

A Vegas egy hetessel szórta meg a Floridát
A Golden Knighst az újabb sikerrel már 2-0-ra vezet a döntőben, és a történelmet figyelembe véve több, mint 90% az esélye a végső győzelemre.
A 2023-as nagydöntő második összecsapásán a Vegas Golden Knights nagyon simán győzött 7-2-re a Florida Panthers ellen, így két győzelemre került attól, hogy fennállása során először felemelhesse a Stanley Kupát. A T-Mobile Arenában óriási vendégrohamokkal indult a meccs, ám a délkeletiek Carter Verhaeghe révén még szólóból sem tudták bevenni Adin Hill kapuját. A Florida lendülete a hetedik percben tört meg, amikor Ryan Lomberget állították ki a Jonathan Marchessault ellen elkövetett kiállításáért. A létszámfölényt maga a sértett, a találkozót összesen három ponttal záró Marchessault váltotta gólra, amivel teljesen megfordult a játék képe, és végül a hazaiak sima győzelméhez vezetett. A bombaformában játszó szélső a playoff első hét találkozóján képtelen volt a kapuba találni, azóta viszont 12 mérkőzésen 11-szer volt eredményes, az utolsó hét meccsen pedig mindig szerzett pontot, s összesen 21 egységgel áll. 1-0 után az irányítást átvevő Vegas sorra gyártotta a helyzeteket, és végül Alec Martinez révén két perccel a harmad vége előtt duplázta meg az előnyét.
A szünetben Paul Maurice próbálta felrázni Tkachukékat, de a második harmad kezdete után nagyon gyorsan kiderült, hogy ez nem sikerült. A pihenő ugyanis nem törte meg a Vegas lendületét: a harmadik percben Nicolas Roy talált be, négy perccel később pedig Brett Howden szerzett csodaszép gólt. 4-0 után a 13 lövésből négyet kapó Szergej Bobrovszkijt le is rántotta Maurice, ám ekkor már érezni lehetett, hogy ez a hajó elment a Florida számára. A biztos győzelem tudatában a Golden Knights vissza is vett a tempóból, és a játék helyett ismét előtérbe került a fizikai hoki, amely a harmadik harmadban csúcsosodott ki igazán. A befejező játékrész egy gyors gólváltással indult, ezt követően viszont elszabadult a pokol. Egymást érték a kiállítások, aminek az lett az eredménye, hogy a Stanley Kupa-döntők második legtöbb büntetéspercét osztották ki a bírók: összesen 148 percet, amitől több csak az 1986-os finálé Montreal–Cagary párharc negyedik meccsén született (176).
A harmadik harmad óriási brutalitását három gól még itt-ott megtörte, de ezek érdemben már nem befolyásolták a mérkőzést. A 7-2-re nyerő Vegasban Jonathan Marchessault és Brett Howden egyaránt duplázott, Adin Hill 29 lövést fogott. A döntők történetében 41-szer nyerte meg az első két meccset a hazai gárda, ebből 38-szor a kupát is megnyerte (92,7%). A Florida most hazai pályán javíthat, de a történelem nem a Panthers oldalán áll, amely még sohasem nyert meccset a fináléban, ugyanis 1996-ban söpréssel maradt alul a Coloradóval szemben.
NHL, 2023. június 5.:
Las Vegas–Florida 7-2 (a párharc állása: 2-0)
G: Marchessault (2), Howden (2), Martinez, Roy, Amadio ill. Lundell, Tkachuk
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Brayden Schenn a St. Louis új kapitánya
- Itt vannak a Boston centenáriumi mezei
- Connor Bedard triplával debütált a Chicagóban
- Már nem Mike Babcock a Columbus vezetőedzője
- A DVTK edzője a Boston történetének 100 legjobb játékosa között
- Adam Lowry a Winnipeg új kapitánya
- Tomás Tatar a Coloradóban folytatja
- 5 új taggal bővül a USA Hall of Fame