtt.

    Hajrá!

  3.   #3
    htmm,   

    Nagyon orulok, hogy mennyit leptunk elore az elso meccshez kepest.
    Nem tudom ki hogy van vele, de az, hogy a birok ennyire erzekenyre vannak allitva nehany tornan szamomra nem izgalmasabba, hanem idegesitobbe teszi a meccset. (Mondom ezt anelkul, hogy barmelyik iteletet meg kellene kerdojeleznem ebben a rendszerben.)

  4.   #4
    Marcinette,   

    Az Atkinsonos jelenet a kettős kiállítással kicsit érdekes volt... Plusz ebben a rendszerben az 5 a 3 halálos

  5.   #5
    Mr. Dinkles,   

    ez mar sokkal faszábbul nézett ki, mindenki tette a dolgát, nem voltak potyautasok a csapatban, mint korábban Pardubiceben. Az agyat meg nem mindenki használta, adtunk nekik egy ziccert amit kicsit sem nagy meglepetésre behúztak - most ennyi volt csak a különbség es ez nem kis dolog.

  6.   #6
    JamborMalac,   

    Egy könnyen befújt kapu előtti kiállítást leszámítva (59), csupa felesleges, hülye kiállítást. Beleértve a 95-öst, pár másodperccel 2.harmad vége előtt, támadó harmadban...erre még a reklamálós 11-es kiállítása. Hol a fegyelem?

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 4-1VÉGE
AL 17:45 FTCETO 0-8VÉGE
AL 18:00 LHLVAS 6-5VÉGE
AL 19:00 ZEGWRM 5-8VÉGE
AL 19:30 SPCSZG 4-10VÉGE
AL 20:30 IKOOHA 5-2VÉGE
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 1-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 3-4 HVÉGE
EL 17:00 UTEMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 FHABJA 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBBRA 3-1VÉGE
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 
EL 17:30 SCCGYE 
KK 17:30 RIGBRA 
EL 18:30 DABUTE 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFHA 
ICEHL 19:15 AVSPUS 
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 
KK 17:30 FTCBRA 
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 
ICEHL 15:30 LNZAVS 
EL 17:00 UTEBJA 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 17:30 GYESCC 
KK 17:30 BRAENE 
EL 18:30 DEBDAB