14 játékos fordult döntőbírósághoz az NHL-ben

 

A meghallgatások július 20. és augusztus 4. között zajlanak majd.

Lejárt az a határidő, amikorra az RFA, vagyis korlátozott szabadügynök-státusú játékosoknak el kellett dönteniük, hogy bírósághoz fordulnak-e fizetésük megállapítása érdekében, vagy elfogadják a kollektív szerződés által garantált automatikus béremelést. Az elmúlt években az arbitrációt kérő játékosok száma egyetlen kiugrástól eltekintve folyamatos csökkenést mutat: 2018-ban 44, 2019-ben 40, 2020-ban 26, 2021-ben pedig már csak 17 ilyet jégkorongozó volt. 2022-ben visszaugrott ez a szám 24-re, de tavalyi 22 és az idei 14 név megint csökkenő tendenciát mutat.

Az arbitrációt kérő játékosok meghallgatása július 20-án indul és augusztus 4-én ér véget. A játékosok eddig egyezhetnek meg csapatukkal, de ami a leglényegesebb, hogy a felek a verdikt kimondása előtti legutolsó pillanatban is egymás kezébe csaphatnak. Ez tavaly mindössze három játékos esetében nem fordult elő, így a bíróság végül Jeremy Swayman (Boston Bruins), Ilja Szamszonov (Toronto Maple Leafs) és Philipp Kurashev (Chicago Blackhawks) bérét volt kénytelen megállapítani.

Az arbitrációt kérők idei listája:

Buffalo Sabres
Beck Malenstyn
Ukko-Pekka Luukkonen

Carolina Hurricanes
Jack Drury
Martin Necas

Columbus Blue Jackets
Jake Christiansen
Jet Greaves
Kirill Marcsenko

Detroit Red Wings
Joe Veleno

Nashville Predators
Spencer Stastney

New York Islanders
Oliver Wahlström

New York Rangers
Ryan Lindgren

San Jose Sharks
Ty Emberson

Tampa Bay Lightning
J.J. Moser

Toronto Maple Leafs
Connor Dewar

Az eljárás pontos menetéről itt írtunk korábban.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2