Zsinórban 12 meccsen nem voltam jégen kapott gólnál

 

Stabil szezont futott a svájci harmadosztályban Ortenszky Tamás: a 21 éves, korábbi utánpótlás-válogatott hátvéd National Cup-győzelmet és bajnoki címet ünnepelhetett a Martignyvel. A jobbkezes bekk interjúnkban kitért a Visppel szerencsétlenül alakuló másodosztályú kalandra, az idei év legfontosabb sarokpontjaira, valamint a felnőttválogatottság kérdésére is.

2022 nyarán életed első felnőttszerződését kötötted a másodosztályú Visppel, kétéves kontraktust írtál alá. Mire számítottál a szezon előtt?

Többre számítottam, mint ami végül sikerült a szezonból. Az idény előtt azt mondták, hogy benne leszek a top 6 hátvédben, lesz sok játéklehetőségem, komoly szerepem a csapatban. Ez viszont nem így alakult. Az előszezon jól ment, sokat játszottam a felkészülési mérkőzéseken, élveztem a játékot. A piacon azonban volt néhány hátvéd – részben olyanok, akik az első osztályból szorultak ki a KHL-légiósok átáramlásának következtében –, a Visp leigazolt közülük pár tapasztaltabbat, aminek hatására legfiatalabbként kiszorultam a csapatból. Nemigen adódott lehetőség egész szezonban, hogy bebizonyítsam a játéktudásomat.

Mikor tudatosult benned, hogy mégsem a másodosztályban fogsz inkább szerepelni, hanem a harmadvonalas HCV Martignynél?

Amikor a felkészülési időszakot követően a klub szerződtetett még három hátvédet augusztus végén, akkor kezdtem el kételkedni. Volt egy megbeszélésem az edzővel, a fejlődésem érdekében szeretnének sok játékidőt adni nekem, de erre csak a harmadosztályban van lehetőség. Ekkor esett le, hogy leküldenek. Egész szezonban harcoltam a visszajutásért, sokat edzettem, biztattak, hogy lesz lehetőségem majd, de végül csak egy mérkőzést kaptam.

Hogyan sikerült a beilleszkedés a Martignyhez? Mekkora az átjárás a két klub között?

Csak én jöttem a Martignyhez, mert közelebb volt hozzám, illetve volt is itt kapcsolatom. 2-3 másik játékost a Thunhoz küldtek, őket sikerült legyőznünk a harmadosztály döntőjében. A Martigny felfigyelt rám, megkeresték az ügynökömet, amikor a Vispnél kevés lehetőséget kaptam. Örülök, hogy ide kerültem, jó csapatról van szó, sok mindent elértünk az idei évben. Megnyertük az alacsonyabb csapatoknak kiírt National Cupot, illetve bajnokok is lettünk. A csapat 90%-a francia nyelvű, így még a nyelvtudásomat is tudtam fejleszteni.

Ortenszky Tamas

Az alapszakaszban 31 mérkőzésen 2 gólig és 7 asszisztig jutottál, majd a playoffmenetelés során 11 mérkőzésen 2+6-tal segítetted klubodat. Milyen idényed volt, milyen szerepet szánt neked az edzői stáb?

Inkább védekező hátvéd voltam. Volt pár NL-rutinnal rendelkező bekkünk, ők offenzívabb szerepben játszottak. Emberhátrányt játszottam, illetve a védekezésre fektettem a fő hangsúlyt. Jól is sikerült, volt olyan 12 mérkőzéses szériám, amikor nem voltam fent kapott gólnál, a rájátszás 11 mérkőzése alatt is csak két kapott gólnál voltam jégen. A +/- mutatóm is jó volt, bár azt a ligahonlap nem számolja. Úgy tekintek magamra, mint akinek a védekezés a fő erőssége, de szeretek előre is játszani. Two-way hátvéd vagyok, ezt sikerült is megmutatnom, annak ellenére, hogy nem játszottam emberelőnyben. A rájátszásban én voltam az egész bajnokság hetedik legponterősebb játékosa, a hátvédek közül az első.

Miben sikerült a legtöbbet fejlődnöd az idei szezon során?

Talán állóképességben. Ez főleg abban mutatkozott meg, hogy nagyon sok edzésem volt, a Vipshez és a Martignyhez is jártam, hetente 6-7 tréning volt, plusz két mérkőzés. Az időbeosztás kulcsfontosságú volt, a két csapat közötti ingázás mellett az iskolai kötelezettségemre is időt fordítottam, Bernben tanulok közgazdasági szakon. A jégkorongban leginkább a testjátékot sikerült fejlesztenem, miként tudok lefordulni egy ellenfélről.

Mekkora a különbség a másod- és a harmadosztály között?

A playoff-elődöntő és -döntő nagy tempójú, jó hokit hozott, az már nagyon közel van a másodosztályhoz. Az alapszakaszban nem volt mindig magas a sebesség, ingadozott a csapatok teljesítménye, egy jó meccset egy rossz követett. Ez a legnagyobb különbség a két liga között: az ingadozás, illetve a sebesség.

Ortenszky Tamas

Mi lesz a cél a következő szezonban a Martignyvel?

Egy jó teljesítmény a csapattal. Új edzőnk lesz, Anders Olsson, akit nagyra tartok, dolgoztunk korábban együtt még a Bielnél, jó a kapcsolatom vele. Nem akar a klub nagy játékosokat venni, hanem egy fiatal csapatot szeretne egy jó edzővel felfejleszteni, és így jó eredményeket elérni. Ha minden igaz, akkor az év végén nem lesz kieső a bajnokságból, mert felbővítenék a 10 csapatos másodosztály létszámát. De jelenleg nem egyértelmű még minden, mert például a Langenthal pénzügyi okok miatt visszalépett a harmadosztályba, a Ticino szereplése is bizonytalan.

Jó barátod, Falus Ádám hozzád hasonló utat jár be, kevés lehetőséget kapott a másodosztályú GCK-nál, többnyire ő is egy ligával lejjebb szerepelt. Ugyanakkor Falus ott lehetett a válogatott bő keretében, igaz, a világbajnokságra már nem választotta ki Kevin Constantine szövetségi kapitány. Miben kell fejlődnöd még, hogy megmutathasd magad a felnőttválogatottnál is?

Remélhetőleg egy jó szezon a svájci másodosztályban fejleszt rajtam annyit, hogy behívjanak a bő keretbe. Nagy célom a felnőttválogatottság, és ez plusz motivációt ad a jövőre, hogy még jobb legyek.

Ortenszky

 

Fotók: Martigny

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum