Most mindenki beleállt a meccsbe, hajtott 60 percig

 

Így látta a dánok ellen 4-1-re elvesztett találkozót a ferencvárosiak trénere.

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: “Az nagyon nagy szó, hogy 1-0-ra tudtunk vezetni. Egy elképesztően erős csapat ellen játszottunk, akik az elmúlt két hónap alapján egy rendkívül erős dán bajnokságból is kiemelkednek. Azt gondolom, hogy az nagyon nagy szó, hogy tudtunk ellenük vezetni! Beszélgettük tegnap, hogy mindenkitől a 100 százalékot kérjük, és akkor büszkék leszünk a srácokra, és most ez volt. Én azt gondolom, hogy 60 percig 100 százalékot nyújtottak. Az egy másik kérdés, hogy ez ehhez volt elég. Egy ennyivel erősebb csapatot hogy megverjünk, ahhoz kell az, hogy a kevés helyzetünkből sokat kihasználjunk, és legyen egy kis szerencsénk is. Mind a kettővel egy picit hadilábon álltunk úgy gondolom, és ezért nem sikerült megnyerni ezt a mecscet. Ha ezek összejönnek, akkor talán tízből egyszer vagy kétszer meg tudjuk őket verni, de ahhoz mindennek össze kell jönnie. Ez most nem jött össze, de azt, hogy a srácok hajtottak, azt nem vehetjük el tőlük. Szóval megint csak azt tudom mondani, hogy abszolút elfogadható eredmény ez. Pénteken erről beszéltünk, ha hajtunk 60 percig, és nem jön össze a győzelem, pláne egy ilyen csapat ellen, akkor ennek így is örülünk, és elfogadjuk ezt. Szóval ez a legfontosabb, ez a pozitívuma, hogy most mindenki beleállt a meccsbe, hajtott 60 percig és büszkék vagyunk rájuk ezért.”

Az FTC-Telekom novemberi Kontinentális Kupa-mérkőzései:

November 17., péntek, 16:30: FTC-Telekom–GKS Katowice (lengyel) 4-5
November 18., szombat, 16:30: FTC-Telekom–Herning Blue Fox (dán) 1-4
November 19., vasárnap, 20:30: FTC-Telekom–SG Cortina (olasz)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO INFO
AL 19:30 SPCFTC INFO
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum